2023. szeptember 14.
Szétlövéses győzelem a szezon első meccsén!
Férfi jégkorongcsapatunk 2-2 után büntetőkkel győzött a DAB ellen az előszezon első meccsén.

2023. március 31-e, vagyis az Erste Liga-finálé utolsó, mindent eldöntő hetedik mérkőzése óta először lépett jégre hivatalos meccsen a magyar bajnoki címet zsinórban ötször elhódító férfi jégkorongcsapatunk. A 2023/24-es előszezon első felkészülési mérkőzésén a Dunaújvárosi Acélbikák volt Fodor Szabolcs együttesének ellenfele a Tüskecsarnokban. Edzőmeccshez mérten szép számú közönség gyűlt össze a lelátón, ehhez hozzájárulhatott az ingyenes belépés mellett az is, hogy ezen a napon lehetett először megvásárolni az új idényre szóló jégkorongos szezonbérleteket. A bérletek természetesen később is elérhetőek lesznek, az ezzel kapcsolatos információk ITT olvashatóak el.

Ami a meccskeretet illeti, ott volt a jégen a Fradi összes új nyári igazolása, a beteg Sarciá Antoninót és a kisebb sérülés miatt hiányzó Julius Marvát leszámítva pedig teljes volt a keret. Igaz, a szintén betegségből lábadozó Nagy Gergő csupán a negyedik sorban, 13. támadóként kapott helyet.

Finoman fogalmazva sem indult álomszerűen az idény az FTC-Telekom számára, ugyanis a DAB a kezdő korongbedobást követően rögtön kapura tört, az ex-ferencvárosi Somogyi Balázs pedig már mindössze hat másodperc elteltével megszerezte a vezetést a vendégeknek (0-1). Lassan lendültek játékba a mieink, ez azért bőven betudható annak, hogy alig két hete végez a csapat teljes értékű jeges edzéseket a komplett kerettel, a 3. percben a kétszeres cseh Extraliga-győztes friss igazolásunk, Vladimír Roth távoli lövése volt az első veszélyesebb megmozdulásunk. Később Boros és Crespi is jelentkeztek veszélyes bombával, de a hálóba nem sikerült betalálni. A meccs első kiállítása a 15. percben jött el, Jesse Ahonen volt szabálytalan a saját alapvonala mögött a palánknál Galajdával szemben. Mindössze néhány másodpercig tartott azonban az emberelőnyünk, ugyanis Arany Gergelyre ráfújtak egy akadályozást a játékvezetők, a büntetést Tóth Adrián ülte le. A harmad végén ismét a DAB került fölénybe, öt perccel a szünet előtt Elias Elomaa nagy helyzeténél Aranynak kellett bravúrt bemutatnia. A játékrész végére még jutott egy újvárosi emberelőny, az utolsó percben Banga Nándort állították ki.

A vendégek megnyomták a második játékrész elejére áthúzódó emberelőnyüket, tovább javítottak kapura lövési mutatójukon (az első harmadban 10-5 volt a kapura lövések száma a DAB javára), de kihasználniuk nem sikerült a fórt. Öt az öt ellen szépen lassan átvették a mieink az irányítást, olyannyira, hogy a 24. percben sikerült is átpasszírozni a korongot a vendégek kapuját őrző Tóth Balázson, de a játékvezetők egyértelműen jelezték, a találat érvénytelen. A 26. percben aztán Strenket szórták ki bottal akasztásért, a Fradi pedig Nolan La Porte a bal oldali bedobókörből a lepkés oldalra leadott tűpontos lövésével kihasználta az emberelőnyt és kiegyenlített (1-1). A harmad közepén az újvárosiak is többször eljutottak a kapunkig, de Arany rendre kifogott rajtuk. Az utolsó másodpercek még nagy ferencvárosi helyzetet hoztak, ám végül Tóth be tudta gyűjteni a korongot, így döntetlennel vonultak el a csapatok a második szünetre.

Azt, hogy a második játékrészben már inkább a mieink javára billent a mérleg, a kapura lövések száma is jól mutatta, ami ezúttal már 17:10 volt a mieink javára. A kérdés csak az volt, ennek a fölénynek gólokban is sikerül-e érvényt szerezni a harmadik harmadban. Az első nagy lehetőség mindenesetre a DAB előtt adódott, Hadzinikolic helyzeténél Arany védett nagyot. A 44. percben viszont már Fradi-helyzet következett, amiből sikerült is gólt szerezni, Adam Brady vágott közelről a hálóba egy kipattanót (2-1). Sőt, egy szépen megjátszott akció végén Seregély került ziccerbe, Tóth azonban odaért a lövésre. Meg lettek volna a lehetőségeink lezárni a mérkőzést, sőt, a Galajdával szembeni szabálytalansága miatt, amiből egy kisebb kakaskodás is kialakult a vendégpad előterében, Szalmát ki is állították két percre, de nem sikerült élni a sansszal. Ennek pedig meglett az ára, hat perccel a vége előtt egyenlített a DAB, Svars fejezett be góllal egy akciót (2-2). Mivel pedig újabb találat már nem született, hiába játszhatott emberelőnyben a vendég együttes Turbucz testre ütése után, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban páros kiállítást is láthattunk, La Porte és Maarnela mehettek kéz a kézben a büntetőpadra, emellett mindkét csapat lezárhatta volna a meccset többször is, de a kapusok remekeltek. Öt másodperccel a vége előtt még Turbuczot is kiállították, de már nem volt elég ideje a vendégeknek arra, hogy éljenek az emberelőnnyel, így szétlövésben dőlt el a találkozó.

Az első büntetőt Kestilä kihagyta, majd Hadzinikolic kísérletét Arany védte. Brady rontott, Svars viszont elfektette Aranyt és a hálóba emelt, az előny két kör után a DAB-nál volt. La Porte laposan bevágta, Lorraine a felső vasat találta el, egyenlítettünk. Nagy Gergő elképesztő higgadtsággal csinált bolondot Tóth kapusból, ezzel demoralizálta az ellenfelet, Elomaa kissé indulatból telibe lőtte Arany lepkését. Kulmala a győzelemért vezette kapura a korongot, és laposan a hálóba is juttatta, ezzel a Ferencváros megnyerte a szétlövést (3-2), és győztesen hagyhatta el a jeget a szezon első hivatalos mérkőzése után.

Folytatás szeptember 20-án, szerdán szintén a Tüskecsarnokban, akkor a Fradi a DEAC együttesét látja vendégül.

A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Fodor Szabolcs így nyilatkozott: 

"Nyolc edzésünk volt eddig együtt. Lehet, hogy ez egy picit jobban érzékelteti, hogy még nem vagyunk régóta együtt, és ne felejtsük el azt sem, hogy idén is van kilenc új játékosunk. Szóval ez nem egy könnyű helyzet, senki sem várhatja el és mi sem várhatjuk el egymástól, hogy nyolc edzés után olyan csapategység legyen, mint egy rájátszásban. Így futottunk neki ennek az edzőmeccsnek, ami nagyon fontos volt, mert tudjuk, hogy az edzéssel azért a meccsrutint nem lehet pótolni, és idény eleji a forma. Biztosan kívülről is mindenki látta, hogy ez nem egy olyan meccs, amit februárban vagy márciusban várnánk magunktól. De ettől függetlenül én büszke vagyok a srácokra, mert ilyen kevés edzéssel is sok olyan elemet láttunk viszont, amit gyakoroltunk és ez mindig jó egy edzőnek. Szóval ez bíztató, teljesen nyilvánvaló, hogy nem vagyunk készen, vannak olyan játékelemek, amikhez hozzá se kezdtünk. Szóval ennek ellenre én pozitívan látom ezt, hogy így tudtunk játszani és reméljük, hogy lesz ez még sokkal jobb is."

Férfi Jégkorong, Felkészülési mérkőzés
FTC-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák 3-2 (0-1, 1-0, 1-1, 0-0, 1-0 - szétlövéssel)
FTC-Telekom:
Arany (Nagy K.) – Seregély, Roth, Turbucz, Kulmala, Tóth A. – Boros, Crespi – Németh A., Brady, La Porte – Haranghy, Kärmeniemi, Němec, Kestilä, Galajda – Bangha, Nagy G., Bán, Farkas S., Tóth G. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Dunaújvárosi Acélbikák:
Tóth B. (Kovács D.) – Varga A., Maarnela, Somogyi, Lorraine, Elomaa – Svars, Ahonen, Hadzinikolic, Koskinen, Dézsi – Sysak, Moore, Szalma, Nemes, Pinczés – Léránt, Bánki, Atamancsuk, Strenk, Michalevic. Vezetődző: Niko Eronen.
Gólok:
La Porte (27:14, EE, Nemec, Boros), Brady (43:53, Crespi, Boros), Nagy G. (65:00, győztes büntető), illetve Somogyi (00:06), Svars (54:18)
Kapura lövések:
36:29 (5:10, 17:10, 13:6, 2:3)
Kiállítások:
12:8 (4:2, 0:2, 4:2, 4:2)

Cikkajánló

16 éves tehetségünk bemutatkozott a felnőttek között

Bencze Sebestyén az UTE ellen éppen 16. születésnapján mutatkozott be Erste Ligás férfi jégkorongcsapatunkban.

Idegenben is vereség az Újpest ellen

Hiába küzdöttek hatalmasat, férfi hokisaink 3-2-re kikaptak Újpesten a derbin.

Idegenben vághatunk vissza az Újpestnek

Férfi jégkorongozóink idén másodszor csapnak össze az UTE csapatával, ezúttal riválisunk lesz a házigazda.

Vereség hazai pályán

Férfi jégkorongozóink 0-2 után szépítettek, de végül 2-1-re kikaptak a DVTK Jegesmedvéktől a Tüskecsarnokban.

A DVTK Jegesmedvék ellen folytatjuk hazai pályán

Magyar bajnok jégkorongozóink a szezonban először csapnak össze a miskolci együttessel.

Rutinos finn csatárral bővül a keret

Magyar bajnok jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az NHL-ben is jégre lépett finn Michael Keränen.

Megvan hokisaink pontos Kontinentális Kupa menetrendje

A litván Energija Elektrenai csapata jutott be magyar bajnok hokisaink októberi csoportkörébe.

Vereség hazai pályán a címvédő ellen

Férfi jégkorongozóink 5-3-ra kikaptak a Corona Brassótól a Tüskecsarnokban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin