2022. március 1.
Két fronton is elkezdődött a rájátszás
Női hokisaink az OB I-ben a bronzért, a DEBL-ben a Final Fourért, az U25A bajnokságban a döntőért küzdenek.

A február beköszöntével a Ferencváros női jégkorongcsapata számára elkezdődött a 2021/22-es idény hajrája, egyben a szezon legizgalmasabb és legfontosabb szakasza. Négy különböző bajnokságban is versenyző együttesünk innentől kezdve már a legtöbb fronton a rájátszásban, tehát érmekért lesz harcban.

Csapatunk a februárt rögtön egy igen kemény kihívással kezdte, a hónap első napján ugyanis az OB I számunkra utolsó alapszakasz-mérkőzésén a MAC Budapest volt az ellenfél a Kisstadionban. Ahogy arról már többször írtunk, a négycsapatos ligából lényegében megközelíthetetlenül kiemelkedik a légiósokkal is megerősített, a magyar válogatott gerincét adó KMH és MAC, így ezek ellen az együttesek ellen fiatal csapatunk számára a tisztes helytállás lehet a kitűzött cél. Nem volt ez másképp most sem, így 12+1 fős kerettel a 9-0-s végeredmény ezúttal is abszolút elfogadható eredménynek minősül. A folytatásban a tabella harmadik helyén záró BJA ellen játszik majd csapatunk két nyert meccsig tartó párharcot a bronzéremért.

Az osztrák bázisú DEBL-ben, amelyet 2019-ben hatalmas bravúrt bemutatva megnyert a Ferencváros, már sokkal több sikerélménnyel kecsegtet a mieink szereplése, Pindák László együttese ugyanis úgy vágott neki a februárnak, hogy addig lejátszott hat meccséből ötöt megnyert, ezzel vesztett pontok tekintetében vezette a tabellát. A kiváló szereplés a februári két mérkőzésen is folytatódott. Február 17-én az FTC Sátras Jégpályán fogadtuk a sereghajtó KSI-t, és 3-0-s győzelem képében érvényesítettük a papírformát. Már az első harmadban sikerült stabil, kétgólos vezetést szerezni Gyolai Viktória és Péter Csilla révén, majd gól nélküli második játékrészt követően a záró húsz percben Balázs Noémi átadásából Papacsek Réka is betalált, végleg lezárva ezzel a nyitott kérdéseket. Egy héttel később a Villach együttese látogatott a Fradi-pályára. Ezen a találkozón is megvolt a gyors kétgólos vezetés Papacsek és Gyolai révén, sőt, a második harmad elején Hidasi Dorina is betalált, ám a harmadik harmad derekán egy bekapott góllal sikerült izgalmassá tenni a hajrát. Sőt, egyetlen másodperccel a meccs vége előtt a vendégek még értékesítettek egy emberelőnyt, ám az így végül 3-2 arányú győzelmünk így sem forgott veszélyben.

Ezzel a két sikerrel a Ferencváros vesztett pontok tekintetében továbbra is a liga legjobb mérleggel rendelkező csapata, így fél lábbal már a DEBL négyes döntőjében érezheti magát!

Folytatás március 6-án, szintén hazai jégen a Linz ellen.

Az U25A bajnokságban február elején négy nap alatt három meccsel ért véget az alapszakasz az FTC-Telekom számára. Február 2-án hazai jégen 6-0-ra vertük a KSI-t, a legtöbb pontot a négy asszisztos Holzer Bernadett jegyezte, míg Péter Csilla gólok terén triplázott, Papacsek Réka 2+1, Maricsek Sára 1+2 ponttal gazdagodott a kanadai táblázaton. Két nappal később Veszprémbe látogattunk, ahol remek játékkal, mindössze 11+2 fős kerettel 5-1-es győzelmet arattunk a Rampage együttese felett. Góljainkat a duplázó Péter Csilla és Holzer Bernadett, valamint Balázs Noémi szerezték, míg Hidasi Szabina és Gyolai Viktória 2-2, Sőléd Orsolya és Kotsis Liza pedig 1-1 assziszttal járult hozzá a sikerhez. Az alapszakaszt egy napra rá a MAC Marilyn ellen zártuk, a Kisstadionban 6-1-es vereség lett a vége, becsületgólunkat Péter Csilla jegyezte.

Az FTC-Telekom ezzel az erőltetett menetben lejátszott három meccsel végül a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, így készülhetett a négycsapatos rájátszás elődöntőjére.

Az elődöntőben az alapszakasz második helyén záró gyergyói Fox lett az ellenfél, akik elvállalták, hogy a teljes párharcot Budapesten játsszák le. Az első két mérkőzésre február 19-én és 20-án került sor az FTC Sátras Jégpályán, és sajnos nem a várakozásainknak megfelelően alakultak a találkozók. Az első meccs jégkorongban ritkán látott módon gól nélküli rendes játékidővel zárult, majd a hosszabbítás első percében ellenfelünk tudta megszerezni a győzelmet jelentő találatot. Másnap is hatalmasat küzdöttünk, a 26 perc alatt összeszedett kétgólos hátrányt sikerült Hidasi Szabina és Péter Csilla góljaival az 55. perc elejére kiegyenlíteni, ám a hajrá ezúttal is a gyergyóiaknak sikerült jobban, az 56. percben megszerezték a 3-2-es győzelmet jelentő találatot.

Ez azt jelenti, hogy a Fradi kétmeccses hátrányból várja az U25A bajnokság három nyert meccsig tartó elődöntőjének folytatását – a harmadik, és amennyiben szükséges, a negyedik meccset március 4-én és 5-én rendezik szintén az FTC Sátras Jégpályán.

Az U25B bajnokság alapszakaszát még januárban a tabella hetedik befejező együttesünk a rájátszás első körében, a legjobb nyolc között a másodikként záró Hatvan együttesét kapta ellenfélül. Itt csak két győzelemig tartanak a párharcok, amelynek első meccsén február 27-én Hatvanban 3-0-s vereséget szenvedtünk, így március 6-án az FTC Sátras Jégpályán a versenyben maradás lesz a tét.

Cikkajánló

Vereség az U25 B döntő harmadik meccsén

Női hokisaink U25 B csapata 4-1-re kikapott a Rampage-től a döntő harmadik meccsén, így ezüstéremmel zártunk.

Győzelem a döntő második meccsén

Női hokisaink 2-1-re megnyerték a Rampage elleni U25 B döntő második találkozóját, jöhet a harmadik meccs.

Vereség a döntő első meccsén

Női jégkorongozóink U25 B csapata 4-3-ra kikapott hazai pályán a Rampage együttesétől.

Megvan a második győzelem, irány a döntő

Női U25 B jégkorongcsapatunk idegenben 6-3-ra nyert a Debreceni Hoki Klub ellen, ezzel bejutott a döntőbe.

Vereség az elődöntő visszavágóján

A női U25B bajnokságban szereplő csapatunk hosszabbításban kikapott a DHK-tól, jön a harmadik meccs.

Megvan az elődöntő első meccse

Női U25 B hokicsapatunk 4-1-re behúzta a DHK elleni első elődöntős meccsét.

Döntetlen a visszavágón, kiestünk a DEBL-ből

Női hokisaink 1-1-et játszottak a Rampage Veszprém csapatával az osztrák bázisú liga negyeddöntőjében.

Negyedik helyen zártuk a női OB I-et

Női hokisaink a visszavágón is kikaptak a BJA csapatától a két nyert meccsig tartó párharcban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin