2023. június 8.
Szerződést hosszabbított az alapszakasz házi gólkirálya
Jégkorong szakosztályunk újabb egy évre állapodott meg a tavaly nyáron érkezett finn Aku Kestilä-val.

Továbbra is zajlik a 2023/24-es idényre készülő keret kialakítása a magyar bajnoki címet zsinórban ötször elhódító férfi jégkorongcsapatunknál. Mint ismert, eddig összesen hét játékos távozását jelentette be az FTC-Telekom, míg két hokis érkezett, egy pedig szerződést hosszabbított. Ezúttal ismét egy olyan játékosról számolhatunk be, aki korábbi szerződése lejárta után is a Fradinál folytatja, ugyanis

a tavalyi alapszakasz házi gólkirálya, Aku Kestilä újabb egy évre írt alá a Ferencvárosnál.

Aku Kestilä 1994. június 9-én született a finnországi Pyhäjokiben. Szülővárosától nem messze, a Kalajokiban székelő JHT-nél lett igazolt játékos, 2010-től, 16 éves korától kezdve viszont a patinás, finn élvonalbeli Kärpät csapatában pallérozódott. Négy szezont töltött az U18-as együttesnél, ahonnan U17-es finn válogatott is lett, majd három idényt játszott az U20-asoknál is, mindkét csapatnak volt kapitánya is. Utolsó juniorévében egy meccs erejéig bemutatkozott a felnőttek között is, nem is akárhogy: két gólt szerzett azon a bizonyos debütáló mérkőzésen.

A 2015/16-os idényre fejlődése érdekében kölcsönadták a Kärpättal együttműködési szerződésben lévő, másodosztályú Hokki együtteséhez, ahol az alapszakaszban 20, a rájátszásban 13 ponttal járult hozzá a csapat ezüstérméhez. Egy évvel később aztán stabil tagja lett a Kärpät felnőtt keretének is, a 2017/18-as idényt viszont élvonalbeli és másodosztályú kölcsönjátékok jellemezték. A Kärpät színeiben lejátszott 14 ligameccs mellett jégre lépett a másodosztályú Hermes, illetve az élvonalbeli Jukurit és Pelicans csapataiban is.

2018-tól két idényen át a másodosztályú Ketterä játékosa volt, ahol mindkét idényében pont per meccs környékén teljesített, 2019-ben csapatával megnyerte a ligát, egy évvel később pedig az alapszakaszt, ám ekkor a koronavírus-járvány kirobbanása miatt végül nem fejeződött be a bajnokság.

2020 nyarán légiósnak állt, a francia élvonalbeli Les Jokers de Cergy-Pontoise csapatához igazolt. A Jokers 2022 tavaszán a liga elődöntőjéig jutott, Kestilä az alapszakaszban pont per meccs átlaggal segítette csapatát, a rájátszásban 11 meccsen 8 pontot szerzett.

Kestilä volt a 2022/23-as idényben a Ferencváros második nyári igazolása. Hamar a csapat egyik oszlopos tagjává vált a finn támadó, ami pontok formájában is megmutatkozott. Az Erste Liga alapszakaszában pont per meccs környékén teljesített, 34 meccsen 21 góllal és 9 assziszttal segítette a mieinket. A rájátszásban, a DVTK elleni negyeddöntő hatodik mérkőzésén egy Jan Blaskótól elszenvedett szabálytalan ütközés nyomán súlyos sérülést szenvedett, az intenzív osztályt is megjárta, és bár azóta szerencsére teljesen és komplikációmentesen felépült, a szezon hátralévő részét kénytelen volt kihagyni, a lelátóról figyelhette, ahogy társai magyar bajnoki aranyérmet és Erste Liga-ezüstérmet szereznek. A hat playoff-mérkőzésen, amelyeken játszani tudott, négy pontot szerzett.

Aku Kestilä és Turbucz Martin szerződéshosszabbításával, a két friss igazolással, Jake Crespivel és Galajda Zsomborral, valamint az érvényes szerződéssel rendelkező Arany Gergellyel, Nagy Kristóffal, Nagy Gergővel, Sarciá Antoninóval, Farkas Simonnal, Seregély Mátéval, Tóth Adriánnal, Tóth Gergővel és Boros Dániellel jelenleg 13 főt számlál az FTC-Telekom a 2023/24-es idényre készülő kerete.

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2023/24-es szezon előtt:

Érkezett: Galajda Zsombor (DVTK Jegesmedvék), Jake Crespi (Michigan Tech)

Távozott: Ollie Betteridge (Nottingham Panthers), (?), Galántai Richárd (?), Kreisz Brúnó (?), Konsta Mesikämmen (?), Kozma Dávid (Åmåls SK), Jari Sailio (?) Matias Sointu (?)

Maradt: Arany Gergely, Aki Kestilä (szerződéshosszabbítás 2024-ig) Nagy Kristóf, Nagy Gergő, Sarciá Antonino, Farkas Simon, Seregély Máté, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Boros Dániel (mindannyian érvényes szerződéssel) Turbucz Martin (szerződéshosszabbítás 2025-ig)

Cikkajánló

„Egy erős, stabil, fiatal magyar mag kialakítása a cél”

Hudák Gábor szakmai igazgató értékelte jégkorongozóink előző szezonját, és a jövőről is szót ejtett – INTERJÚ!

Marad a Ferencvárosnál a fiatal támadó

Jégkorong szakosztályunk mindenben megegyezett Galajda Zsomborral, aki újabb egy évig lesz zöld-fehérben.

„Csodálatos hat év volt, köszönöm, hogy megélhettem!”

Búcsúinterjú a Ferencvárost hat éven át csapatkapitányként szolgáló Nagy Gergővel.

Nagy Gergő távozik a Ferencvárostól

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk kapitánya hat év után búcsúzik.

Házi pontkirályunk újabb egy évig a Fradinál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett Adam Bradyvel.

Marad a Ferencvárosnál a rutinos hátvéd

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csapatunkat már hat éve segítő finn Lauri Kärmeniemivel.

Szerződést hosszabbított Arany Gergely

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott csapatunk kapusával, aki újabb két évre írt alá a Fradival.

Galajda Zsomboré a szezon Fradi-gólja

A tavaly nyáron érkezett fiatal játékos elődöntős találatát szavazták meg a szurkolóink az év legjobbjának.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin