Magyar bajnok hokisainkra december második hetében egy hosszabb pihenő várt, ugyanis a válogatottaké volt a főszerep. Az ezúttal zömében fiatalokból álló felnőtt férfiválogatottban két Fradi-játékos kapott helyet. A tavaly már nemzeti színekben bemutatkozó Kreisz Brúnó és az idén elsőbálozó Seregély Máté utazhatott Ausztriába a felkészülési mérkőzésekre, amit ezúttal Fodor Szabolcs és Szilassy Zoltán vezényelt végig.
Természetesen az itthon maradt játékosok is kivették a munkából a részüket, és Yul Hennelly koordinálásával folytatták az edzéseket és a felkészülést. Szombaton pedig különleges vendégek érkeztek a csapat bázisára! Szakosztályunk nyílt napot tartott bérletes szurkolóink számára, ahol lehetőségük volt egy túra után beülni a lelátóra, és végignézni a csapat edzését, mielőtt újra belevetnék magukat a zöld-fehérek a küzdelmekbe.
Kedden tehát ismét folytatódik magyar bajnok hokisaink számára az Erste Liga. A 2022-es év utolsó hazai mérkőzését rendezik a Tüskecsarnokban, ahol a már karácsonyra készülő szakosztályunk különleges akciókkal várja szurkolóinkat. Ellenfelünk ezúttal a régen látott miskolci együttes, a DVTK Jegesmedvék lesz, akikkel utoljára októberben, közel két hónappal ezelőtt találkoztunk, ugyancsak hazai pályán. Akkor 5-1-es DVTK vezetésnél tudott a csapat meccsben maradni, és 5-4-re felzárkózni. Az egyenlítést, és azzal együtt a hosszabbítást viszont már nem sikerült kiharcolni, így elvitték a vendégek a 3 pontot a Tüskecsarnokból.
A jelenlegi középmezőny azonban elég szoros, a tabella negyedik helyén lévő, 37 ponttal rendelkező DVTK-tól mindössze 2 ponttal vagyunk lemaradva hatodikként, közöttünk pedig csak a DEAC gárdája foglal helyet 36 ponttal. Izgalmas meccsre lehet számítani tehát kedden 18.30-tól, hiszen ha sikerülne behúzni a találkozót, akkor jó esélye van csapatunknak bekerülni az első négybe. Természetesen nem a miénk lesz az egyetlen meccs aznap, így a többi találkozó alakulásától is függ a tabellán való elhelyezkedésünk.
Jegyeket online elővételben az Eventim hálózatában lehet vásárolni ITT, illetve meccsnapon, amennyiben marad belépő. A hazai szurkolóknak helyszíni jegyértékesítés is lesz a Tüskecsarnok 1-es, hazai bejáratánál. Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy vendégbelépőket nem értékesítünk a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatók meg!
Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A hazai és vendégjegyekre vonatkozó minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el.
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – DVTK Jegesmedvék
2022. december 20. kedd 18.30, Tüskecsarnok
JEGYEK: online elővételben ITT, valamint amennyiben marad belépő, hazai szurkolóknak mérkőzésnapon a helyszínen, a Tüskecsarnok 1-es bejáratánál
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: ersteligatv.hu
Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.
A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.
Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.
Döntetlen után hazai siker.
A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.
Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.