2023. május 13.
Remek helytállás, de vereség Dánia ellen
A hajráig volt esély a pontszerzésre, végül 3-1-es vereséggel kezdtük az A csoportos vb-t.

A magyar férfi jégkorong-válogatott az MVM Dome-ban Kanada ellen játszott utolsó felkészülési mérkőzése után szerdán délben utazott el a finnországi Tamperébe, az A csoportos világbajnokság A jelű nyolcas csoportjának helyszínére. A vb pénteken a házigazda finnek és az USA válogatottjának összecsapásával vette kezdetét, a mieink szombaton léptek először jégre, méghozzá a dán válogatott ellen. A keretből az első meccsen az FTC-Telekom kapusa, Arany Gergely, valamint Kóger Dániel és Szirányi Bence maradt ki, a másik ferencvárosi játékos, Nagy Gergő viszont ott volt a keretben, a kapuban Bálizs Bence kezdett.

Mindkét csapat lendületesen kezdett, és bár úgy tűnt, a dánok kontrollálják a játékot, a magyar válogatott remek kontrákkal egyre nagyobb helyzeteket tudott kialakítani. Bartalis kiállítása révén azonban emberelőnyhöz jutottak az északiak, amellyel élni is tudtak, Jensen passzából a nemrég még a Winnipeg Jets színeiben az NHL rájátszásában vitézkedő Nikolaj Ehlers pedig kapáslövéssel megszerezte a találkozó első gólját (0-1).

A második harmadban Szabó Bencét is kiszórták a játékvezetők, és ezt az emberelőnyt is kevesebb, mint egy perc alatt kihasználta Dánia, Ehlers lőtte be önmaga és csapata második gólját (0-2).

A harmadik harmadban aztán megtört a jég, Sofron István kapott remek keresztpasszt Szabótól, amit éles szögben emelt a kapuba (1-2). Egy gyors letámadás után viszont újabb gól szerzett a Dánia, Morten Poulsen tudott eredményes lenni (1-3). A hajrában Bálizs lekorcsolyázott az utolsó percre, emberelőnyben, üres kapuval támadtunk, de már egyik csapat sem tudott újabb gólt szerezni, így bár a magyar válogatott remekül helyt állt, és a pontszerzésre is eséllyel pályázott a papírforma szerint jóval erősebb dánok ellen, végül vereséggel zártuk az A csoportos vb első meccsét.

Nem sok idő marad a pihenésre és elemzésre, hiszen a következő meccs már rögtön vasárnap következik, magyarországi idő szerint 11:20-tól az amerikaiak ellen.

Férfi jégkorong, A csoportos világbajnokság, A csoport, Tampere
Magyarország – Dánia 1-3 (0-1, 0-1, 1-1)
Magyarország: Bálizs (Horváth) – Stipsicz, Fejes, Sebők, Hári, Galló – Sazbó B., Pozsgai, Erdély, Bartalis Sofron – Kiss R., Horváth M., Nagy G., Papp K., Terbócs – Hadobás, Garát, Csányi, Nagy K., Voncze, Vezetőedző: Kevin Constantine
Dánia: Dichow (Sorensen) – M. Lauridsen, Lassen, N. Jensen, Russel, Ehlers – Jensen Aabo, Koch, Storm, Poulsen, Boedker – O. Lauridsen, M. Jensen, Andersen, Moelgaard, Aagaard – Krogsgaard, Scheel, Olesen, Wejse, Bau, Vezetőedző: Heinz Ehlers
Gólok: Sofron (46:42, Szabó B., Bartalis), illetve Ehlers (15:55 EE, N. Jensen, Russel), Ehlers (29:23 EE, M Lauridsen, N. Jensen), Poulsen (51:58, M. Lassen, Storm)

Cikkajánló

Szerződést hosszabbított az alapszakasz házi gólkirálya

Jégkorong szakosztályunk újabb egy évre állapodott meg a tavaly nyáron érkezett finn Aku Kestilä-val.

Újabb finn játékos távozik

Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbít szerződést az előző szezon közben érkezett Matias Sointuval.

Szerződést hosszabbítottunk Turbucz Martinnal

Jégkorong szakosztályunk aláírt a januárban érkezett támadóval, aki újabb két évig erősíti csapatunkat.

A tengerentúlról érkezik védőjátékos

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata egy amerikai védővel, Jake Crespivel erősít a következő szezonra.

Újabb három távozó

Az FTC-Telekom bajnok férfi jégkorongcsapatának három játékosa nem hosszabbít szerződést a következő szezonra.

„Szeretnék gyorsan beilleszkedni!”

Férfi hokisaink első nyári igazolása, Galajda Zsombor beszélt klubváltásáról – INTERJÚ!

Nyári tábor gyerekeknek hokisaink csapatkapitányával!

Nagy Gergő válogatott és Erste Liga-játékosokkal karöltve szervez fejlesztő tábort utánpótláskorú hokisoknak.

Hajszálnyira voltunk a sporttörténelmi bravúrtól

A magyar hokiválogatott a bennmaradás kapujában volt az elit vb-n, a vége büntetők után 4-3 lett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin