2021. február 6.
Váratlanul súlyos vereség, jól jön a válogatott szünet
Férfi hokisaink 5-1-es vereséget szenvedtek a MAC HKB Újbuda ellen az Erste Liga alapszakaszában.

Amint arról a mérkőzés beharangozójában részletesebben írtunk, rendkívül fontos mérkőzést várt magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunkra szombat délután a Tüskecsarnokban. A február 8-a és 14-e közötti válogatott szünet után az Erste Liga 2020/21-es kiírásának alapszakasza egy négymeccses erdélyi túrával ér véget a Ferencváros számára, amelyen kétszer találkozunk a Sportklub Csíkszeredával, egyszer pedig a Gyergyóval és a Brassóval. A szombati játéknap előtt pedig bár nyolc pont előnnyel álltunk az aktuális tabella élén, az alapszakasz megnyerésére, és ezzel a rájátszás első kiemelésére eséllyel pályázó riválisok közül az öt meccsel kevesebbnél járó Corona Brassó vesztett pontok tekintetében hét, míg a hat találkozóval mögöttünk járó Csíkszereda három ponttal előzte meg a mieinket. Elképesztően kiélezett tehát a harc a pályaelőnyt és első ellenfélválasztás jogát jelentő első helyért, és ha szerettük volna megőrizni azt a pozíciónkat, amelyből reális eséllyel pályázhatunk arra, hogy Erdélyben kiharcoljuk az alapszakasz-győzelmet, mindenképpen győznünk kellett volna a MAC HKB Újbuda ellen. Nem ígérkezett viszont könnyűnek ez a feladat, hiszen a MAC-nak is minden pontra szüksége van a még felsőházi negyedik hely megszerzéséhez, amely meghatározó lehet a számukra a rájátszás további kimenetele szempontjából, ráadásul korábbi három idei egymás elleni mérkőzésünk mind rendkívül szorosan alakult – kétszer a hosszabbításban sikerült legyőzni őket, egyszer pedig többször is hátrányból kellett fordítania a Fradinak.

Nem könnyítette meg a mieink dolgát az sem, hogy Arany Gergely továbbra sem épült fel az Újpest elleni idegenbeli Derbin szenvedett sajnálatos bokasérüléséből, valamint Farkas Simonra, Bán Károlyra és Pavuk Attilára sem számíthatott Fodor Szabolcs vezetőedző.

Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, a DEAC elleni szerdai találkozóhoz hasonlóan korongbirtoklásban ezúttal is uraltuk az első harmad elejét, és a helyzeteink is megvoltak, ezekkel azonban ezúttal sem sikerült élni, vagy nem voltunk elég élesek a befejezésnél, vagy Bálizs Bence fogott nagyot a MAC HKB kapujában. Az ezúttal hazai csapatként szereplő ellenfelünk villámgyors ellentámadásai viszont nagyon ültek, bőven veszélyes lövésszámot tudtak ők is Nagy Kristóf kapujára tenni. Így is egy a mi részünkről elkövetett hiba kellett ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést: egy a saját kékünk környékén eladott koronggal iramodott meg Kozma Dávid, aki egy az egyben húzhatott a kapunkra, és ki is lőtte a hosszú sarkot, megszerezve első gólját a szezonban. (1-0) Megpróbáltunk hamar visszajönni a mérkőzésbe, a támadásaink befejezései viszont továbbra sem ültek, mindössze egy kapuvasig jutottunk Versteeg távoli bombája után, a MAC viszont még a szünet előtt kihasznált még egy lehetőséget, Sofron István fejezett be higgadtan egy szépen kijátszott három a kettő elleni lerohanást, így ellenfelünk kétgólos előnnyel mehetett pihenni. (2-0)

A második harmad sem kezdődött finoman szólva sem a szánk íze szerint, az első hazai támadáskor rögtön hatalmas üres terület nyílt a harmadunk közepén Schlekmann Márk előtt, aki köszönte szépen, bekorcsolyázott, és középtávolról pontos lapos lövést helyezett Nagy Kristóf lepkés oldalára, mindössze 21 másodperc elteltével hárommal vezetett a MAC… (3-0) Két perccel később a találkozó első emberelőnye is a hazaiak előtt adódott, akik ezt ki is használták könyörtelenül: egy a kapunk előtti buli után Terbócs csapott le azonnal a korongra, és gyors mozdulattal középről a kapunkba vágta azt. (4-0) Fodor Szabolcs is érezte, hogy ezzel a pillanattal közel kerültünk ahhoz, hogy elmenjen a mérkőzés, így időt kért. Ez sem segített sajnos, hamarosan Brance Orban gáncsolása miatt emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült élni vele. Rengeteg idő volt még hátra a játékrészből, de nem tudtunk olyan nyomást gyakorolni ellenfelünkre, amellyel reális esélyünk nyílt volna visszajönni a mérkőzésbe. Sőt, fél perccel a harmad vége előtt egy a kapunk előtti kavarodást kihasználva Orban belőtt egy kipattanót, ezzel egy teljes harmaddal a meccs vége előtt lényegében lezárva a nyitott kérdéseket… (5-0)

A záró játékrészben a hazaiaknak már nem maradt más dolga, mint kontrollálni az eseményeket, és éppen annyit beletenni a védekezésbe és az ellentámadásokba, hogy ne kerüljenek bajba. A mieink küzdöttek becsülettel a szépítésért, ez talán elmondható egyedüli pozitívumként: ötgólos hátrányban is mentünk rendületlenül. Végül össze is jött legalább a becsületgól, az 53. percben Molnár Bálint kiállítása után emberelőnybe kerültünk, amit egy perccel később Rasmus Kulmala használt ki. Nagy Gergő húzott a kapu irányába az emberelőnyös adogatásból, lövése kijött Bálizsról, Kóger közvetlen közelről nem tudta behúzni, finn támadónk viszont középen megkaparintotta, majd a hálóba emelte a pakkot. (5-1)

Szépségtapasz volt ez csupán, a lényegen sajnos már nem változtatott. 5-1-es vereségünk azt jelenti, hogy bár matematikai esélyünk még bőven maradt az alapszakasz megnyerésére, innentől kezdve nagyon kell szurkolnunk a Brassó és a Csíkszereda ellenfeleinek, és annak, hogy a két együttes minél több pontot elvegyen egymástól a nemzetközi szünet alatt zsinórban lepörgetett négy egymás elleni erdélyi rangadón. Ami pedig a mieinket illeti, lesz mit megbeszélni és kijavítani a válogatott héten, idő szerencsére van erre…

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
MAC HKB Újbuda – FTC-Telekom 5-1 (2-0, 3-0, 0-1)
MAC HKB Újbuda: Bálizs (Farkas R.) – Pozsgai, Dóczi, Schlekmann, Nagy K., Sofron – Macaulay, Jászai, Orban B., Kreisz, Terbócs – Garát, Csollák, Kozma, Ritter, Molnár B. – Kovács B., Ádám Zs., Kedves R., Majoross B., Lőczi. Vezetőedző: Kangyal Balázs.
FTC-Telekom: Nagy K. (Földes) – Ellerby, Hegyi, Hodgman, Kóger, Nagy G. – Tóth Gergely, Versteeg, Kulmala, Tóth A., Németh A. – Kärmeniemi, Sarcia, Hajós, Sági, Somogyi – Boros, Galántai, Roczanov, Tóth Gergő, Tóth R. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Kozma (11:32), Sofron (18:03, Schlekmann, Nagy K.), Schlekmann (20:21, Pozsgai, Nagy K.), Terbócs (23:05, EE, Kreisz), Orban B. (39:23, Nagy K., Macaulay), illetve Kulmala (53:15, Nagy G., Kóger).
Kapura lövések: (13:16, 15:16, 7:19) 35:51
Védések: (16:11, 16:12, 18:7) 50:30 / 98.04% : 85.71%
Kiállítás percek: (2:2, 4:0) 6:2
Emberelőny kihasználás: (1 / 1) 100.00% / (3 / 1) 33.33%
Emberelőnyben töltött idő: 0:55 / 4:36
Emberhátrányos védekezés: (1 / 3) 66.67% / (1 / 1) 0.00%

Cikkajánló

Csendes kezdés után biztos siker, vezetjük a párharcot

Férfi hokisaink 4-1-re legyőzték a MAC HKB Újbudát, és 1-0-ra vezetnek a négy sikerig tartó negyeddöntőben.

Kezdődik a rájátszás, jön a negyeddöntő első meccse

Férfi hokisaink „csarnokszomszédunk” ellen kezdik meg a rájátszást, a negyeddöntő első mérkőzése következik.

Eldőlt: a MAC HKB Újbuda az ellenfél a negyeddöntőben

Címvédő férfi hokisaink első rájátszás-párharca kedden kezdődik és az egyik fél negyedik győzelméig tart.

Játék a számokkal – ilyen volt az alapszakasz!

Íme, férfi jégkorongcsapatunk alapszakasza számokban, szubjektív értékelő nullától tízig!

Nagy Gergő A Hét Játékosa az Erste Ligában

Csapatkapitányunk kiváló játékkal és 3+4 ponttal zárta az alapszakasz végi négymeccses erdélyi túrát.

Magabiztos győzelemmel zártuk Brassóban az alapszakaszt

Hokisaink 5-2-re győztek a rivális otthonában, és megőrizték a halvány esélyt az alapszakasz megnyerésére.

A második kiemelés megvan, az első még meglehet

Férfi hokisaink a tabella élén álló Brassó otthonában zárják a négymeccses erdélyi túrát és az alapszakaszt.

Magabiztos győzelem, megvan a második kiemelés!

Férfi hokisaink remek kapusteljesítménnyel és emberhátrányos játékkal 4-0-ra győztek a Gyergyó otthonában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most