Múlt vasárnap 31-szeres magyar bajnok jégkorongozóink a Vákár Lajos Műjégpályán hosszabbításban 2-1-re legyőzték a nagy rivális Csíkszeredát, amivel 4-2-re megnyerték az elődöntő párharcát, így idén is ott vagyunk az Erste Liga-döntőben.
Csapatunk ellenfele a tavalyi bajnok Gyergyói HK ellen összesítésben 4-2-es győzelmet arató Corona Brassó, a döntőben így az alapszakasz első csap össze a másodikkal. A két csapat elég régen, a januári erdélyi túrán találkozott egymással utoljára, ugyanis az alapszakasz második fázisában két külön csoportba kerültünk.
Visszatekintve az elmúlt szezonra a négy alapszakasz mérkőzésből hármat megnyert a Fradi, az utolsó, januári találkozót sikerült behúznia a Brassónak, bár igaz, azon a túrán csapatunk igencsak foghíjas kerettel utazott ki Erdélybe.
A Brassó játéka talán mondhatjuk, hogy fizikálisabb, arra pedig figyelnie kell csapatunknak, hogy egy-egy komolyabb ütközés után ne kerüljünk hátrányba. Bár büntetéspercben megelőz minket a Brassó, mögöttük közvetlenül a Fradi szerepel. Az biztos, a brassóiak határozott belépőinek köszönhetően nehéz átjutni a speciális egységeiken, legyen szó emberhátrányról vagy emberelőnyről.
Fodor Szabolcs az elődöntő során többször is kiemelte, hogy csökkenteni kell a kiállításperceket, hiszen a csapat öt az ötben hatékonyabb, ennek ellenére azért szimpla és kettős emberhátrányban is sikerült a Ferencvárosnak gólt szereznie a párharc során. Az előnyös helyzetek kihasználásban viszont a Brassó jobb, mint korábbi ellenfelünk, így nem szabad nekik megadni azt a lehetőséget, hogy előnyben támadhassanak.
Péntek tehát kezdődik az Erste Liga-finálé az FTC-Telekom és a Corona Brassó részvételével, ami ezúttal is négy nyert mérkőzésig tart majd, és az előzetes tapasztalatok alapján rendkívül izgalmas meccseket tartogat.
Jegyek online elővételben kaphatóak az Eventim hálózatában IDE kattintva, valamint a mérkőzések napján, amennyiben marad belépő, a hazai szurkolóknak helyszíni jegyértékesítés is lesz a Tüskecsarnok 1-es, hazai bejáratánál a Magyar Tudósok körútja felől. Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy vendégbelépőket nem értékesítünk a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg! Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor.
Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy minden esetben kizárólag a vendégszektorba vásároljanak belépőt, vendégszurkolók belépése a hazai szektorokba nem megengedett, még érvényes hazai belépő birtokában sem! Semleges szurkolók belépése a hazai szektorokba korlátozás nélkül lehetséges, ám amennyiben konfliktus alakul ki a hazai és a semleges szurkolók között, a biztonsági szolgálatnak jogában áll az érintetteket felszólítani a csarnokból való távozásra.
Férfi Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, döntő, 1.meccs
FTC-Telekom – Corona Brassó
2024. április 5., péntek 18:30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: m4sport.hu
A nyáron visszavonult rekordbajnok támadó, Tóth Adrián a jövőben a stáb tagjaként segíti tovább az FTC-t.
A nyáron visszavonuló rekordbajnok, Tóth Adrián pályafutása végeztével sem szakad el a Ferencvárostól – VIDEÓ!
A tavaly nyáron érkezett amerikai csatár nem hosszabbította meg szerződését a Ferencváros jégkorongcsapatával.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a kanadai hátvéd, Tyson Helgesen.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.