2026. június 27.
Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk
Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

2025/26: Galajda Zsombor - 44 mérkőzés: 2 assziszt

NHL-ben draftolt kanadai csatárunk, Carter Savoie bejelentése után ezúttal maradó játékossal folytatjuk a sort: Galajda Zsomborral is sikerült megállapodnunk, így zöld-fehérben készülhet második ICEHL-szezonjára.

A 23 éves Galajda Zsombor 2023-ban érkezett az akkor még Erste Ligában induló csapatunkhoz. Ott két szezonban is bizonyította, hogy helye van a Ferencvárosban, és a csapat első ICEHL-szezonjában is lehetőséget kapott. 44 mérkőzésen lépett jégre, ezalatt 2 asszisztot szerzett. A Magyar Kupa-elődöntőben pedig már be is talált, és tagja volt a végül kupagyőztes csapatnak. A magyar válogatottba is többször meghívót kapott: augusztusban részt vett a Rusty Kupán, ahol tornagyőzelmet szerzett az U25-ös válogatottal, és többször jégre lépett a felnőtt válogatottban is.

A Fradival eddig egyszeres magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa- és Szuperkupa-győztes csatár minden meccsen szívét-lelkét kiteszi a pályára, nem is volt kérdés számára, hogy a következő szezont is zöld-fehérben kezdi.

– Nagyon jól érzem magam a Fradiban, úgyhogy egyszerű döntés volt számomra a szerződéshosszabbítás. Nagyon szeretem a közeget, a szurkolókat, ezért nem volt nehéz meghoznom ezt a döntést – nyilatkozta Galajda Zsombor.

– Kétéves szerződést kötöttünk Zsomborral. Igazi csupa(Fradi)szív játékos, aki mindenek elé a csapat érdekeit helyezi, és ezért a testi épségét sem kíméli. A negyedik szezonját kezdi meg a Ferencvárosban – jellemezte játékosunkat Fodor Szabolcs, csapatunk általános igazgatója.

Az FTC-Telekom játékoskerete a 2026/27-es szezonra:

Érkezett: Ortenszky Tamás (EHC Winterthur), Schlekmann Márk (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Rasmus Heljanko (GKS Tychy), Dobos Bendegúz (KeuPa HT), Carter Savoie (HK Spisska Nova Ves)

Távozott: Brady Shaw (EHC Black Wings Linz), Arany Gergely (Háromszéki Ágyúsok), Sofron István (?), Nagy Krisztián (?), Farkas Boldizsár (MAC Budapest AHC), Seregély Máté (?), Tóth Richárd (?), Joose Antonen (?), Tyler Coulter (HK Poprad), Luke Green (?), Gordie Green (?), Marek Hudec (?), Alexander Ytterell (?)

Maradt: Laskawy Ferenc (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Jussi Tammela (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Aku Kestilä (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Topi Rönni (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Paavo Tyni (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Mihalik András (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Nagy Kristóf (szerződéshosszabbítás 2028-ig), Bálizs Bence (élő szerződés 2027-ig), Hadobás Zétény (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Horváth Milán (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Galajda Zsombor (szerződéshosszabbítás 2028-ig)

Cikkajánló

Bálizs Bencét választották a szezon legjobb kapusának

Az FTC-Telekom jégkorongozója a 2025/26-os szezonban is elnyerte a Vedres Mátyás-kupát.

Kétszeres NCAA konferencia-győztes center érkezik

A kanadai David Silye az AHL-ből igazol az osztrák bajnokságban szereplő felnőtt jégkorongcsapatunkhoz.

Tóth Gergely is marad, tovább erősödik a Fradi

A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Eltemették Terjék Istvánt

Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.

U19-es utánpótláscsapatunkból igazoltunk csatárt

Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin