2020. január 21.
Jegyinformáció hokisaink hazai középszakasz-meccseire
Elindult az online elővétel címvédő férfi hokisaink három hazai középszakasz-meccsére.

Férfi jégkorongcsapatunk két fantasztikus bravúrt is bemutatva, a szlovák Tipsport Ligás MAC Újbudát és az osztrák bázisú EBEL-ben edződő Hydro Fehérvár AV19-et is legyőzve 25 év után emelhette ismét a magasba a Magyar Kupa trófeáját a miskolci négyes döntő január 19-ei fináléja után.

A történelmi tett után sincs azonban megállás Fodor Szabolcs a magyar bajnokságban és az Erste Ligában is címvédő csapata számára, ugyanis az alapszakasz zárultával most jönnek csak a szezon legnagyobb izgalmai a ligában.

A Ferencváros a nagy rivális, a tavalyi döntőben legyőzött Csíkszereda mögött a második helyen zárta az alapszakaszt, így három bónuszpontot vitt tovább magával a középszakaszba, ahol négy ellenfelével összesen nyolc mérkőzést játszik majd. A középszakasz sorsolásáról ITT ÍRTUNK bővebben.

A középszakasz négy hazai mérkőzéséből háromra már elindult a jegyértékesítés, a belépők az Eventim hálózatában IDE KATTINTVA érhetőek el, a szokásos 1200 forintos egységáron.

A Csíkszereda elleni január 27-ei csúcsrangadóra a rendőrség és a biztonsági szolgálat kérése alapján kizárólag helyszíni jegyértékesítés lesz elérhető! A pénztár a hazai és a vendégszektornál is két órával a kezdés előtt, 16.00-kor nyit majd ki.

Tájékoztatjuk a Csíkszereda elleni mérkőzésre érkező vendégszurkolókat, hogy a Pesterzsébet Jégcsarnok jelenleg érvényben lévő engedélyei 650 főre szólnak, így 65 darab vendégbelépőt tudunk értékesíteni, mindenki ennek az információnak a birtokában készüljön a találkozóra való utazásra!

Férfi jégkorong, Erste Liga, középszakasz
Hazai mérkőzések:
2020.01.27 FTC-Telekom - Sport Club Csíkszereda. JEGYEK KIZÁRÓLAG A HELYSZÍNEN!
2020.02.01 FTC-Telekom - Corona Brasov. Online jegyelővétel: ITT
2020.02.15 FTC-Telekom - Dunaújvárosi Acélbikák. Online jegyelővétel: ITT
2020.02.19 FTC-Telekom - DEAC. Online jegyelővétel: ITT

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin