Augusztusban már jégre lép az idei szezonban is az osztrák bázisú jégkorong-bajnokságban szereplő FTC-Telekom, szurkolóinknak pedig formálódó keretünk jó néhány tagját már bejelentettük. Legutóbb két külföldről érkező erősítésről számoltunk be, az NHL-ben draftolt Carter Savoie mellett, a Finnországból hazatérő Farkas Olivér is a Fradiban folytatja. Most egy új érkezőről számolunk be, bár ő már nem teljesen ismeretlen szurkolóink számára. Bencze Sebestyén a Fradi utánpótlásában töltött évei után a felnőtt csapatban is kipróbálhatja magát, aláírta első profi szerződését a Ferencvárossal!
Bencze Sebestyén 2008. október 6-án született Budapesten. Egészen kiskorában kezdte a jégkorongot, 12 évet játszott a Fradi utánpótlásában.
A 2024/25-ös szezonban már bemutatkozott az ERSTE Ligában is, éppen 16. születésnapján lépett jégre először a Ferencváros felnőtt csapatában. Ebben az évben meghívót kapott az U17-es válogatottba is.
Az előző szezonban a Ferencváros U19-es csapatában szerepelt, ahol 24 mérkőzésen 25 gólt és 18 asszisztot, így összesen 43 pontot szerzett, ezzel hozzásegítve csapatát az ezüstéremhez. Kiemelkedő teljesítményével felhívta magára a felnőtt csapat edzői stábjának figyelmét, több edzésen is részt vett, és 2 meccsen az ICEHL-ben is bemutatkozhatott. A magyar válogatott U18-as korosztályával szerepelt a Divízió 1/A világbajnokságon.
A mindössze 17 éves játékos a következő szezonban lehetőséget kap a felnőttek között. Az augusztusi felkészülési időszakot csapatunkkal tölti, majd a szezon kezdete előtt a szakmai stáb dönt arról, hogy fejlődése szempontjából melyik bajnokság jelenti számára a legoptimálisabb következő lépést. Ennek megfelelően az osztrák U20-as bajnokságban, az ERSTE Ligában vagy az ICEHL-ben folytathatja pályafutását. Amennyiben nem az osztrák bázisú felnőtt bajnokságban kezdi meg a szezont, a játékjoga lehetővé teszi, hogy szükség esetén bármikor ICEHL-es keret rendelkezésére álljon.
- 12 évet voltam a Fradi utánpótlásában. Kaptunk a srácokkal hideget-meleget az évek alatt, de úgy tűnik megérte a sok beletett munka, a kitartás és a klubhűség. Nagyon megtisztelő érzés, hogy felnőttben is felvehetem a Fradi-címeres mezt. Nyilván, amikor elkezdesz gyerekként sportolni akkor erről álmodozol. Remélem sok jelenleg utánpótlás korú sportoló érezheti át majd azt, amit most én. Természetesen nagyon örültem a lehetőségnek. Fodor Szabolccsal már régebben kialakult a kapcsolat, hívott edzésekre a nagycsapatba többször. Titkon reméltem, hogy előbb-utóbb tagja lehetek akár ideiglenesen a csapatnak, de szerződést még nem reméltem. A padról néhány meccset láttam már közelről. Bízom benne tudok annyit fejlődni, hogy Timo Saarikoski és Yul Hennelly is úgy érezze, bevethető vagyok élesben is – így összegezte fiatal játékosunk a fradi.hu-nak, hogy milyen érzés volt megtudni, megkapja élete első profi szerződését. – Első sorban a tempó és a dinamika a legnagyobb különbség az utánpótlás és a felnőtt szint között. Emlékszem az első néhány felnőtt edzésen akár csak a passzok gyorsasága és ereje is meglepett. Szinte kifordította az ütőt a kezemből a kapott korong, de szerintem gyorsan beleálltam a dologba.

Bencze Sebestyén azt is elárulta, miket tart a legnagyobb erősségének:
– Szeretem a gyors játékot. Utánpótlásban előkészítő és befejező szerepem is volt, leginkább centerként játszottam. Küzdős csapatjátékosnak és kellemetlen ellenfélnek tartom magam. De ez majd kiderül remélem. Ahogy mondani szokták, ez itt azért más kávéház. Célom a folyamatos fejlődés. Minél jobb vagy egyénileg, annál többet tudsz beletenni a közösbe. Bízom benne, hogy tudom segíteni a csapat munkáját. Köszönöm a bizalmat, igyekszem rászolgálni. Gyertek a meccsekre! Hajrá Fradi!
Csapatunk általános igazgatóját, Fodor Szabolcsot a szerződés megkötésének hátteréről kérdeztük.
– Rendkívül fiatal Fradi-nevelés, aki tagja volt a Divízió I/A világbajnokságon bennmaradó U18-as válogatottnak. Számára most az a legfontosabb, hogy belekóstoljon a felnőtt jégkorong világába, és minél több mérkőzésen szerepeljen – még akkor is, ha első felnőtt szezonjában ez nem kizárólag az ICEHL-ben történik majd.
Az FTC-Telekom játékoskerete a 2026/27-es szezonra:
Érkezett: Ortenszky Tamás (EHC Winterthur), Schlekmann Márk (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Rasmus Heljanko (GKS Tychy), Dobos Bendegúz (KeuPa HT), Carter Savoie (HK Spisska Nova Ves), Farkas Olivér (SaiPa U20), Bencze Sebestyén (FTC U19)
Távozott: Brady Shaw (EHC Black Wings Linz), Arany Gergely (Háromszéki Ágyúsok), Sofron István (?), Nagy Krisztián (?), Farkas Boldizsár (MAC Budapest AHC), Seregély Máté (?), Tóth Richárd (?), Joose Antonen (?), Tyler Coulter (HK Poprad), Luke Green (?), Gordie Green (?), Marek Hudec (?), Alexander Ytterell (?)
Maradt: Laskawy Ferenc (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Jussi Tammela (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Aku Kestilä (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Topi Rönni (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Paavo Tyni (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Mihalik András (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2028-ig), Bálizs Bence (élő szerződés 2027-ig), Hadobás Zétény (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Horváth Milán (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Galajda Zsombor (szerződéshosszabbítás 2028-ig), Mattyasovszky Gergely (szerződéshosszabbítás 2027-ig)
Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.
Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.
Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa
Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz
Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.
Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.
Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.
Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.