Bár az elmúlt időszakban belekezdtünk férfi jégkorongcsapatunk új érkezőinek bejelentésébe, akad még azért olyan játékos, akiről hírt kell adnunk. A hetet Sofron István érkezésének hírével kezdtük, a sort pedig egy külföldi játékossal folytatjuk, ugyanis
Jesper Lindgren 1997. május 19-én született Umea-ban, Svédországban. A 183 cm magas hátvéd szülővárosában kezdett jégkorongozni, az IF Björklövennél utánpótlás csapatainál játszott egészen 2013 tavaszáig, akkor a Björklöven U18-as együttesétől átigazolt a MoDo Hockey U18-as csapatához. A svéd utánpótlás ligák kicsit máshogy működnek a magyarhoz képest, alapszakasz négy divízióra van osztva, ahol szeptembertől decemberig játszanak egymással a csapatok, majd minden divízió legjobb öt csapata kvalifikálja magát az Allsvenskanba. Korábban a Björklöven csapatával nem sikerült kvalifikálnia, a 2013/14-es szezonban azonban ez sikerült, emellé pedig a legtöbb gólpasszt kiosztó védőnek járó elismeréssel zárta a divíziót. A szezon végén pedig magasba emelhette a győztesnek járó trófeát is. Ugyanebben a szezonban megmutathatta magát az U20-as csapatban is, valamint a svéd U17-es válogatott csapatába is bekerült.
A 2014/15-ös szezonban már az U20-ban volt állandó játékos, de egy-két meccs erejéig még lejátszott az U18-ba is, valamint a felnőtt csapattal is pályára lépett négy meccsen az SHL-ben (Swedish Hockey League), tavasszal pedig ott lehetett az U18-as világbajnokságon. A következő szezonban már megosztva játszott az U20-as és a felnőtt csapatban, négy meccsen kölcsönjátékosként szerepelt korábbi klubjának, a Björklövennek a felnőtt csapatában, illetve az U19-es és az U20-as válogatottal is pályára lépett. 2015 más szempontból is emlékezetes volt Lindgren életében, ugyanis a negyedik körben, összesítésben 95-ként draftolta a Toronto Maple Leafs.
A 2015/16-os szezonban még Svédországban játszott a MoDo Hockey felnőtt és U20-as csapataiban, valamint kölcsön játékosként visszatért korábbi csapatának, a Björkölvennek a felnőtt együtteséhez, illetve tagja volt a svéd U19-es és U20-as válogatottnak is. A következő szezonban ismét csak a MoDo színeiben lépett pályára a Hockey Allsvensaknban és az U20-as ligában. Védő létére a svéd másodosztályban szépen termelte a pontokat, 50 meccsen 24 pontot szerzett, az U20-as csapatváal pedig első helyen végeztek a korosztályos bajnokságban.
2017 májusában Finnországba, a HPK csapatához igazolt a Liigába, a finn élvonalba. Az alapszakasz végeztével pedig a tengerentúlra igazolt, és aláírt három évre, így márciustól a Toronto Maple Leafs farmcsapatánál, a Toronto Marliesnál játszott. A 2018/19-es szezonra visszatért a HPK-hoz kölcsönszerződéssel, a Liigában 45 meccsen 19 pontig jutott az alapszakaszban, a rájátszás 16 meccsén pedig négy ponttal segítette a HPK-t a Liiga-aranyhoz, majd további négy playoff-meccsre visszatért Kanadába.
A 2019/20-as szezonban kizárólag a Marlies színeiben játszott, 31 AHL meccsen 9 pontig jutott. A szezon végeztével, 2020 augusztusában a Leafs elcserélte játékjogát a Pittsburg Penguines-szel, a pittsburgiek azonban nem tartottak rá igényt, így mikor 2021-ben lejárt a szerződése, nem kínáltak neki újabbat. A 2020/21-es szezont egyébként Svédországban, a MoDo-nál töltötte kölcsönszerződéssel, majd 2021 őszén aláírt a Björklövennél, a svéd másodosztályban, ahol 52 meccsen lépett jégre, amiken összesen 10+27 pontot szerzett, majd a kvalifikáció során 14 mérkőzésen kilenc ponttal egészítette ezt ki, végül a második helyen zárták a ligát. Az idény végeztével aláírt a finn JYP csapatához, azzal a céllal, hogy visszatér a Liigába, de csupán két edzőmérkőzésen szerepelt a finn csapatnál, tétmérkőzésen nem lépett jégre, helyette visszatért a Björklövenhez. A visszatérését követő szezonban, 2022/23-ban egy sérülés miatt csupán hét meccsen tudott pályára lépni, de 2023/24-re visszatért, és 36 alapszakasz mérkőzésen 15 pontot szerzett. A legutóbbi, 2024/25-ös szezonban már 48 alapszakasz meccsen volt nevezve, amiken öt gólt lőtt és 16 gólpasszt osztott ki.
Jesper Lindgren személyében egy ponterős hátvéddel erősödött az FTC-Telekom következő szezonra készülő kerete.
Férfi Jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2025/26-os szezon előtt:
Érkezett: Brady Shaw (Les Ducs d’Angers), Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg), Jesper Lindgren (IF Björklöven), Maxim Trépanier (Herlev Eagles), Topi Rönni (HK Dukla Michalovce), Jussi Tammela (Sparta Sarpsborg), Tyler Coulter (HC Pustertal), Tóth Gergely (Dunaújvárosi Acélbikák), Tóth Richárd (BJA HC), Sofron István (BJA HC)
Távozott: Tyson Helgesen (Cardiff Devils, EIHL), Janis Kalnins (?), Lauri Kärmeniemi (DVTK Jegesmedvék), Tóth Gergő (DVTK Jegesmedvék), Lauri Heino (?), Michael Keränen (?), Leo Ring (IPK, Mestis), Banga Nándor (?), Mártonffy Máté (Vasas SC U20, kölcsönből vissza, DEAC kölcsönbe), Valentin Razumnyak (?), David Booth (Melbourne Ice), Adam Brady (Gherdëina, Alpesi Liga), Jake Crespi (Ritten, Alpesi Liga), Bán Károly (?), Bogáti Balázs (Vasas SC U20, kölcsönből vissza), Haranghy Bence (?), Turbucz Martin (?), Josef Hrabal (?), Ted Nichol (?)
Maradt: Arany Gergely (élő szerződés 2026-ig), Seregély Máté (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Galajda Zsombor (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Mattyasovszky Gergely (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Molnár Dávid (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2027-ig), Aku Kestilä (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Paavo Tyni (szerződéshosszabbítás 2026-ig), Farkas Boldizsár (szerződéshosszabbítás 2026-ig)
Férfi jégkorongozóink 4-2-re kikaptak a szlovák Extraligás HK Nitra csapatától.
Férfi jégkorongozóink a HK Nitra otthonában folytatják a felkészülési meccsek sorát.
Férfi jégkorongozóink 4-3-ra győztek a szlovák Extraligás Besztercebánya otthonában
Férfi jégkorongcsapatunk Besztercebányán, Szlovákiában kezdi a felkészülési meccsek sorát.
Véglegesítették férfi jégkorongozóink felkészülési meccseinek időpontjait és helyszíneit.
Laskawy Ferenc svédországi felkészülési tornára utazott a magyar junior hoki-válogatottal.
Az osztrák bázisú ICEHL-ben induló férfi jégkorongozóink bérletkampánya mögé férfi labdarúgóink is beálltak.
Az MJSZ tájékoztatása szerint péntek déltől már kaphatóak az elővételes jegyek a szeptember 6-i Szuperkupára.