2026. június 26.
Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik
Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

Miután bejelentettük maradó védőinket, Hadobás Zétényt és Horváth Milánt, ezúttal egy újonnan érkező csatárról adunk hírt. A kanadai Carter Savoie a szlovák Tipsport Ligából érkezik a Ferencvároshoz.

Carter Savoie 2002. január 23-án született a kanadai St. Albert városában. Szülővárosa csapatában kezdett jégkorongozni, és már az U15-ös korosztályban komoly számokat produkált.

A 2018/19-es szezonban a Sherwood Park Crusaders csapatához csatlakozott, az Alberta Junior Hockey League-ben játszott. Itt mindössze 16 évesen 70 mérkőzésen lépett jégre, és összesen 82 pontot szerzett. A következő szezont is a csapat színeiben teljesítette, immár csapatkapitány-helyettesként. Ekkor még sikeresebb szezont produkált: 54 meccsen 53 gólt és 46 gólpasszt jegyzett, így összesen 99 ponttal zárt, amivel felhívta magára a játékosmegfigyelők figyelmét. 2020-ban az Edmonton Oilers draftolta őt a negyedik körben.

A 2020/21-es szezont már a legmagasabb szintű amerikai egyetemi ligában, az NCAA-ben töltötte. A Covid miatt félbeszakított szezonban 24 találkozón 20 pontot szerzett.

A 2021/22-es idényt szintén az egyetemi bajnokságban töltötte a University of Denver színeiben, ahol 39 meccsen 23 gólt és 22 gólpasszt jegyzett, ezzel hozzásegítve csapatát a liga megnyeréséhez. Két találkozó erejéig az AHL-ben, a Bakersfield Condors játékosaként is jégre lépett.

Ezután a következő két szezonját is az AHL-ben játszotta a Bakersfield Condors együttesében. Először 44 mérkőzésen 11, majd második évében 63 meccsen 22 pontot gyűjtött.

A 2024/25-ös szezont Európában, a finn Liigában kezdte, majd 5 mérkőzést követően visszatért Amerikába, az ECHL-be. A Greenville Swamp Rabbits színeiben 57 találkozón 47 ponttal zárt.

A legutóbbi, 2025/26-os idényt Amerikában kezdte, majd január elején a szlovák ligába szerződött, a HK Spisska Nova Ves együtteséhez. Itt 21 meccsen lépett jégre, 11 gólt és 10 asszisztot jegyzett. Továbbá a rájátszásban még 4 meccsen 3 pontot szerzett.

– Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy az FTC-Telekom játékosa lehetek – nyilatkozta Carter Savoie. – Nagyszerű klubnak tartom a Fradit, és úgy érzem, hogy ez a megfelelő hely számomra ahhoz, hogy tovább fejlődjek, és győzelemhez segítsem a csapatot. Tavaly volt alkalmam ellátogatni Budapestre, és a város is nagyon megtetszett. Korábban is hallottam már a gárdáról, tavaly már beszéltem a csapat általános igazgatójával, idén pedig újra felvettük a kapcsolatot és sikerült megállapodnunk.

– Szeretnék minél többet hozzátenni a támadójátékhoz, gólokat szerezni, és minden lehetséges módon segíteni a csapatot. Az a célunk, hogy minden mérkőzésen a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk, és minél több győzelmet szerezzünk. Támadó szellemű játékosnak tartom magam. Jól korcsolyázom, és a játékintelligenciámnak köszönhetően sok helyzetet tudok kialakítani – jellemezte játékstílusát Carter Savoie. 

Játékosunk elárulta, hogy mivel tölti nyári szabadidejét és melyik mezszámot választotta magának.

– A nyár nagy részét edzéssel és a következő szezonra való felkészüléssel töltöm. Amikor éppen nem a jégen vagy az edzőteremben vagyok, a családommal töltöm az időmet, emellett pedig nagyon szeretek golfozni. A 8-as mezszámot választom magamnak. Pályafutásom nagy részében ezt a számot viseltem, ráadásul édesanyám is 8-án született.

Csapatunk általános igazgatója, Fodor Szabolcs nagy várakozásokkal tekint a közös munkára.

– Egy rendkívül technikás játékosról van szó, aki sok pontot is képes gyűjteni, ezt az előző szezonban a szlovák Extraligában is bizonyította. Nem titok, hogy nálunk is ezt várjuk tőle, és szeretnénk, ha pótolni tudná azokat a játékosokat, akik korábban meghatározó szerepet játszottak a ponttermelésben.

Az FTC-Telekom játékoskerete a 2026/27-es szezonra:

Érkezett: Ortenszky Tamás (EHC Winterthur), Schlekmann Márk (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Rasmus Heljanko (GKS Tychy), Dobos Bendegúz (KeuPa HT), Carter Savoie (HK Spisska Nova Ves)

Távozott: Brady Shaw (EHC Black Wings Linz), Arany Gergely (Háromszéki Ágyúsok), Sofron István (?), Nagy Krisztián (?), Farkas Boldizsár (MAC Budapest AHC), Seregély Máté (?), Tóth Richárd (?), Joose Antonen (?), Tyler Coulter (HK Poprad), Luke Green (?), Gordie Green (?), Marek Hudec (?), Alexander Ytterell (?)

Maradt: Laskawy Ferenc (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Jussi Tammela (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Aku Kestilä (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Topi Rönni (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Paavo Tyni (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Mihalik András (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2028-ig), Bálizs Bence (élő szerződés 2027-ig), Hadobás Zétény (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Horváth Milán (szerződéshosszabbítás 2027-ig)

Cikkajánló

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Újabb válogatott védő hosszabbított

Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Válogatott védőnk is hosszabbított

Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.

Válogatott kapusokkal vágunk neki az új ICEHL-szezonnak

A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja jégkorongcsapatunk kapuspárosát.

Hosszabbított válogatott csatárunk

Mihalik András a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Playoffról álmodik az FTC-Telekom két csatára

Laskawy Ferenc és Schlekmann Márk szerint a Fradi készen áll a következő lépésre az ICEHL-ben.

Megvannak felkészülési mérkőzéseink időpontja

Sűrű program vár a bajnokság előtt második ICEHL-es szezonjára készülő FTC-Telekom jégkorongozóira.

Az FTC is jégre lép az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán

Csapatunk a házigazdával mérkőzik meg a 2026-os székesfehérvári jégkorongtorna zárónapján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin