2020. március 13.
Jégkorong: vége a teljes hazai szezonnak
A Magyar Jégkorong Szövetség az összes általa megrendezett bajnokság leállításáról döntött.

A Magyar Jégkorong Szövetség hivatalos honlapján közleményben adta hírül, hogy a játékosok, sportszakemberek, játékvezetők és egyéb közreműködők, valamint a szülők és hozzátartozók egészségének megőrzése és védelme érdekében, a koronavírus-fertőzés terjedése elleni védekezés elősegítésére a versenyrendszerében megrendezésre kerülő valamennyi utánpótlás, női és amatőr bajnokság további mérkőzéseit azonnali hatállyal törli. Ez érinti az FTC összes korosztályos bajnokságban szereplő utánpótlás-csapatát, valamint felnőtt női együttesünket is, akik számára szintén véget ért az idény.

Ezen kívül az MJSZ a sportszervezetek számára nem javasolja a csoportos edzések megtartását sem szárazon, sem pedig jégen. Emiatt az FTC összes utánpótlás-csapatának, valamint felnőtt női csapatának is elmaradnak az edzései, egyelőre meg nem határozott ideig.

Az MJSZ közleménye alapján az egyes bajnokságok állásának felmérése jelenleg zajlik, a végeredmény kihirdetésének megvalósulására vonatkozóan, illetve amennyiben sor kerül rá, úgy a konkrét végeredményről a későbbiekben értesítenek mindenkit.

Az MJSZ sajnálatát fejezi ki, hogy így kell véget érnie a 2019/2020-as bajnoki évadnak, jelen körülmények között azonban, ahogy írják, az egészség megóvása minden más célkitűzést felülír.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a felnőtt férfi Erste Liga, és az OB I küzdelmeit már szerda este lezárták, az OB I bajnokának a Ferencvárost, míg a liga győztesének megosztott elsőséggel az FTC-t és a Sportklub Csíkszeredát hirdették ki.

Cikkajánló

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik

Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

Újabb válogatott védő hosszabbított

Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Válogatott védőnk is hosszabbított

Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.

Válogatott kapusokkal vágunk neki az új ICEHL-szezonnak

A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja jégkorongcsapatunk kapuspárosát.

Hosszabbított válogatott csatárunk

Mihalik András a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Playoffról álmodik az FTC-Telekom két csatára

Laskawy Ferenc és Schlekmann Márk szerint a Fradi készen áll a következő lépésre az ICEHL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin