2020. június 15.
Jégkorong: Jászai Dávid távozik a Ferencvárostól
A Fradival két bajnokságot, két Erste Ligát, valamint egy Magyar Kupát nyerő védő a MAC-HKB-nél folytatja.

Férfi jégkorongcsapatunk eddig nagy aktivitást mutatott a nyári átigazolási piacon, és a keret lejáró szerződésű tagjainak megtartásában is sikerrel járt, ez a stabilitás pedig Fodor Szabolcs vezetőedző és Hudák Gábor szakmai igazgató szerint is a sikerek egyik kulcsa. Az FTC-Telekom idáig három új igazolást jelentett be: Imre Patrik Székesfehérvárról, Sági Martin Debrecenből, míg Somogyi Balázs Dunaújvárosból csatlakozik a 2020/21-es idényre a címvédőhöz. Emellett többen is aláírták új szerződésüket, így már 17 név ismert a következő szezon keretéből.

A szerződésüket meghosszabbítók, és az érkezők után ezúttal megvan a nyári transzferidőszak első távozója is: a 24 éves védő, Jászai Dávid visszatér nevelőegyesületéhez, és a MAC-HKB Újbuda Erste Ligás csapatában folytatja pályafutását.

Jászai Dávid 1996. május 4-én született Budapesten. A MAC utánpótlásában sajátította el a jégkorong alapjait, és itt is mutatkozott be az U18-as valamint az U20-as csapatban, innen lett korosztályos válogatott is, az U18-as és az U20-as nemzeti csapattal is feljutás részese volt. 2015/16-ban bemutatkozhatott a MAC felnőtt csapatában is az Erste Ligában, ám a rá következő idényben mindössze hat alapszakasz-mérkőzésen kapott lehetőséget, így a váltás mellett döntött, és Greg Lindqvist hívására a Ferencvárosba érkezett. Itt teljesítményével megvetette a lábát, és a 2018-as edzőváltást követően Fodor Szabolcs is számított rá. Néhány kisebb sérülést leszámítva végigjátszotta az elmúlt két szezont, teljesítményével a válogatott szakmai stábjának figyelmét is felkeltette, 2019 tavaszán két meccs erejéig a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott. Két magyar bajnoki címet, két Erste Liga-győzelmet, valamint egy Magyar Kupa-sikert, és egy Kontinentális Kupa-továbbjutást ünnepelhetett a Ferencváros játékosaként.

Jászai Dávid a következő idényre visszatér nevelőegyesületéhez, és az Erste Ligában rajthoz álló MAC-HKB Újbuda játékosa lesz. Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály köszönetét fejezi ki a csapatért tett szolgálataiért, pályafutásához további sok sikert kívánunk!

Az FTC-Telekom Jégkorong jelenlegi kerete a 2020/21-es idényre:
Érkezett: Imre Patrik (Fehérvári Titánok, 2021-ig), Sági Martin (DEAC, 2021-ig), Somogyi Balázs (Dunaújvárosi Acélbikák, 2021-ig)
Távozott: JÁSZAI DÁVID (MAC-HKB ÚjbudaÖ
Maradt: Arany Gergely (2022-ig), Boros Dániel (2021-ig), Farkas Lőrinc Simon (2021-ig), Hegyi Ádám (2022-ig), Nagy Gergő (2022-ig), Nagy Kristóf (2022-ig), Németh Attila (2021-ig), Roczanov Dezső (2021-ig), Sarcia Antonino (2021-ig), Tóth Adrián (2022-ig), Tóth Gergely (2021-ig), Tóth Gergő (2021-ig), Tóth Renátó (2021-ig), Tóth Richárd (2021-ig)

Cikkajánló

Idén harmadjára: Pustertal Wölfe

Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.

Parádés győzelem a Salzburg ellen

A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.

Érkezik a Red Bull Salzburg

Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.

Egy pontot szereztek hokisaink

Döntetlen után hazai siker.

A sárkány otthonába utazunk

A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.

Vereség a Volán ellen

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.

Következik az első teltházas derbink az ICEHL-ben

Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.

Legyőztük a sereghajtót

Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin