2025. január 27.
Győzelem a veszprémiek ellen
Női jégkorongozóink 3-2-re legyőzték a Rampage Veszprém csapatát az osztrák bázisú DEBL-ben.

Két szombati U25-ös meccset követően vasárnap sem pihentek női jégkorongozóink, ugyanis hazai pályán fogadták a Rampage Veszprém együttesét. A DEBL során egyszer találkoztunk velük idegenben, akkor 3-1-es ferencvárosi győzelem született.

Most is remekül kezdték a találkozót a lányok, és már az első harmad elején Kosztya Laura meg is szerezte a vezetést (1-0). A folytatás kiegyenlítetten zajlott, azonban még a szünet előtt tovább növeltük előnyünket, Gottlibet Zóra talált be (2-0). A második harmadban hátrányba kerültünk, amit nem volt rest kihasználni a vendég együttes és Kalmár Boglárka találatával szépítettek (2-1). Nem sokkal később pedig az egyenlítés is összejött a Veszprém csapatának, Keresztény Nóra lövése akadt a hálóba (2-2). A csapatoknak végül elég volt a három harmad, hogy eldöntsék a találkozó kimenetelét, az 51. percben Gottlibet duplájával győzött a Ferencváros (3-2).

Ezzel a 3-2-es hazai sikerrel újabb DEBL győzelmet tudhat maga mögött női jégkorongcsapatunk, de már készülnek is a következőre, hiszen február elsején a Linz otthonába utaznak.

Női Jégkorong, DEBL, alapszakasz

FTC-Telekom – Rampage Veszprém 3-2 (2-0, 0-2, 1-0)

FTC-Telekom: Bauer (Kaposvári) – Rácz, Timkó, Kovács-Ferencz, Sőléd, Gottlibet – Balogh, Algács, Nemszilja, Hidasi, Kosztya – Maár, Veszelovszki, Farkas, Wengrin, Vezetőedző: Holzer Bernadett

Rampage Veszprém: Pallai (Szabó) – Balogh, Ivanoc, Horváth, Dunai, Keresztény – Kalmár, Füke, Salamon, Korpa, Kiss – Patasics, Zsobrák, Mahl, Maricsek, Vezetőedző: Pukli Máté

Gólok: Kosztya (01:45), Gottlibet (18:32, Sőléd), Gottlibet (51:58, Sőléd) illetve Kalmár (35:30 EE, Horváth), Keresztény (38:17, Balogh)

 

Cikkajánló

Újabb nagyarányú vereség a MAC Budapest ellen

Nem sikerült a pontszerzés.

Következik az alapszakasz utolsó meccse

Ob I-es női csapatunk a MAC Budapest ellen zárja az alapszakaszt.

Elvesztettük az év első meccsét

OB I-es női csapatunknak nem sikerült a bravúr.

Hazai pályán kezdjük a 2026-os évet.

OB I-es női csapatunk másodjára játszik a Hokiklub ellen.

Nagy arányú vereség a Hokiklub ellen

Esélyt sem hagyott a hazai csapat.

Egygólos vereség a BJAWHC ellen

Az első harmadban megszerzett gól döntött.

Jön a visszavágó a BJAWHC ellen

OB I-es lányok hazai pályán játszák soron következő meccsünket.

Nagyarányú vereség a MAC Budapest ellen

A vendégcsapat teljesen egyoldalú mérkőzésen aratott győzelmet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin