Mint megírtuk, női jégkorongcsapatunk szombaton 13-0-s vereséget szenvedett a Villach otthonában az osztrák bázisú nemzetközi bajnokság, a DEBL alapszakaszában. Az FTC-Telekom ezzel a vereséggel messzire került attól, hogy a bajnokság első fázisát a 4. helyen zárhassa, amivel kiemeltek lehetnének a negyeddöntőben, ez pedig sokat jelentene a négyes döntőbe jutás esélyeit illetően.
Hétfő reggel azonban az osztrák szövetség írásos tájékoztatást küldött jégkorong szakosztályunk részére, amelynek értelmében a Villach elleni szombati mérkőzés eredményét törölték, és a szövetség által megállapított eredmény lett meghatározva, mely szerint 5-0-val az FTC-Telekom javára írták jóvá a mérkőzést. A döntés mellé pontos indoklást nem mellékeltek, szakosztályunk tájékoztatása szerint a megengedettnél nagyobb számú légióst nevezett az ellenfél a keretébe.
Ezzel a döntéssel nagy lehetőséget kapott a Fradi, ugyanis ha szombaton legyőzi a jelenlegi 4. helyezett KMH-t, azzal a két csapat biztosan helyet cserél a tabellán az alapszakasz végére, együttesünk így a negyeddöntőben elkerülheti a bombaerős Villach és a Graz csapatát, így reális esélyt kap a négyes döntőbe jutás kiharcolására.
Női jégkorongcsapatunk 2–0-s vereséget szenvedett a Rampage Women’s Hockey ellen a női OB I első meccsén.
Női jégkorongcsapatunk a Rampage Women’s Hockey ellen kezdi meg szereplését az OB I 2026/27-es szezonban.
Drámai fordulatokat hozó mérkőzéssel mutatkozott be az FTC női jégkorongcsapata a DEBL 2026/27-es szezonjában.
Női jégkorongcsapatunk első DEBL mérkőzését játssza a 2026/27-es szezonban
Nem sikerült a pontszerzés.
Ob I-es női csapatunk a MAC Budapest ellen zárja az alapszakaszt.
OB I-es női csapatunknak nem sikerült a bravúr.
OB I-es női csapatunk másodjára játszik a Hokiklub ellen.