2019. február 24.
Itt a szenzáció! DEBL-győztes az FTC!
Női jégkorongcsapatunk csodát tett, a KHM II-t is legyőzte a DEBL döntőjében, így megnyerte a ligát!

Az FTC-Telekom női jégkorongcsapata a szombati Kitzbühel elleni szenzációs, 4-2-es bravúrsiker után a végső győzelemre is esélyes KMH II ellen folytatta vasárnap a DEBL döntőjében. Az FTC Sátras Jégpályán megrendezett osztrák bázisú felnőtt liga négyes döntőjének fináléja ijesztően indult a mieink számára, ugyanis az első harmadban az egyik KMH-lövésről sokan azt hitték, hogy gól lett, azonban az egész mérkőzésen szenzációsan védő Varga Panna jelezte, hogy csak az oldalhálóra esett a korong.

A folytatásban az FTC is többször veszélyeztetett, szó szerint felnőtt a feladathoz. Aztán a 13. percben tombolhatott is lelkes Fradi-tábor, ugyanis válogatott játékosunk, Pavuk Petra egy parádés szóló után megszerezte a vezetést, így 1-0-s előnnyel mehettünk szünetre.

A második és harmadik harmadban kitámadott a KMH II, sorra dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de vagy a mieink hősies védekezése, vagy a szenzációs napot kifogó Varga Panna állította meg a rohamokat. Szerencsére támadásban is aktívak maradtunk, néhány ígéretes helyzetet is kialakítottunk, de újabb gólt már nem sikerült ütnünk. Ahogy a KMH II-nek sem, így az FTC-Telekom elképesztő két mérkőzést játszva és megnyerve, elsőre elhódította a DEBL-trófeát!

Érdemes lesz megnézni kedden a Fradi TV legújabb adását, ugyanis megmutatjuk a fantasztikus döntő legizgalmasabb pillanatait és a lányok örömünnepét a lefújás és a kupaátadás után.

JÉGKORONG
NŐI DEBL, FINAL FOUR
Döntő
KMH II-FTC-Telekom 0-1 (0-1, 0-0, 0-0)
Gólszerző: Pavuk P. (12:48)

Cikkajánló

Győzelem a döntő második meccsén

Női hokisaink 2-1-re megnyerték a Rampage elleni U25 B döntő második találkozóját, jöhet a harmadik meccs.

Vereség a döntő első meccsén

Női jégkorongozóink U25 B csapata 4-3-ra kikapott hazai pályán a Rampage együttesétől.

Megvan a második győzelem, irány a döntő

Női U25 B jégkorongcsapatunk idegenben 6-3-ra nyert a Debreceni Hoki Klub ellen, ezzel bejutott a döntőbe.

Vereség az elődöntő visszavágóján

A női U25B bajnokságban szereplő csapatunk hosszabbításban kikapott a DHK-tól, jön a harmadik meccs.

Megvan az elődöntő első meccse

Női U25 B hokicsapatunk 4-1-re behúzta a DHK elleni első elődöntős meccsét.

Döntetlen a visszavágón, kiestünk a DEBL-ből

Női hokisaink 1-1-et játszottak a Rampage Veszprém csapatával az osztrák bázisú liga negyeddöntőjében.

Negyedik helyen zártuk a női OB I-et

Női hokisaink a visszavágón is kikaptak a BJA csapatától a két nyert meccsig tartó párharcban.

Vereség a DEBL-negyeddöntő első meccsén

Női jégkorongozóink a DEBL negyeddöntőjében a veszprémi Rampage Women csapatával küzdenek a továbbjutásért.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin