2023. január 19.
Diákkedvezménnyel várunk a DEAC elleni mérkőzésen!
Diákoknak szóló jegyakcióval várjuk a fiatalokat vasárnap a DEAC elleni Erste Liga-meccsen a Tüskecsarnokba!

A végéhez közeledik az Erste Liga alapszakasza, magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknak pedig már csak három hazai mérkőzése lesz: szombaton a Sportklub Csíkszeredával, vasárnap a DEAC-cal, kedden pedig a Dunaújvárosi Acélbikákkal találkozik az FTC-Telekom. Komoly izgalmakra lehet számítani, hiszen a bajnokság első szakaszának hajrájában már minden megszerzett pontnak kiemelt jelentősége van, ráadásul szombaton és vasárnap a Csíkszereda és a DEAC személyében két, a tabella szerint is közvetlen rivális érkezik a Tüskecsarnokba, ezeken a meccseken pedig az a tét, ki végez az első hatban, ezzel pedig közvetlen rájátszást érő helyen az alapszakasz végére.

Amint arról korábban beszámoltunk, a három szezonbeli utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésre szakosztályunk 2+1 jegyakcióval várja a szurkolókat, de ezen felül készülünk még programokkal és kedvezményekkel,

többek között külön a DEAC elleni találkozóra, amelyre szakosztályunk diákkedvezményt hirdet: az idei tanévre, vagy aktuális egyetemi félévre érvényes diákigazolványok felmutatásával egy diák belépővel két fő tekintheti meg a mérkőzést!

Jegyeket online elővételben az Eventim hálózatában lehet vásárolni ITT, illetve meccsnapon, amennyiben marad belépő. A hazai szurkolóknak helyszíni jegyértékesítés is lesz a Tüskecsarnok 1-es, hazai bejáratánál. Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy vendégbelépőket nem értékesítünk a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg!

Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A hazai és vendégjegyekre vonatkozó minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – DEAC
2023. január 22., vasárnap 15:30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: ersteligatv.hu

Cikkajánló

Újra Fradi Zóna Örökzöld! Életútinterjú Hajzer Jánossal

Legújabb adásunkban az idén 75 éves, bajnok jégkorongozónk idézi fel emlékeit a 1970-es évek sikercsapatáról.

Svéd hátvéddel válik teljessé csapatunk kerete

Rasmus Bengtsson a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunkat fogja erősíteni.

Kialakult második ICEHL-szezonunk menetrendje

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán kezdi meg a 2026/27-es idényt.

Svéd hátvédünkkel hosszabbítottunk

Jesper Lindgren a 2026/27-es szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Bálizs Bencét választották a szezon legjobb kapusának

Az FTC-Telekom jégkorongozója a 2025/26-os szezonban is elnyerte a Vedres Mátyás-kupát.

Kétszeres NCAA konferencia-győztes center érkezik

A kanadai David Silye az AHL-ből igazol az osztrák bajnokságban szereplő felnőtt jégkorongcsapatunkhoz.

Tóth Gergely is marad, tovább erősödik a Fradi

A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin