Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott három ferencvárosi játékossal a keretben, valamint a szakmai stábban másodedzőként dolgozó Fradi-vezetőedzővel, Fodor Szabolccsal utazott el az angliai Nottinghambe, az olimpiai előselejtezőre.
A magyar együttes első mérkőzését a Divízió I/B-ben szereplő Észtország ellen vívta, amelynek kapujában az előző idényben a Vasas színeiben az Erste Ligában remek teljesítményt nyújtó, de korábban Dunaújvárosban is megforduló Villem-Henrik Koitmaa állt. Az FTC-Telekom játékosai közül mindhárman ott voltak a meccskeretben: Arany Gergely Rajna Miklós mögött második számú kapusként, Tóth Richárd a negyedik sorban, Nagy Gergő pedig Galanisz Nikandrosz és Sofron István társaként a második sorban, ráadásul ő viselte a csapatkapitánynak járó C betűt.

A mieink hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a Salzburgban légióskodó Hári János találatával már a 10. percben megszerezték a vezetést. A második játékrészre is a magyarok maradtak fölényben, és a 27. percben meg is érkezett Hári második gólja, ezúttal emberelőnyből. Alig három perccel később viszont némileg váratlanul szépítettek az észtek, Kirill Lodeikin nagy szóló végén lőtt szép gólt. Bő másfél perccel később viszont Hári egy remek kapásgóllal mesterhármasig jutott, és visszaállította a kétgólos különbséget. A harmadik húsz percre is maradt a magyar fölény, és bár Koitmaa remek teljesítményt nyújtott, végül az 57. percben Csányi szép rövid sarkos góllal beállította a 4-1-es végeredményt.
A csoport másik mérkőzésén a házigazda Nagy-Britannia fordulatos, izgalmas mérkőzésen győzte le a zömében székely játékosokból álló román válogatottat 4-3-ra, így a magyarok egy kör után vezetik a csoportot.
Folytatás február 8-án, szombaton 14.00-tól, Románia ellen.
(Fotó: mjsz.hu)
Férfi jégkorong, olimpiai selejtező, Nottingham, Nagy-Britannia
Magyarország – Észtország 4-1 (1-0, 2-1, 1-0)
Magyarország: Rajna (Arany) – Pozsgai, Stipsicz, Erdély, Hári, Terbócs – Macaulay, Szirányi, Galanisz, Nagy G., Sofron – Garát, Szabó B., Kóger, Papp K., Sarauer – Kiss D., Tóth R., Benk, Csányi, Szita.
Észtország: Koitmaa (Shumikhin) – Slessarevski, Lahesalu, Sibirtsev, Arrak, Makrov – Novikov, Andrejev, Usov, Aleksandrov, Ossipov – Jansson, Saskin, Kiik, Lodeikin, Hast – Kuznetsov, Koll, Puzakov, Svartbro, Linde.
Gólszerzők: Hári (09:21, Galanisz, Terbócs), Hári (26:20, EE, Nagy G., Terbócs), Hári (31:11, Stipsicz, Szabó B.), Csányi (56:10, Kiss D.), illetve Lodeikin (29:29)
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.
Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.
Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap délután a Linz otthonába látogat.