2023. október 4.
Női csapatunk is megkezdte a 2023/24-es szezont
Az FTC-Telekom női hokisai is belevágtak az új idénybe, a lányok ismét négy ligában szerepelnek.

Erste Ligás felnőtt férfi csapatunkhoz hasonlóan felnőtt női együttesünk számára is elkezdődött a 2023/24-es szezon. Akárcsak az előző években, ezúttal is négy bajnokságban szerepelnek a lányok, az OB I-ben, az U25A és B csoportjaiban, valamint az osztrák bázisú DEBL-ben (Dameneishockey Bundesliga) szurkolhatunk a csapatnak. A tavalyi szezonban a csapat irányítását Pindák Lászlótól az FTC-Telekom női együttesének korábbi játékosa, Holzer Bernadett vette át, aki ebben az idényben is betölti a vezetőedzői szerepkört.

„Mint minden más csapatnál történt, a mi felkészülésünk is megsínylette a TAO támogatások csökkenését, azonban a saját pálya miatt mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen augusztus közepétől már jégen edzhettünk” – kezdte a szezonnal kapcsolatos várakozásairól szóló nyilatkozatát Holzer Bernadett. „De a hónap első két hete sem a pihenésről szólt, abban az időszakban a kondicionális képességek fejlesztésére fektettük a hangsúlyt. A legnagyobb kihívást az idő jelentette számunkra, három hetünk volt felkészülni az első DEBL-mérkőzésre, de igyekeztünk ezt is megugrani.”

A női csapat szakvezetője ezután az idei célkitűzésekről is beszélt:

„Az U25B csapat tavalyi második helyezése után az aranyat céloztuk meg idén. Nem sokon múlt az első hely tavaly sem, és mivel korábban a dobogó közelében sem voltunk ebben a ligában, így hatalmas előrelépés volt a lányoknak már ez az eredmény is, de itt nem szeretnénk megállni! Ahogy az U25A bajnokságban is csak akkor lehetünk majd elégedettek, ha aranyérem lóg a nyakunkban a szezon végén. Az OB I-ben nagyon erős, válogatottakkal teli ellenfelekkel találkozunk, és bár évről évre fejlődtünk, mindig apró célokat tűztünk ki magunknak ezeken a mérkőzéseken. A csapat egyre komolyabb kihívásokkal találja szembe magát, amikből folyamatosan lehet tanulni.”

A hazai bajnokságokon kívül ezúttal is ott lesz az osztrák bázisú DEBL, ahol tavaly nagyon szépen csillogó bronzérmet szereztek a lányok.

„Az osztrák ligában nem meglepő, ha azt mondom, hogy idén is cél a Final Four! Korábban mindig került valami homokszem a gépezetbe, de legutóbb bebizonyították a lányok, hogy ott a helyünk a legjobbak között, hiszen bronzéremmel térhettünk haza. Idén emeljük a tétet, és a csapat tavalyi eredményeire alapozva a dobogó tetején szeretnénk állni, amiért bizony nagyot kell majd küzdenünk, de tudom, hogy a lányok képesek megugrani ezt az akadályt is és a  tavalyi szezon után mindenki maximális munkát fektet bele az edzésekbe, hiszen egy célért harcolunk” – zárta gondolatait Holzer Bernadett.

A bajnokságok közül szeptemberben a DEBL küzdelmei rajtoltak el, amelyeket a célkitűzéseknek megfelelően kezdett a Ferencváros. Az idei első alapszakasz-mérkőzésen szeptember 16-án a lányok magabiztos, 7-1-es győzelmet arattak az FTC Sátras Jégpályán a Linz ellen, és ugyan ezt egy Villach elleni hazai, majd egy Bécs elleni idegenbeli vereség követte, a Linzet sikerült idegenben is legyűrni, majd jött egy értékes hosszabbításos győzelem Veszprémben. Ezzel a Fradi öt meccs után az előkelő negyedik helyen áll az alapszakasz tabelláján, és jó esélyekkel várhatja a folytatást a kissé átalakított rendszerű bajnokságban – idén ugyanis a tíz csapat egy csoportban szerepel a liga első fázisában, és két teljes kört játszik egymás ellen.

Cikkajánló

Elvesztettük veretlenségünket a DEBL-ben

Női jégkorongozóink hazai pályán 11-3-ra kikaptak a Villach csapatától az osztrák bázisú ligában.

Megvan a negyedik győzelem a DEBL-ben

Női hokisaink kapott gól nélküli, 3-0-s győzelmet arattak a Capitals otthonában az osztrák bázisú ligában.

Vereség az U25A első meccsén

Női hokisaink a MAC Budapest csapata ellen szenvedtek 4-2-es vereséget idegenben.

Zsinórban a harmadik győzelem is megvan a DEBL-ben

Női jégkorongozóink magabiztos, 6-1-es győzelmet arattak az osztrák bázisú bajnokság legutóbbi mérkőzésén.

Újabb győzelem a DEBL-ben

Női hokisaink hazai pályán arattak 4-3-as, hosszabbításos győzelmet a Graz ellen az osztrák bázisú ligában.

„Tavalyhoz képest nagyon sokat fejlődtek a lányok”

Női jégkorongozóink számára is elindult az új szezon, ami ezúttal is tele lesz kihívásokkal.

Győzelem a szezon első DEBL-meccsén

Női jégkorongozóink idegenben 3-1-re legyőzték a veszprémi Rampage csapatát.

Nemzetközi tornán jártak női hokisaink

A Fradi Erdélyben vett részt a női Négy Nemzet Tornán, amelyen harmadikként zárt Holzer Bernadett csapata.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin