2025. február 21.
Győzelem az OB I-es elődöntő első meccsén
Kiélezett találkozón, végig vezetve vertük 2-1-re a Budapest Jégkorong Akadémia HC-t az elődöntő első meccsén.

A honi sportági szövetség a szezon előtt úgy döntött, ettől az idénytől a jégen dőljön el a magyar bajnoki aranyérem és ezzel a nemzetközi kupaindulás sorsa. A hét magyarországi együttes a márciusban induló Erste Liga-rájátszás előtt egy OB I-es rájátszásban küzd meg egymással a bajnoki serlegért.

Az Újpestet az OB I negyeddöntőjében kapott gól nélkül kisöprő, s 2-0-s összessítéssel továbbjutó férfi jégkorongozóinkra az alapszakasz győztese, a BJA HC vár a fináléba jutásért.

A sérülések sajnos az idén már-már megszokottaknak megfelelően ezúttal is komoly gondot okoztak Fodor Szabolcs vezetőedzőnek a Tüskecsarnokban rendezett találkozót megelőzően: bár Lauri Heino hosszú kihagyás után Újpesten a negyeddöntő második meccsén visszatérhetett, ezúttal ismét nem állhatott az edzői stáb rendelkezésére. Az egész szezonra kidőlt Valentin Razumnyak és Farkas Boldizsár mellett pedig Tyson Helgesen és Michael Keränen sem játszhatott továbbra sem. Sőt, a sajnos a lilák elleni első meccsen egy szabálytalan ütközést követően megsérült David Booth sem épült fel az elődöntő első összecsapására.

Ennek ellenére remekül kezdtük a BJA HC elleni első találkozót. Jégkorongozóink az első perctől fogva kezdeményezően, támadó felfogásban játszottak, aminek köszönhetően rögtön a találkozó elején sikerült megszereznünk a vezetést! Mindössze három perc és 18 másodperc telt el a mérkőzésból, amikor Molnár Dávid távoli lövése után Farkas lábai közt utat talált a korong a kapuba (1-0)!

A gólunk után sem hagyott alább a támadójátékunk. Németh Attila került nagy helyzetbe a hatodik percben, de sajnos nem sikerült betalálnia. A BJA HC először a hetedik percben járt közel a gólszerzéshez, de a negyeddöntőben az Újpest ellen parádézó Kalnins szép mozdulattal védett.

Öt perccel az első harmad vége előtt Mattyasovszky került lövőhelyzetbe, próbálkozását azonban hárította Farkas, aki nem sokkal ezt követően Ring lövését is bravúrral védte.

Eközben a BJA HC próbálkozásait Kalnins rendkívül magabiztosan hatástalanította, így egygólos előnnyel zártuk az első harmadot.

A második harmadot is jól kezdtük, Nichol veszélyeztetett a játékrész harmadik percében kétszer is, Farkas azonban mindkét alkalommal kiütötte a korongot. Öt perccel később Mattyasovszky lőtt, de Farkas ismét védett. A 28. percben Hrabal zseniális passzát követően Ring került helyzetbe, de a vendégek kapusa hárított. Három perccel később ismét Ring előtt adódott nagy lehetőség, a levegőből lőtte el a korongot, de nem született gól.

A 31. percben viszont megdupláztuk előnyünket! Látványos támadást követően Turbucz óriási gólt lőtt Farkas kapujába (2-0)! Két perccel később Tóth Richárd lőtt kapura, de Kalnins szépen védett.

Két perccel a harmad vége előtt Nagy Gergő közvetlen közelről talált a hálónkba, így a BJA HC egy gólt lefaragott a hátrányából (2-1). Kalnins több mint nyolc harmadot követően kapott gólt ismét az OB I-ben. Több találat nem esett a második harmadban, egygólos előnnyel mehettünk pihenőre.

A záró játékrész a vendégek helyzetével indult, Sofron lövését követően azonban elkerülte a kapunkat a korong. Nem sokkal később Nagy Krisztián lőtt, de Kalnins védett. Négy perc telt el a harmadik harmadból, amikor nagy helyzetet alakítottunk ki, de nem sikerült gólra váltanunk a lehetőséget. A 48. percben Kestila lőhetett tisztán, de nem tudott betalálni az ellenfél kapujába.

Kalnins továbbra is remekül védett, bravúrjaival sikerült megőriznünk a vezetésünket. A meccs legvégén lehozta kapusát az egyenlítésért küzdő BJA HC: Tóth Gergő kis híján betalált az utolsó percben, de kapuvasat lőtt. 2-1-re győztünk, így az egyik fél második sikeréig tartó párharcban 1-0-ra vezetünk. A második mérkőzést február 23-án, vasárnap, 17.40-kor rendezik a Vasas Jégcentrumban.

Férfi jégkorong, OB I, elődöntő, 1. mérkőzés

FTC-Telekom – BJA HC 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)

FTC-Telekom: Kalnins (Arany) – Seregély, Crespi, Nichol, Brady, Németh. A. – Tyni, Karmeniemi, Molnár D., Kestila, Mattyasovszky – Bán, Hrabal, Turbucz, Ring, Tóth G. – Haranghy, Galajda, Banga, Kárpáti
Vezetőedző: Fodor Szabolcs

BJA HC: Farkas R. (Kiss D.) – Pozsgai, Horváth M., Somoza, Nagy G., Santerno – Szabó B., Szabó D., Sofron, Keresztes, Schlekmann – Varga A., Roach, Blackwater, Nagy K., Molnár B. – Dóczi, Boros, Ravasz, Weidemann, Tóth R.
Vezetőedző: Kangyal Balázs

Gólok: Molnár D. (03:18, Mattyasovszky, Kestila), Turbucz (30:45, Karmeniemi, Brady), Nagy G. (37:54, Pozsgai, Somoza)

Kapura lövések: 22:27 (10:3, 9:11, 3:13)

Védések: 26:20 (3:9, 10:8, 13:3)

Kiállítás percek: 2:4 (0:2, 0:2, 2:0)

Cikkajánló

Idén harmadjára: Pustertal Wölfe

Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.

Parádés győzelem a Salzburg ellen

A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.

Érkezik a Red Bull Salzburg

Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.

Egy pontot szereztek hokisaink

Döntetlen után hazai siker.

A sárkány otthonába utazunk

A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.

Vereség a Volán ellen

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.

Következik az első teltházas derbink az ICEHL-ben

Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.

Legyőztük a sereghajtót

Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin