2023. március 19.
Jegyinformációk az Erste Liga-döntőre!
Férfi hokisaink megszerezték a 30. magyar bajnoki címet, már csak az EL-finálé van hátra!

A magyar bajnoki címet az elmúlt években zsinórban négyszer elhódító férfi jégkorongcsapatunk péntek este történelmet írt a káposztásmegyeri Jégpalotában és a párharcban negyedjére is győzni tudott az alapszakasz-győztes Budapest Jégkorong Akadémia HC ellen. Ezzel csapatunk megszerezte a 30. bajnoki címét és a harmadik csillagot a címere fölé. A magyar bajnoki döntő azonban egyben Erste Liga-elődöntő is volt, ami azt jelenti, hogy ezzel a győzelemmel nem csak a magyar bajnoki címet védte meg az FTC-Telekom, de bejutott a Liga döntőjébe is, ahol a Gyergyói HK-val fognak találkozni a mieink.

Akárcsak az elődöntő esetében, most is ellenfelünk birtokolja a pályaelőnyt, ami azt jelenti, hogy a négy nyert meccsig tartó szériát Gyergyószentmiklóson kezdjük, és mint már a rájátszásban megszokhattuk a harmadik és negyedik meccset rendezik a Tüskecsarnokban.

A fentiek szerint pedig március 20-án és 21-én, hétfőn és kedden Gyergyóban, majd március 24-én és 25-én, pénteken és szombaton a Tüskecsarnokban találkoznak, majd amennyiben szükséges, az ötödik, hatodik és hetedik mérkőzéseket március 27-én, 29-én és 31-én rendezik.

A hazai találkozókra már kaphatóak a belépők az Eventim hálózatában, amik ITT érhetők el!

A Tüskecsarnokban érvényes szurkolói és jegyinformációk IDE KATTINTVA olvashatók el.

Hatalmas küzdéssel és Fradi-szívvel jutott el idáig csapatunk, a sorozatban ötödik, összességében 30. magyar bajnoki cím és a harmadik csillag megszerzése után, már csak egy kihívás vár ránk a szezonban, az Erste Liga-döntő!

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, döntő
Menetrend:

2023. március 20., hétfő 17:30, Gyergyószentmiklósi Műjégpálya
Gyergyói HK–FTC-Telekom

2023. március 21. kedd 17:30, Gyergyószentmiklósi Műjégpálya
Gyergyói HK–FTC-Telekom

2023. március 24., péntek 19:30, Tüskecsarnok
FTC-Telekom–Gyergyói HK

2023. március 25., szombat 19:15, Tüskecsarnok
FTC-Telekom–Gyergyói HK

2023. március 27., hétfő, Gyergyószentmiklósi Műjégpálya (ha szükséges)
Gyergyói HK–FTC-Telekom

2023. március 29., szerda, Tüskecsarnok (ha szükséges)
FTC-Telekom–Gyergyói HK

2023. március 31. péntek, Gyergyószentmiklósi Műjégpálya (ha szükséges)
Gyergyói HK–FTC-Telekom

Cikkajánló

Tóth Gergely is marad, tovább erősödik a Fradi

A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Eltemették Terjék Istvánt

Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.

U19-es utánpótláscsapatunkból igazoltunk csatárt

Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin