2019. június 11.
Erősítés: szerződést hosszabbított két gólerős kanadai
Hivatalos: Brett Switzer és Myles Fitzgerald is egy évvel meghosszabbította szerződését jégkorongcsapatunkkal.

Amint arról ITT beszámoltunk, a kőkemény finn bekk, Lauri Kärmeniemi szerződéshosszabbításával már tizenkét név ismertté vált az FTC-Telekom magyar bajnoki és Erste Liga-címvédő csapatának 2019/2020-as idényre készülő keretéből. Bőven elkél azonban az erősítés, hiszen a Fradi már augusztusban megkezdi menetelését, az idén először mind a négy visegrádi ország klubjaival, nyolc csapattal elrajtoló Visegrád Kupában, valamint a ligabajnok és a Magyar Kupa-győztes hagyományos szezonnyitó összecsapásán, a Szuperkupában is.

A szakosztály vezetése ezúttal hivatalosan is bejelentette, hogy két régi-új névvel bővül a névsor: két, az idény végén lejáró szerződésű kanadai támadó, Brett Switzer és Myles Fitzgerald is úgy döntött, hogy még egy évet zöld-fehérben jégkorongozik.

A calgaryi születésű, 29 éves Brett Switzer szülővárosában kezdett jégkorongozni, majd gyerek, junior- és egyetemi ligák érintésével 2015-ben érkezett Európába, a brit elitligában szereplő Dundee Starshoz. Két ponterős szezon után a francia ligában szereplő Nizzához igazolt, amellyel a kiesés ellen küzdött. Itt figyelt fel rá Fodor Szabolcs vezetőedző és stábja, és 2018 nyarán csatlakozott a Ferencváros keretéhez. Az Erste Ligában zseniális szezont produkált, az alapszakaszban bőven pont per meccs felett termelt, 33 meccsen 17+29 pontig jutott, csapata negyedik, a liga 11. legeredményesebbje volt, ráadásul sokszor a mérkőzés kimenetele szempontjából nagyon fontos gólokat szerzett. A középszakaszban már Nagy Gergővel holtversenyben ő volt a liga legponterősebbje 6+4 ponttal, majd a rájátszásban igazi rakéta-üzemmódba kapcsolt, a playoff 13 meccsét 9+13 ponttal hozta le, a döntőben három góllal és négy assziszttal keserítette meg a csíkszeredaiak életét.

A 25 éves, Port Alberniben született Myles Fitzgerald ikertestvérével, Leóval érkezett közösen a Fradiba az amerikai egyetemi ligából, szintén 2018 nyarán, Fodor Szabolcs hívására. (Érdekesség, hogy hármasikrekről van szó, és harmadik testvérük, Gerry az NHL előszobájában, az AHL-ben szerepel.) Myles sérülés miatt nem tudott a szezon elején bemutatkozni, ám első ferencvárosi mérkőzésén rögtön zseniális góllal köszönt be Pesterzsébeten a Csíkszeredának, majd 24 alapszakasz-meccsen ő is bőven pont per meccs átlag fölé jutott a maga 11+22 pontjával.

A mindössze 168 centiméter magas, 70 kilogrammos villámgyors szélsőt az egész liga egyik legjobban korcsolyázó játékosaként ismerte meg a közönség, ám sajnos testméretei nem csak előnyt, de a kemény bekkekkel való ütközések során hátrányt is jelentettek, a Vienna Capitals II elleni karácsonyi mérkőzésen Fitzgerald térdsérülést szenvedett, heteket hagyott ki, visszatérése előtt pedig az utolsó edzésen eltört a csuklója, így kihagyta az idény hátralévő részét. A szakmai stáb azonban bízik a villámgyors, rendkívül technikás játékos képességeiben, és abban, ő és a csapat is sokat tanult az elmúlt szezon alatt a védők ellene irányuló játékáról, így újabb egy évre szerződést kínáltak neki. Testvére, az idény elején súlyos térdsérülést szenvedett Leo Fitzgerald nem tér vissza a Ferencvároshoz.

A két kanadai támadó szerződéshosszabbítása óriási erősítést jelent, csak az alapszakaszt nézve 28+51 pontot sikerült megtartani, ráadásul Switzer azt is bizonyította, a playoff idegileg legőrlőbb, legkeményebb pillanataiban is eredményes tud lenni, Myles Fitzgerald pedig ugyanezt idén bizonyíthatja.

Brett Switzer és Myles Fitzgerald szerződéshosszabbításával már 14 év ismert az FTC-Telekom 2019/2020-as idényre készülő keretéből, és a Fradi már öt légióshelyet betöltött. Fontos lehet a csapategység és az eredményesség szempontjából az is, hogy mind az öt légiós az előző idényben is a Ferencvárosban jégkorongozott.

Az FTC-Telekom jégkorongcsapatának hivatalos változásai a 2019-es holtszezonban:
Érkezett: Hajós Roland (DVTK Jegesmedvék), Nagy Kristóf (MAC Újbuda U20), Németh Attila (DEAC), Tóth Gergely (Dunaújvárosi Acélbikák)
Távozott: Dósa Krisztián (?), Pleszkán József (?), Rafaj Attila (?)
Maradt: Arany Gergely, Myles Fitzgerald, Jászai Dávid, Lauri Kärmeniemi, Nagy Gergő, Pavuk Attila, Marcus Perrier, Anssi Rantanen, Brett Switzer, Tóth Adrián

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin