2023. május 18.
Nem tudtunk átjutni a svéd védelmen
A magyar válogatott hiába küzdött, 7-1-es vereséget szenvedett a világbajnokság negyedik meccsén.

A magyar hokiválogatott legutóbbi, franciák elleni meccsén bravúros teljesítménnyel hosszabbításban behúzta első győzelmét az A csoportos világbajnokságon. A találkozó után egy szabadnap jött a csapatnak, ami alatt nem csak pihentek, de a Tamperében lévő magyar szurkolókkal is szerveztek közös találkozót. Mind a győzelemből, mind pedig a közönség találkozóból tudtak plusz erőt meríteni a magyar játékosok a csütörtöki, svédek elleni összecsapásra.

Erősen kezdett a svéd válogatott, a második percben Oscar Lindberg bombázta a kapuba csapata első gólját (0-1). Nem sokkal később jött a következő, emberhátrányban tudtak ellépni ellenfeleink és Jacob de la Rose be is talált (0-2). A svédek második gólja után támadásba lendültek a mieink, Kiss Roland lövése talált utat Wallstedt kapujába (1-2). Végül a szünet előtt újabb akciót fejezett be góllal a svéd válogatott, ezúttal Dennis Everberg volt eredményes a magyar kapu előtt (1-3).

Nem kezdődött jól a második harmad a magyarok számára, ugyanis kettős emberhátrányba kerültünk, amit kíméletlenül kihasználtak ellenfeleink és André Petersson megszerezte csapata negyedik gólját (1-4). Ezt követően tovább növelték az előnyüket a svédek, Jonatan Berggren váltott gólra egy passzt (1-5). Kevesebb, mint egy perccel később pedig egy újabb Jacob de la Rose gólnak örülhetett a svéd szurkolótábor (1-6).

A harmadik harmadban sem vettek vissza a tempóból a svédek, Lucas Raymond emelte be közelről a korongot a hálóba, ami a találkozó utolsó gólja is volt egyben (1-7).

Egy napja van a magyar válogatottnak a mai mérkőzés kielemzésére és a regenerálódásra, hiszen pénteken a házigazda finnekkel csapnak össze, ugyanígy magyarországi idő szerint 15:20-as kezdéssel. A finneknek mondhatni eddig nem úgy jött ki a lépés, ahogyan azt ők szerették volna, így várhatóan az eddigieknél is nagyobb energiákat fognak mozgósítani a magyar csapat ellen.

Ma egy ilyen jó csapat ellen játszottunk, mint a svédek. Gratulálunk nekik! Elég éhesen játszottak, de az a szép ebben az egészben, hogy holnap újból lehet próbálkozni, holnap új meccs. Úgyhogy ezt most gyorsan el kell felejteni” – értékelt a találkozót követően a csapat kapitánya, Nagy Gergő.

Férfi jégkorong, A csoportos világbajnokság, A csoport, Tampere

Magyarország – Svédország 1-7 (1-3, 0-3, 0-1)

Magyarország: Horváth D. (Bálizs) – Stipsicz, Fejes, Papp K., Hári, Galló – Szabó, Hadobás, Erdély, Bartalis, Sofron – Kiss R., Horváth M., Nagy G., Sebők, Terbócs – Szirányi Garát, Kóger, Nagy K., Vincze. Szövetségi kapitány: Kevin Constantine

Svédország: Wallstedt (Johansson) – Sandin, Liljegren, Berggren, Carlsson, Raymond – Tommernes, Lindholm, Grundstrom, Lindholm, Petersson – Nemeth, Bengtsson, Everberg, Lindberg, Zetterlund – Nylander, Pudas, Sorensen, Rose, Silfverberg. Szövetségi kapitány: Sam Hallam

Gólok: Kiss R. (07:36, Bartalis, Garát), illetve Lindberg (01:33, Tommernes, Lindholm), Rose (05:13 EH, Grundstrom), Everberg (17:50, Liljegren, Sandin), Petersson (24:17 EE2, Tommernes, Raymond), Berggren (37:37, Raymond, Liljegren), Rose (38:20, Sorensen, Tommernes), Raymond (48:48, Carlsson, Tommernes)

Cikkajánló

Szerződést hosszabbított az alapszakasz házi gólkirálya

Jégkorong szakosztályunk újabb egy évre állapodott meg a tavaly nyáron érkezett finn Aku Kestilä-val.

Újabb finn játékos távozik

Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbít szerződést az előző szezon közben érkezett Matias Sointuval.

Szerződést hosszabbítottunk Turbucz Martinnal

Jégkorong szakosztályunk aláírt a januárban érkezett támadóval, aki újabb két évig erősíti csapatunkat.

A tengerentúlról érkezik védőjátékos

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata egy amerikai védővel, Jake Crespivel erősít a következő szezonra.

Újabb három távozó

Az FTC-Telekom bajnok férfi jégkorongcsapatának három játékosa nem hosszabbít szerződést a következő szezonra.

„Szeretnék gyorsan beilleszkedni!”

Férfi hokisaink első nyári igazolása, Galajda Zsombor beszélt klubváltásáról – INTERJÚ!

Nyári tábor gyerekeknek hokisaink csapatkapitányával!

Nagy Gergő válogatott és Erste Liga-játékosokkal karöltve szervez fejlesztő tábort utánpótláskorú hokisoknak.

Hajszálnyira voltunk a sporttörténelmi bravúrtól

A magyar hokiválogatott a bennmaradás kapujában volt az elit vb-n, a vége büntetők után 4-3 lett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin