Amint arról ITT beszámoltunk, a magyar férfi jégkorong-válogatott öt ferencvárosi játékossal, Arany Gergellyel, Nagy Gergővel, Németh Attilával, az újonc Sarcia Antoninóval, valamint Tóth Gergellyel a soraiban kezdte meg a decemberi nemzetközi szünetet, amely alatt a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban december 11-14 között zajló Hat Nemzet Tornán Japánnal, Franciaországgal, valamint a szombati helyosztón a másik csoport egyik csapatával mérkőzik meg a nemzeti együttes. A mieink kedden egy versenyen kívüli barátságos mérkőzést játszottak Dél-Koreával, amelyet végül az FTC-Telekom csapatkapitánya, Nagy Gergő hosszabbításban szerzett győztes góljával nyertek meg 2-1-re.
A magyar válogatott a torna első mérkőzésén Japánnal találkozott. A mieink meccskeretében az öt fradista kerettag közül ezúttal csak Arany Gergely és Tóth Gergely voltak ott, igaz, kapusunk ezúttal kezdőként lépett jégre. Az első harmad legtöbb periódusa nagy, ám meddő magyar fölénnyel telt, bár többször is játszhattunk emberelőnyben is, 18 kapuralövésből sem sikerült gólt szerezni. Japán azonban elképesztő hatékonysággal játszott, mindössze öt kapura tartó próbálkozásukból kétszer is betaláltak, Ikeda valamint Akimoto révén - Arany egyik gólról sem tehetett. Ez pedig azt jelentette, kétgólos hátrányból folytattuk a mérkőzést az első húsz perc után. (0-2)
A második játékrészben érdekes módon bár a kapura lövések száma kiegyenlítődött, játékban a harmad nagy részében hatalmas fölényben volt a magyar válogatott. Ez helyzetek sorában is megmutatkozott, az első ziccert még a MAC-os csapattársak, Pápa Márton és Majoross Barnabás elhibázták, ám a 35. percben egy kettő az egy elleni lerohanás végén egy szintén MAC-os páros révén jött a szépítő gól, Terbócs gyönyörűen szolgálta ki a lendületből érkező Nagy Krisztiánt, aki nem hibázta el a nagy helyzetet. (1-2) A harmad végén a japánok előtt is adódott néhány nagy lehetőség, de Arany mindet hárította, egy alkalommal hatalmas bravúrt is bemutatott. Így a második játékrészt ha egy góllal is, de megnyerte a magyar együttes, a Fradi kapusa pedig 12 védést mutatott be ebben a 20 percben.
A harmadik harmadban hasonló volt a játék képe, mint a másodikban. A magyar válogatott hatalmas fölényben játszott, ám ez a fölény meddő volt, kevésszer sikerült minőségi, veszélyes lövésig eljutni, amikor sikerült, akkor pedig Nariszava kapus volt a helyén. A végén emberelőnyünk is volt, sőt, az utolsó percre időkérés után Arany helyére is mezőnyjátékos érkezett, ám nem sikerült az egyenlítés, gól nélküli záró harmad után Japán megnyerte a mérkőzést. Hiába volt tehát elképesztő, 25-2-es a kapura lövési arány az utolsó harmadban, vereség lett a vége.
A találkozó végén még 3-3 gyakorló büntetőt lőttek a csapatok a barátságos tornák szokásának megfelelően közös megegyezés alapján, a vendégek ebben is jobbak voltak: Arany Gergely csak egy büntetőt fogott meg, míg kollégája mindhármat.
A meccs végi ceremónia során a magyar válogatott legjobb játékosának a nemrég 50. válogatottságát ünneplő Galanisz Nikandroszt választották.
Japán tehát 2-1-re nyerte meg a mérkőzést, és mivel az első napon, szerdán a franciák 4-2-re győzték le a távol-keletieket, így egy franciák elleni bravúrral akár még jól is kijöhet a magyar válogatott az esetleges körbeverésből.
Folytatás péntek este 19.30-tól, Franciaország ellen, ugyanígy a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban.
Férfi jégkorong, Hat Nemzet Torna
Budapest, Káposztásmegyer, Vasas Jégcentrum
Magyarország - Japán 1-2 (0-2, 1-0, 0-0)
Gólszerzők: Nagy K. (Terbócs), illetve Ikeda (Hasimoto, Ecsigo), Akimoto (Nakadzsima, Takagi)
Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.
A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.
Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.
Döntetlen után hazai siker.
A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.
Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.