A kitzbüheli túra után nagyon nehéz feladat várt hazai jégen női jégkorongcsapatunkra a DEBL alapszakaszának aktuális játéknapján. A keret legjobbjai ugyanis a MAC Marilynnel közös Budapest U25 Select színeiben EWHL mérkőzést játszottak Ausztriában szombaton, így a 14 órás hazafelé tartó buszutat követően nem voltak bevethetőek a vasárnap reggeli, az FTC Sátras Jégpályán lejátszott DEBL mérkőzésen. Nagy szükség lett volna pedig rájuk, hiszen az ellenfél a komoly játékerőt képviselő listavezető, a KMH II csapata volt. A mieink keretének átlagéletkora alig érte el a 16 évet a mérkőzésen, így nagy reményeink már a találkozó előtt sem lehettek a pontszerzést illetően, a csapat célja a tisztes helytállás volt.
Ez az első játékrészben össze is jött, a KMH mindössze kétgólos előnyre tudott szert tenni, a másodikat ráadásul emberelőnyből szerezték. Ahogy azonban fáradt a Fradi, úgy került egyre nagyobb fölénybe a KMH, a második harmadot már 5-0-ra nyerték a vendégek, és végül az öt gólig jutó Szick Dorka vezérletével 12-0-s győzelmet arattak.
Ez volt az FTC legnagyobb különbségű veresége a szezonban, és bár nehéz elképzelni, hogy egy tizenkét góllal elveszített meccsben lehet pozitívumokat találni, rendkívül fiatal játékosaink helytállása mégis bizakodásra adhat okot. Ezt emelte ki a mérkőzés utáni értékelésében Dörök Rudolf vezetőedző is:
Az FTC-Telekom női jégkorongcsapata a vereség ellenére továbbra is a 4. helyen áll a DEBL alapszakaszának tabelláján, három mérkőzéssel kevesebbet játszva két előttük lévő riválisnál is, így minden esély megvan rá, hogy a Final Fourt érő helyek egyikén végezzen.
Csapatunk legközelebb december 5-én szerdán 16:45-kor lép jégre az FTC Sátras Jégpályán az OB II/U25-ös bajnokságban, szintén a KHM II ellen, de ezen a találkozón már egy másik kerettel lehetünk ott, ráadásul ebben a bajnokságban még százszázalékosan állunk a tabella élén, így egy egészen más mérkőzés várható, mint vasárnap. A DEBL-ben december 7-én pénteken 18.20-kor jön a következő mérkőzés, a KMH II otthonában, így két fronton is azonnal lehetőség adódik a visszavágásra.
Jégkorong, női DEBL, alapszakasz
FTC-Telekom - KMH II 0-12
Női hokisaink az U25 B elődöntő második meccsén 3-1-re kikaptak a Veszprém csapatától, irány a bronzpárharc.
Női jégkorongozóink 10-0-ra kikaptak a bronzmérkőzés második meccsén, a BJA lett a harmadik.
Női hokisaink 3-3-as döntetlennel zártak a bécsi Women Capitals ellen, így nem jutottak be a Final Fourba.
Női jégkorongozóink 5-1-re kikaptak Bécsben az EAC Women Capitals csapatától a negyeddöntő első meccsén.
Női hokisaink 16-0-ra kikaptak a Rampage Womens csapatától az elődöntő első meccsén.
Női jégkorongozóink 7-1-re kikaptak a BJA együttesétől az OB I harmadik helyéért folyó párharc első meccsén.
Női jégkorongozóink a BJA együttesével vívnak két győzelemig tartó párharcot a magyar bajnoki bronzéremért.
Női jégkorongzóink hazai pályán 4-2-re legyőzték a Women Capitals csapatát az osztrák bázisú ligában.