
Amint arról korábban beszámoltunk, bár a koronavírus-világjárvány miatti bizonytalan helyzetben még nem tisztázottak a férfi jégkorong Erste Liga 2020/21-es idénye rajtjának részletei, az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő csapata gőzerővel edz és készül az új idényre. A Fradi első felkészülési mérkőzését augusztus 21-én, pénteken 18.30-as kezdettel játssza a csapat új otthonában, a Tüskecsarnokban a Dunaújvárosi Acélbikák ellen. Ez lesz a mieink debütálása az új hazai pályán, egyben március 9-e óta először játhatják élőben is a jégen a szurkolók a kedvenceket, ugyanis a mérkőzést bár korlátozott keretek között, de nézők előtt rendezik meg! A belépők 500 forintos egységáron kaphatóak kizárólag online elővételben, a részletek és a jegyvásárlás linkje IDE KATTINTVA érhetőek el.
A Fodor Szabolcs vezetőedző irányította szakmai stáb egyelőre az augusztus 21-ei DAB-meccsen kívül két másik felkészülési találkozóval számolt: a csapat a tervek szerint augusztus 28-án a szlovák Tipsport Ligás Nyitra otthonában lépett volna jégre, míg szeptember 1-jén a szintén szlovák élvonalbeli Érsekújvárt fogadta volna.
A Szlovák Jégkorong Szövetség pénteken a koronavírus-járvány elleni védekezés elősegítése érdekében szigorú szabályokat léptetett életbe a szlovákiai csapatok külföldi szereplésére vonatkozóan, így hivatalosan is biztossá vált, hogy az FTC-Telekom szeptember 1-jei, Érsekújvár elleni mérkőzése elmarad! A szakmai stáb dolgozik a programból kieső találkozó pótlásán.
Az augusztus 28-ai nyitrai mérkőzés sorsa egyelőre még kérdéses.
Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.
Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.