2018. november 19.
Magyar rangadót nyertek női hokisaink a DEBL-ben
Győzelem kétgólos hátrányból fordítva, lányaink négy meccs után is hibátlanok az osztrák bázisú ligában!

Az FTC-Telekom női jégkorongcsapata mozgalmas hétvégén van túl. Dörök Rudolf tanítványaira a DEBL-ben magyar rangadó várt a Kisstadionban a MAC Marilyn ellen, míg az OB II/U25-ös bajnokságban Dunaújvárosba látogattak a lányok.

A DEBL rangadót a házigazda Marilyn kezdte jobban, a 11. percben meg is szerezték a vezetést Velcek Milica góljával, sőt, a második harmad 5. percében Kordisz Ildikó megduplázta a hazaiak előnyét. Nem várt tehát könnyű feladat a Fradira, azonban ekkor turbófokozatra kapcsoltak a mieink, és Marsl Alexandra emberhátrányos góljával visszajöttünk a mérkőzésbe. A záró harmadban mindent egy lapra feltéve rohamoztunk, ez pedig bejött: előbb Losonczi Zsófia egyenlített, majd az 52. percben Sőléd Orsolya a győztes gólt is megszerezte. Ezzel a Ferencváros négy mérkőzés után is százszázalékosan áll az osztrák bázisú női ligában, vesztett pontok alapján a mezőny legjobbja, a kevesebb lejátszott mérkőzés miatt pedig az aktuális tabellán a 4. helyen áll.

Az OB II-ben is sikerrel vette következő feladatát csapatunk: Dunaújvárosban, idegenben lépett jégre a Fradi az Angels NJSE ellen, 5-1-es győzelmével pedig kilencedik mérkőzésén kilencedik sikerét könyvelte el, és toronymagasan vezeti a tabellát.

Jégkorong, női DEBL
MAC Marilyn - FTC-Telekom 2-3

Női OB II/U25
Angels NJSE - FTC-Telekom 1-5

(Fotó: MAC Marilyn Facebook)

Cikkajánló

Kétgólos vereség a Rampage ellen

Női jégkorongcsapatunk 2–0-s vereséget szenvedett a Rampage Women’s Hockey ellen a női OB I első meccsén.

Kezdődik a női OB I 2026/27-es szezonja

Női jégkorongcsapatunk a Rampage Women’s Hockey ellen kezdi meg szereplését az OB I 2026/27-es szezonban.

Hosszabbításban kaptunk ki a DEBL-rajtjon

Drámai fordulatokat hozó mérkőzéssel mutatkozott be az FTC női jégkorongcsapata a DEBL 2026/27-es szezonjában.

Jön a szezon első DEBL-mérkőzése

Női jégkorongcsapatunk első DEBL mérkőzését játssza a 2026/27-es szezonban

Újabb nagyarányú vereség a MAC Budapest ellen

Nem sikerült a pontszerzés.

Következik az alapszakasz utolsó meccse

Ob I-es női csapatunk a MAC Budapest ellen zárja az alapszakaszt.

Elvesztettük az év első meccsét

OB I-es női csapatunknak nem sikerült a bravúr.

Hazai pályán kezdjük a 2026-os évet.

OB I-es női csapatunk másodjára játszik a Hokiklub ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin