2024. március 25.
Csíkszeredában folytatódik az elődöntő
Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Mint ismert, az előző héten a Csíkszereda a BJA HC legyőzésével bejutott az Erste Liga-elődöntőbe, ahol végül az FTC-Telekom lett az ellenfele. A nagy riválisunk elleni elődöntős párharc első hazai meccsét 3-2-re a vendégek húzták be, a második találkozóra viszont már sokkal harapósabban jött ki a Fradi, hat gólig meg sem állt, és 6-1-es végeredménnyel egyenlítettünk a négy nyert meccsig tartó küzdelemben.

Csapatunk így egy győztes meccs után utazhatott ki hétfőn reggel Erdélybe, méghozzá a fáradság elkerülése miatt busz helyett ezúttal repülővel. Ennek hatása pedig már a délutáni edzés során is látszott, hiszen határozottan jobban mozogtak a lábak. Ez nagy előnyt jelenthet a keddi mérkőzésen, hiszen láthattuk már a szezon során, hogy a Csíkszereda kíméletlenül használja ki a fáradtságból és ennek okán a dekoncentráltságból fakadó hibákat.

Bár továbbra is vannak sérülés miatt hiányzó játékosaink, de az látszott szombaton, hogy így is remekül megállja a helyét a Fradi, és remek fizikális és pörgős playoff-hokit játszottak a kék-fehérekkel. Erre pedig a keddi és a szerdai mérkőzésen is lehet számítani, amit a Csíkszereda otthonában, a Vákár Lajos Műjégpályán rendeznek meg. Ami pedig még nehezítheti majd a mieink dolgát, az a hazai szurkolótábor lesz, hiszen abból is rengeteg erőt meríthetnek a csíkszeredai játékosok, így semmiképpen sem lesz könnyű dolga a Ferencvárosnak a nagy rivális otthonában.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő, 3.mérkőzés
SC Csíkszereda - FTC-Telekom
2024. március 26., kedd 17:30, Vákár Lajos Műjégpálya

Élő közvetítés: Erste Liga TV

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin