2020. november 20.
Ismét a ráadás döntött, ezúttal legyőztük a Gyergyót!
Férfi jégkorongcsapatunk szétlövésben győzött 2-1-re a Gyergyói HK otthonában az idény első erdélyi meccsén.

Ahogy arról a mérkőzés beharangozójában írtunk, hosszú folyamat eredménye, hogy végül lehetségessé vált a magyarországi csapatok határon túli szereplése a férfi jégkorong Erste Liga 2020/21-es idényében, így pénteken koraeste a szezon első erdélyi találkozójára készült a házigazda Gyergyói HK és a címvédő FTC-Telekom. A Fradi az októberben a Tüskecsarnokban elszenvedett hosszabbításos vereségért akart visszavágni ellenfelének, amellyel egyben meglehetett zsinórban a hatodik győzelem, és amivel csapatunk egyetlen pontra zárkózott volna a listavezető MAC HKB Újbuda mögé a tabellán. Ez a presztízsen túl azért is fontos, mert a legfrissebb menetrend szerint a csúszások miatt az alapszakasz vége bőven belenyúlik a februárba, így az a döntés született, hogy idén nem lesz középszakasz az Erste Ligában, hanem az alapszakasz első nyolc helyezettje jut a rájátszásba, a kiemelések pedig közvetlenül a helyezésekből következnek majd, így egyáltalán nem mindegy, hányadik helyen zárja egy csapat az alapszakaszt a végelszámolásnál. Természetesen több mint egy hónapnyi szünet után a közben edzőváltáson és a keretet tekintve is jelentős ráncfelvarráson átesett Gyergyó is győzelemmel akarta folytatni szereplését, így parázs csatára volt kilátás a szurkolók nélkül igen furcsán festő Gyergyószentmiklósi Műjégpályán.

A hazaiak kapujában nem meglepő módon a rendkívül stabil és remek teljesítményéről híres Jordon Cooke kezdett, a mérkőzés első néhány percében azonban, bár a meccs indulásától kezdve többet birtokolta a korongot a Ferencváros, nem neki, hanem a mieink hálóját ezúttal is őrző Nagy Kristófnak volt több dolga. Igaz, hogy a Gyergyónak nem volt sok lehetősége, nehezen tudták kihozni a korongot a Fradi már jól megszokott előretolt, támadó harmadbeli letámadása miatt, ám a kevés akció szinte mindegyike veszélyesnek bizonyult, fiatal kapusunk azonban remekül tette a dolgát. A 9. percben Sarciára fújtak rá egy szabálytalanságot, így a mérkőzés első emberelőnye a gyergyóiak előtt adódott, ám jelentős helyzetig nem sikerült eljutniuk a két perc alatt, a speciális egységek terén is egyre jobban működő Ferencváros hátrányos védekezése tökéletesen zárt. A harmad második felére fokozatosan vettük át a vezetést veszélyes akciók terén is, ám a legfontosabb statisztikai mutatóban, a gólok számában egyelőre nem történt változás, Cooke is hozta a szokásos remek formáját. A játékrész kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a hajrára ismét a hazaiak kerültek inkább fölénybe helyzetek terén, ez pedig ezúttal kifizetődött: a 18. perc legvégén Podlipnik bombázott a kékről, a kapu előtti forgalomban megpattanó korong meglepte Nagyot, azonban elsőre még visszajött a vasról, Silló Arnold azonban közvetlen közelről a hálóba helyezte a kipattanót. (1-0) A harmadból hátralévő időben a játék felvette a mérkőzéseinken oly’ gyakori képet: gyors, kevés passzos játékkal teremtünk ott többször is az ellenfél harmadában, ám a veszélyes helyzetek elmaradtak, az ellenfél pedig megpróbált kontrából veszélyeztetni. Gól viszont már nem született, így hazai vezetéssel vonultak a felek az első szünetre.

A két csapat egymás elleni mérkőzésein nem ritka, hogy kevés gól dönt, így nagy jelentősége lehetett annak, hogy az egy híján ugyanannyi kapura lövést hozó első harmadban a Gyergyó tudta megszerezni a lélektanilag is fontos vezetést. A második játékrészre azonban a mieink láthatóan úgy érkeztek ki a jégre, hogy a maguk javára fordítsák ezt a helyzetet, nagy elánnal támadtuk le a hazaiakat. Ennek már a második percben meg lehetett volna az eredménye, a bal oldalt nagy lendülettel meginduló Hodgman azonban bár ziccerbe tette vissza középre a korongot Pavuknak, a lövésnél Cooke hatalmasat védett. Az ezt követő percekben is sorra a Fradi alakította ki a veszélyes helyzeteket, a Gyergyó szinte teljesen a kontráira hagyatkozhatott csak. Sőt, a 27. percben megjött az első ferencvárosi emberelőny is, Csergőt küldték ki akasztás miatt. Mindössze 14 másodperc alatt elpackáztuk azonban az előnyt, miután a harmadunkba visszakerült korongot elveszítve Sági kényszerült szabálytalanságra. Négy a négy ellen folytatódott a játék, majd jött némi gyergyói előny, de nem sikerült élniük vele a piros-fehéreknek, így a játékrész második felére kiegészültek a felek. Ez azonban kevesebb mint egy percig maradt így, ugyanis Ferenc Csibi szabálytalankodott. Sőt, egy perccel később egy kapu előtti lehetőségünk közben Timur Raszulov is szabálytalankodott, így egy percig támadhattunk öt a három ellen. Sikerült megjáratni, majd egy blokkolt lövés után Kulmala kissé jobbról akár lőhetett is volna, ám rendkívül okosan átpasszolta a túloldalon berobbanó Justin Hodgmannek, elfektetve ezzel Cooke-ot, így kanadai támadónk egyenlített, kihasználtuk tehát a kettős fórt. (1-1) Szimpla előnyben is veszélyesek maradtunk, a gyors második gól viszont nem jött meg, így kiegészült a Gyergyó, és rögtön kiegyenlítettebb lett a játék képe. Hiába jöttek azonban feljebb mezőnyben a hazaiak, az újabb veszélyes helyzet is a mieink előtt adódott. Hodgman ment el egy gyors kontrával, majd mesterien emelt a középen érkező Tóth Adrián elé, aki egy az egyben vihette Cooke-ra, ám nem tudta becsapni a kanadai hálóőrt. A harmad hajrájára is maradtunk fölényben, újabb gólt azonban nem sikerült szereznünk. Mindössze öt másodperccel a harmad vége előtt azonban még harsant a játékvezetők sípja: a folyamatosan hevesen reklamáló gyergyói debütáns, Joseph Basaraba kapott tízperces fegyelmit sportszerűtlen magatartásért.

A harmadik harmadban lényegében ott folytatódott a játék, ahol a szünetben abbamaradt, és az első nagy helyzet is a miénk volt, Tóth Adrián mehetett egy az egyben, ám ezúttal is Cooke nyert fontos párharcot. A 44. percben bebizonyosodott, a játékvezetők következetesek, aki reklamál, szinte azonnal tíz percet kap… Így járt Pavuk Attila is, aki a kelleténél hevesebben nyilvánította ki nemtetszését egy befújt tilos felszabadításnál. Ez viszont nem járt emberhátránnyal, így a jégen maradt az egyenlő létszám, és a kiegyenlített játék is, az utolsó harmad közepén nem lehetett volna megtippelni, ki nyeri a találkozót. Sőt, a következő nagy helyzet a Gyergyó előtt adódott, St-Amant szólójánál viszont Nagy Kristóf mutatott be bravúrt. A hazaiak után ismét a mieink percei következtek, pillanatnyi fölénynek bizonyult azonban ez, ugyanis az 50. percben elcseréltük magunkat, így emberelőnybe került a Gyergyó. Jól fel is álltak a piros-fehérek a harmadunkban, és három komolyabb lövéssel is jelentkeztek, ám Nagy Kristóf mindet fogta, sikerült kivédekezni a hátrányt. Egyenlő létszámban továbbra is rendkívül kiegyenlített volt a mérkőzés, még öt perccel a záró harmad vége előtt sem lehetett nem csak az eredmény, de a játék képe alapján sem megtippelni a győztest. Az utolsó öt percet egy rendkívül veszélyes Somogyi-lövés indította, majd három perccel a vége előtt óriási esélyt kapott a győzelemre a Gyergyó. Ellerby úgy tűnt, a saját harmadunkból ütötte a plexi fölött a játéktérről ki a korongot, de azt sem lehetett egyértelműen látni, hozzáért-e a plexihez a korong. A játékvezetők hosszas tanakodás után végül megítélték a kiállítást. Bár úgy tűnt, működik a hátrányos védekezésünk, a fór második percének az elején Troncinsky eresztett meg egy bombát a kékről, amely bár elsőre kipattant Nagyról, kapusunk látványos mozdulattal vetődött a korong után. Bár a nyomás maradt, helyzet és gól nem született, kiegészültünk. Sőt, az utolsó percet még megpróbáltuk megnyomni, el is jutottunk Cooke kapujáig, gólt azonban nem sikerült megszerezni, így az októberi Tüskecsarnok-beli egymás elleni meccshez hasonlóan 1-1-es rendes játékidő után következett a hosszabbítás.

A hosszabbítás kicsiben leképezte a rendes játékidőben látottakat, rendkívül kiegyenlített volt a játék, mindkét csapat remekül játszotta meg a három a három elleni játékot. A kapura a mieink voltak veszélyesebbek, előbb egy Kärmeniemi-bombát kellett védenie Cooke-nak, majd Pavuk tüzelt alig mellé, később Tóth Adrián is eldönthette volna, de a hazai kapus résen volt. A túloldalon előbb Troncinskynek, majd Podlipniknek volt komolyabb lövése, azonban végül egyik oldalon sem született gól, a győzelem sorsának szétlövésben kellett eldőlnie!

A mieink kezdték a büntetőpárbajt, Tóth Adrián lendületből higgadtan az alsó sarokba varrta a korongot, a túloldalon St-Amant gyenge kísérletét védte Nagy Kristóf, vezettünk! Kulmala lagymatag próbálkozása nem járt túl Cooke eszén, azonban Csergő hiába próbált cselezni, Nagy kiszúrt a bárddal. Nagy Gergő próbálta meg trükkösen betolni Cooke mammutjai között a korongot, ám a hálóőr résen volt. Bíró Gergő viszont hiába fektette el Nagy Kristófot, kapusunk spárgával a meccs védését mutatta be! Hodgman a másik oldalon viszont ugyanilyen mozdulattal megverte Cooke-ot, kettővel vezettünk! Sőt, a másik oldalon Basaraba kísérletét fogta Nagy, 2-1-re megnyertük a mérkőzést!

A találkozó szinte a tükörképe volt az októberi első egymás elleni meccsnek, most a Ferencváros szerezte meg 1-1 után ráadásban a győzelmet! Ezzel meglett csapatunk zsinórban hatodik győzelme a ligában, és egyetlen pontra zárkóztunk fel a tabellán a listavezető MAC HKB Újbuda mögé. Folytatás rögtön másnap, szombaton 17.30-tól Brassóban!

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Gyergyói HK – FTC-Telekom 1-2 (1-0, 0-1, 0-0, 0-0, 0-1 – b.u.)
Gyergyói HK: Cooke (Ruczuj) – Ferenc Csibi, Podlipnik, Koskiranta, Bíró G., Szigeti – Kozma Zs., Troncinsky, Péter Zs., Basaraba, Ouellette St-Amant – Nagy Cs., Raszulov, Benedek, Csergő, Silló A. – Lázár, Barabás, Elekes Darabont, Sára. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – Kärmeniemi, Sarcia, Somogyi, Kulmala, Nagy Gergely – Tóth G., Ellerby, Hodgman, Tóth A., Pavuk – Hegyi, Boros, Sági, Hajós, Németh A. – Bán, Tóth Re., Roczanov, Tóth Richárd, Tóth Gergő. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Silló A. (17:58, Podlipnik), illetve Hodgman (32:08, EE2, Kulmala, Ellerby), Tóth A. (65:00, győztes büntető)
Kapura lövések: (14:15, 7:10, 14:11, 3:5, 0:1) 38:42
Védések: (15:13, 9:7, 11:14, 5:3) 40:37 / 95.24% : 97.37%
Kiállítás percek: (0:2, 16:2, 0:14) 16:18
Emberelőny kihasználás: (4 / 0) 0.00% / (4 / 1) 25.00%
Emberhátrányos védekezés: (1 / 4) 75.00% / (0 / 4) 100.00%
Emberelőnyben töltött idő: 7:14 / 4:13

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin