2019. június 21.
Alpesi kaland: dél-tiroli ékkő és a szlovén sárkány
Bemutatjuk férfi hokisaink Kontinentális Kupa-ellenfeleit, a Rittent és az Olimpija Ljubljanát!

Amint arról ITT beszámoltunk, lezajlott a férfi jégkorong Kontinentális Kupa 2019/2020-as idényének sorsolása, amelyen kiderült, hogy a nemzetközi porondra magyar bajnokként és Erste Liga-győztesként 19 év után visszatérő FTC-Telekom (a Fradi európai kupamúltjáról, és a Kontinentális Kupáról ITT írtunk bővebben) az olasz Rittennel, a szlovén Olimpija Ljubljanával, valamint az első kör B csoportjának győztesével küzd majd meg a sorozat második körének D csoportjában, október 18-20 között. A csoport első helyezettje jut tovább, és a harmadik kör E csoportjában folytatja Dániában.

Új csapat, régi hagyományok

Ritten (olaszul Renon) egy festői szépségű, kevesebb mint 8000 fős kistelepülés Olaszország északkeleti csücskében, Dél-Tirolban, Bolzano autonóm megyében, a megye névadó városa fölött, gyönyörű hegyek közé ékelődve. Mint Dél-Tirolban mindenhol, itt is kétnyelvűség uralkodik, és ez a vidék számít nem meglepő módon az osztrák alapokon nyugvó olaszországi jégkorong bölcsőjének is. Rittenben alapították az egyik első olasz jégkorongegyesületet, és az 1928-ban alapított Rittner Buam ott volt az első olasz bajnokságban is, 1929-ben.

Az 1980-as évek elején a klub egészen a harmadosztályig zuhant, majd amikor 1984-ben sikerült megnyerni a Serie C-t, a csapat vezetése úgy döntött, új alapokra helyezi a városka jégkorongéletét: a Rittner Buam egyesült a két másik kisebb klubbal, a HC Unterinnel és a Klobenstein WSV Rittnerhornnal, így született meg az SV Ritten, mai nevén Ritten Sport. A csapat már 1986-ban visszajutott az élvonalba, ahonnan bár hamar búcsúzott, 2001-ben ismét visszatért, és 2004 óta folyamatosan ott is van.

A mai nevét 2004 óta viselő Ritten Sport 2006-ban története során először bejutott az olasz bajnokság döntőjébe, ott azonban alulmaradt a Milano Vipersszel szemben. 2008-ban és 2009-ben is a fináléig meneteltek a piros-kék-fehérek, ám ekkor a Bolzano állta útjukat, ám 2009-ben megnyerték első komoly címüket, az olasz Szuperkupát.

2014 történelmi év volt a ritteni jégkorongcsapat életében, ugyanis első alkalommal hódították el az olasz bajnoki serleget, amelyet 2016-ban, 2017-ben és 2019-ben is sikerült megismételni, így a Ritten jelenleg az olasz bajnokság címvédője.

A Ritten alapító tagja volt 2016/17-ben a nemzetközi sorozatnak, az Alpesi Ligának, amelyet az első idényben rögtön meg is nyert, és azóta is tagja a mezőnynek. Idén a negyeddöntőig jutott, ahol éppen az Olimpija Ljubljana állta útját, 4-2-es összesítéssel.

A dél-tiroliak a Kontinentális Kupában is értek már el sikereket: 2017-ben és 2018-ban is bejutottak a négyes döntőbe, míg 2019-ben a harmadik körben búcsúztak. Eközben találkoztak magyar ellenfelekkel is: 2018-ban a DVTK-t győzték le 3-1-re a harmadik körben, míg egy évvel később a második kör egyik házigazdájaként a MAC ellen arattak 4-1-es győzelmet.

A Ritten Sport hazai mérkőzéseit a 2000 férőhelyes Ritten Arenában játssza.

28 bajnoki címet őriz a szlovén sárkány

A HDD Olimpija Ljubljana Szlovénia, és a főváros ikonikus csapata. 1929-ben alakult, és bár számos névváltoztatáson ment keresztül, közben 15 alkalommal megnyerte a jugoszláv bajnokságot, az elsőt 1937-ben, az utolsót 1984-ben. Jugoszlávia felbomlása után a szlovén ligában is eredményes maradt a csapat, sőt, a Jesenice mellett az ország elsőszámú egyesületévé vált. 1995 és 2004 között nem talált legyőzőre hazai porondon, de 2007-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban is aranyérmes tudott lenni, így összesen 13 szlovén bajnoki címnél jár.

Az Olimpija ott volt 1996/97-ben a régi, 1991 és 1999 között működő Alpenligában, amelyben 1997-ben a második helyen végzett. Voltak ennél komolyabb nemzetközi sikerei is: 2001-ben és 2002-ben is megnyerte az Interligát.

2007-től az osztrák bázisú EBEL mezőnyének is a tagja volt, 2008-ban ott is döntőzni tudott, és eleinte itt is eredményesen szerepelt, ekkoriban az Olimpija adta az A csoportba rendszeresen fellátogató, sokáig „liftező” szlovén válogatott magját. Később már a sereghajtók között találtuk a ljubljanai csapat nevét, sőt, 2017-ben pénzügyi problémák miatt nem is tudták vállalni az indulást, így maradt a hazai bajnokság, illetve az újonnan megalakuló Alpesi Liga. A Rittenhez hasonlóan az Olimpija is a kezdetektől tagja a mezőnynek, a legutóbbi kiírást pedig az alapszakasz második helye után megnyerte.

A mieinkhez hasonlóan szintén zöld-fehér egyesület címerében látható sárkány a Ljubljana középkori óvárosának határában található Zmajski most (Sárkány híd) réz sárkányainak állít emléket, de az egész szlovén főváros jelképe is a sárkány. Az Olimpija Ljubljana hazai mérkőzéseit a Tivoli parkban található legendás csarnokban, az 5000 férőhelyes Hala Tivoliban játssza, amely többször volt helyszíne Divízió I/A világbajnokságnak is, a magyar válogatott is sokszor vendégeskedett itt.

(Borítófotó: rittnerbuam.com)

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin