2019. április 21.
Nagy-dupla, fölényes győzelem az olaszok ellen
A magyar férfi jégkorong-válogatott zsinórban negyedik felkészülési meccsét is megnyerte.

Az FTC-Telekom friss magyar bajnok, Erste Liga-győztes csapatkapitányát, Nagy Gergőt is a soraiban tudó magyar férfi jégkorong-válogatott a kazahsztáni Divízió I/A világbajnokságra való felkészülés során lejátszotta ötödik mérkőzését is. A korábbi négy találkozóból az elsőn az elit világbajnoki címvédő Svédország ellen még 4-3-as vereséget szenvedett Jarmo Tolvanen együttese, utána viszont zsinórban kétszer legyőzte Lengyelországot, majd egyszer a közvetlen rivális Szlovéniát egy tizenegy gólos mérkőzésen 7-4-re - ezen a találkozón Nagy Gergő is betalált.

Ezúttal Angliába utazott a magyar nemzeti együttes, ahol a tavalyi, budapesti Divízió I/A vb két feljutójával, Olaszországgal és a házigazda Nagy-Britanniával mérkőzik meg. Az első találkozót az olaszokkal játszották a mieink, szombaton Coventryben. A magyar válogatott remekelt a mérkőzésen, már kilenc másodperc után megszereztük a vezetést, és ugyan az olaszok 2-0-nál még szépíteni tudak, végül fölényes, 6-1-es magyar győzelem lett a vége. A gólparádéból Nagy Gergő két találattal vette ki a részét.

Folytatás vasárnap 14.00-tól Milton Keynes-ben Nagy-Britannia ellen, a kazahsztáni világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.

(Fotó: jegkorongszovetseg.hu)

Férfi jégkorong, válogatott felkészülési mérkőzés
Magyarország - Olaszország 6-1

Cikkajánló

„Csodálatos hat év volt, köszönöm, hogy megélhettem!”

Búcsúinterjú a Ferencvárost hat éven át csapatkapitányként szolgáló Nagy Gergővel.

Nagy Gergő távozik a Ferencvárostól

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk kapitánya hat év után búcsúzik.

Házi pontkirályunk újabb egy évig a Fradinál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett Adam Bradyvel.

Marad a Ferencvárosnál a rutinos hátvéd

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csapatunkat már hat éve segítő finn Lauri Kärmeniemivel.

Szerződést hosszabbított Arany Gergely

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott csapatunk kapusával, aki újabb két évre írt alá a Fradival.

Galajda Zsomboré a szezon Fradi-gólja

A tavaly nyáron érkezett fiatal játékos elődöntős találatát szavazták meg a szurkolóink az év legjobbjának.

Távozik két cseh és egy finn játékos

Jégkorong szakosztályunk egy támadója és két védője nem hosszabbít szerződést a Ferencvárossal.

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin