Győrben rendezték meg a kajak-kenuzók Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságát, amelyen az FTC szakosztálya népes csapattal indult. A már felnőttek között szereplő korosztályos Európa-bajnokunk, Fekete Dorina (a képen balról az első) Csépe Pannával párban ezüstérmet nyert 26 kilométeren. Dorina egyéniben, ugyanezen a távon éppen lecsúszott a dobogóról, negyedik lett. Ugyanakkor mindkét korosztályban kivívták a jogot, hogy ott legyenek az idei Európa-bajnokságon.
A fiatalabbak között is örülhettünk egy éremnek. A gyermek (U12) lányok MK4 5 kilométeres versenyében a Schmidt Maja, Ékes Tamara, Gázer Gréta, Kardos Edina összeállítású ferencvárosi csapat bronzérmesként zárt.
Az FTC két klasszisa is dobogóra állhatott Szolnokon a különleges, pénzdíjas kieséses versenyen.
Adolf Balázs ötödször lett világbajnok, s ezzel az FTC kenusa Örökös bajnok lett. – INTERJÚ!
Szenzációsan zárták az FTC kajak-kenusai a poznani vb-t: Adolf Balázs világbajnok, Varga Ádám ezüstérmes lett.
Az FTC-MVM Kajak-kenu versenyzőjének nem úgy sikerült az első felnőtt vb-je, ahogy eltervezte.
Hofer Bianka K2, míg Európa-bajnokunk K1 500 méteren kvalifikálta magát a középdöntőbe.
A női K4 500 méteren induló magyar hajó magabiztosan jutott tovább az előfutamából.
A Fradi kajakosa, Hofer Bianka nem mindennapi bravúrt vitt véghez két ifi vb-, és egy Eb-arany után - VIDEÓ!
Szegeden a vb-re kvalifikáló női kajak pótválogatón Hofer Bianka Tölgyesi Flórával győzött K-2 500-on.