A hétvégén Szolnokon rendezték meg a kajak-kenusok II. Felnőtt, U23-as és Parakenu Válogató Versenyét, amelyen három ferencvárosi versenyző, Balla Virág (a képen középen), Kőhalmi Helga és Medveczky Erika indult.
Az első, még május végén megrendezett sikeres válogató után kenusunk, Balla Virág ezúttal C1 500 méteren arany-, 1000 méteren ezüstérmet nyert, 200 méteren pedig bronzérmesként zárt. Kajakozónk, Medveczky Erika Pupp Noémivel párban bronzérmet szerzett 500 méteren. Erika ugyanezen a távon, de egyéniben a kilencedik lett. A szintén ferencvárosi Kőhalmi Helga C1 200 és 500 méteren szerepelt. Mindkét versenyszám előfutamában egyaránt a hatodik helyen zárt, így nem jutott döntőbe.
(Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség)
Az FTC kajak-kenu szakosztálya négy érmet, köztük egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyert Szegeden.
Korábbi klasszisok találkoztak a Groupama Arénában, hogy együtt ünnepeljék az alapítás évfordulóját - VIDEÓ!
Ma 60 éves korábbi kajakozónk, Kőbán Rita, aki az FTC-ben kezdte csodálatos pályafutását – INTERJÚ
Kézilabdázónk és kajak-kenu szakosztályunk vezetője jótékonysági kávéfőzésen vett részt - VIDEÓ!
Kajak-kenu szakosztályunk klasszisa az olimpiai ezüstök után Los Angelesben aranyat szeretne nyerni - VIDEÓ!
Varga Ádám mostantól az FTC színeiben küzd azért, hogy a következő olimpián megszerezze az aranyat - VIDEÓ!
Kajak-kenu szakosztályunk új vezetője gyerekként még a Fradiban úszott és focizott – VIDEÓ!
Magyar bajnok, korábbi kajakozónk a legmagasabb szintre szeretné emelni a szakosztály presztízsét - VIDEÓ