2026. október 16.
Savoie góljával nyertünk a Vorarlberg ellen
Férfi jégkorongcsapatunk egy szoros mérkőzésen győzte le 4-3-ra a Pioneers Vorarlberg együttesét.

Az osztrák bázisú jégkorong-bajnokságban egyre inkább megtalálta saját játék az FTC-Telekom, amit az elmúlt hetek jó eredményei is bizonyítják. Ritkán mondhatjuk, hogy kötelező a győzelem az ICEHL-ben, jégkorongozóinkra viszont most egy fontos és papíron három pontot ígérő meccs várt a Tüskecsarnokban, hiszen az utolsó helyezett Vorarlberg csapatát fogadtuk. A múlt heti Bécs elleni győzelem után most újra nagy lehetősége volt csapatunknak a tabellán előre lépni. Hadobás és Horváth visszatértek sérülésükből, Molnár és Mattyasovszky viszont továbbra is hiányoztak.

1. HARMAD

A vasak között ezúttal is Bálizs Bence állt, a mieink pedig gyors tempóban kezdték a mérkőzést, és már az ötödik percben sikerült megszereznünk a vezetést: David Silye egy elé pattanó korongot ütött a hálóba (1-0). Nem sokat kellett várni a következő találatunkra, egy megiramodást Mihalik András értékesített, Heljanko gólpasszából (2-0). Ezután lassult a tempó, a Vorarlbergnek volt néhány próbálkozása, de Bálizs stabilan teljesített a kapuban.

2. HARMAD

A középső játékrészre csökkent az intenzitás, mindkét oldalon hibák jellemezték a játékot. A harmad felénél emberelőnybe kerültünk, ahol több nagy helyzetünk is akadt, de nem sikerült újabb gólt szereznünk. A vendégek viszont a 34. percben közelebb zárkóztak, egy számunkra szerencsétlenül megpattanó korong landolt Bálizs kapujában (2-1). Nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfél kapuját, de egy kiugrás során Blake Murray egyedül vezethette Bálizsra a korongot, nem hibázott, a harmad vége előtt másfél perccel kiegyenlített a Vorarlberg (2-2).

3. HARMAD

Az utolsó harmadra nagy elánnal jött ki csapatunk, de nagyobb lehetőséget nem tudtunk kidolgozni a harmad elején. Egy kiállítást is kaptunk, de szerencsére megúsztuk gól nélkül a két percet. Amint letelt játékosuk kisbüntetése, mi is emberelőnybe kerültünk, Silye-t gáncsolták. Ezt pedig sikerült is gyorsan kihasználni, egy szép összjáték után Dobos Bendegúz lőhetett közelről az üres kapuba, újra mi vezettünk (3-2)! A vendégcsapat ezután mindent beleadott az egyenlítésért, ami sikerült is nekik, körülbelül három perccel a mérkőzés vége előtt, Kristaps Skrastins révén (3-3). Nem sokáig volt azonban egyenlő az állás, Carter Savoie góljával megszereztük ismét a vezetést (4-3)! Ezt az előnyt pedig már nem engedtük ki a kezünkből, így az eredmény már nem változott, megszereztük a három pontot!

Folytatás vasárnap, a Klagenfurt csapata ellen, szintén a Tüskecsarnokban!

 

Férfi Jégkorong, ICEHL alapszakasz:

FTC-Telekom - Pioneers Vorarlberg 4-3 (2-0, 0-2, 2-1)

Összeállítások: 

FTC-Telekom: Bálizs (Nagy) - Savoie, Silye, Laskawy, Bengtsson, Hadobás - Dobos, Rönni, Tammela, Tyni, Lindgren - Mihalik, Kestilä, Heljanko, Horváth, Ortenszky- Galajda, Tóth, Schlekmann, Farkas

Pioneers Vorarlberg: Caffi (Sommer) van Nes, Murray, Serdachny, Britt, Martin - Kallionkieli, Seppala, Skrastins, Bergmanis, Constantini - Stiegler, Prodinger, Lam, Wetzl, A. Summer - Leeb, B. Summer, Woborsky, Mader

Gólok: Silye, Mihalik, Dobos, Savoie illetve Lam, Murray, Skrastins

Cikkajánló

Az utolsó helyezett Vorarlberg érkezik

Férfi jégkorongcsapatunk pénteken a Pioneers Vorarlberg együttese ellen lép pályára a Tüskecsarnokban.

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin