Ferencvárosi szempontból a Csíkszereda elleni elődöntő legfontosabb meccséhez érkezett 31-szeres magyar bajnok jégkorongcsapatunk. A párharc során kétszer tudott vezetni a kék-fehér együttes, mindkét alkalommal azonban sikerült visszajönnünk, az ötödik meccsen pedig hazai közönség előtt megszereztük a párharcban a harmadik győzelmünket, egy lépésre kerülve ezzel a döntőtől.
A Fodor Szabolcs vezette szakmai stáb sérülés, illetve betegség miatt nem számíthatott Turbucz Martinra, Nagy Kristófra és Erik Němecre, akik nem is utaztak ki a csapattal Csíkszeredába. Ők hárman már a pénteki mérkőzésen sem léptek jégre, a szakmai stáb pedig nem változtatott a sorok összetételein. A kapuban ezúttal is Arany Gergely kezdett.
Talán az eddigieknél kissé visszafogottabban indult a találkozó. A harmad elején a hazaiak tudták megszerezni a játék irányítását, sőt, Tóth Gergő kiállításának köszönhetően emberelőnybe is kerültek. Alig egy perccel később viszont Sofront is szabálytalannak találták, így négy a négyben folytatódott a játék. A speciális játékhoz viszont egyik csapat sem nagyon tudott felállni, így találat nélkül teltek le a büntetések. A játékot egy nem várt kellemetlenség szakította félbe, a reklámokat fedő plexiből tört ki egy darab, a kis szünet viszont a mieinknek mintha kapóra is jött volna, egyre többet támadták Adorján kapuját. Először Kestilä lövése csattant a kapuvason, majd Banga tört kapura a semleges harmadból, őt egy csíki játékos állította meg. A harmad vége felé már a Ferencváros játéka dominált, azonban voltak kiugrásai a Szeredának.
Ismételten erősebben jött ki a hazai csapat, bár a próbálkozások ellenére gólt továbbra sem tudtak lőni. Egy sikertelen hazai kísérlet után alakult ki verekedés Kestilä és Láday között, jöhetett a páros kiállítás. A harmad felénél pedig Crespi szabálytalansága miatt kerültünk emberhátrányba. Ez viszont cseppet sem zavarta meg a mieinket. Kestilä a semleges harmadból vezette kapura a korongot, közelről próbálta meg betenni a pakkot a hálóba, a kipattanóra viszont éppen jól érkezett mögötte Tóth Gergő, aki könnyedén belőtte (0-1). Újabb két lehetősége volt a Csíkszeredának, először Hrabal, majd Marva foglalt helyet a büntetőpadon, de Asuchak is kapott egy két percet. Egyik fél sem tudta gólra váltani a helyzeteit.
Egygólos előnnyel jöttünk ki a harmadik harmadra, a folyamatos hazai támadásoknak pedig meglett az eredménye, Sofron István a 44. percben egy bombával egyenlített (1-1). A találkozó innentől még intenzívebbé vált, igazi playoff meccs zajlott a Vákárban. A mérkőzés eldőlni látszott, mikor 15 másodperccel a vége előtt ismét betalált a Csíkszereda, azonban hosszas videózás után a gólt szabálytalannak ítélték, és nem adták meg. Ez finom szólva sem tetszett a hazai szurkolótábornak, így egy kisebb szünet és jég felújítását követően visszatérhettek a felek a pályára.
Parázs hangulatban kezdődött a hosszabbítás, mindkét oldalon hatalmas lehetőségek voltak, de szabálytalanság is akadt bőven, előbb Rutkovszkij kapott két percet, majd Rokaly Norbert és La Porte kapott két-két percet egyszerre. Némethnek több remek letámadása volt, egy alkalommal pedig a kapu mögül tette vissza a korongot az érkező Adam Bradynek, aki villámgyorsan belőtte Adorján kapujába a pakkot (1-2). A mérkőzés 71. percében tehát Brady góljával nem csak hatodik mérkőzés, de a teljes elődöntős párharc véget ért, amit összesítésben 4-2-re az FTC-Telekom nyert meg, ezzel bejutva a döntőbe. Velünk párhuzamosan pedig a Corona Brassó is lezárta saját párharcát, így az Erste Liga-fináléban a Brassó csapatával fogunk megküzdeni.
Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő, 6.mérkőzés
SC Csíkszereda – FTC-Telekom 1-2 (0-0, 0-1, 1-0, 0-1) Hosszabbítás után
SC Csíkszereda: Adorján (Ambrus) – Kubat, Ferencz-Csibi, Rokaly Sz., Részegh T., Becze – Salló, Rutkovszkij, Levin, Péter, Sofron – Casaneanu, Láday, Szkacskov, Roly N., Brown – Asuchak, Reisz, Fodor, Vezetőedző: Václav Novák
FTC-Telekom: Arany (Földes) – Boros, Hrabal, Tóth G., Kestilä, La Porte – Seregély, Crespi, Galajda, Brady, Németh – Marva, Kärmeniemi, Banga, Nagy G., Toth A. – Roth, Haranghy, Turcotte, Bán, Farkas, Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólok: Sofron (44:06, Rokaly Sz., Péter) illetve Tóth G. (29:40 EH, Kestilä), Brady (71:02)
Kapura lövések: (8:9, 12:12, 9:9, 3:9) 32:39
Védések: (9:8, 11:12, 9:8, 9:3) 38:31
Kiállítás percek: (2:2, 4:8, 0:0) 6:10
Andersen Ligás csapatunk hiába vezetett háromszor, az első forduló első meccse 3-3-as végeredménnyel zárult.
Tavalyi elődöntős ellenfelünk a szétlövésben nyert 2-1-re a Tüskecsarnokban.
Futóverseny miatt vasárnap a Tüskecsarnok környékén lezárásra és forgalmi rendváltozásra is lehet számítani.
Jégkorong szakosztályunk a ma egy éve elhunyt, örökös csapatmenedzserére emlékezik.
Az idei hokiszezonban sem maradnak el a tematikus meccsnapok, a Csíkszereda elleni találkozón jön is az első.
Férfi jégkorongozóink 4-2-re győztek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongcsapatunk fiatal hátvédje edzés során szenvedett komoly sérülést.
A felkészülési időszak után ezúttal tétmeccsen is összecsapunk a Dunaújvárosi Acélbikákkal.