2023. augusztus 27.
Kajak-kenu vb: Balla ötödik 500 méteren
Háromszoros Európa-bajnokunknak nem volt esélye az éremszerzésre a döntő futamban.

Augusztus 23-a és 27-e között a németországi Duisburgban rendezik a kajak-kenusok olimpiai kvalifikációs világbajnokságát. A Ferencvárosi Torna Clubot a női kenusoknál egyesben 200 és 500 méteren is rajthoz álló Balla Virág képviseli az eseményen.

Balla a 200 méteres versenyszámban bár kvótáért indult, végül nem sikerült beverekednie magát a fináléba. Később ugyan megnyerte a B-döntőt, ám sajnos ez sem volt elég a párizsi kvóta megszerzéséhez.

Kenusunk 500 méteren ugyan nem kvalifikálhatja magát az olimpiára, ennek ellenére szeretett volna a némileg csalódást keltő 200-as szereplés után minél jobb eredményt elérni, ehhez szombat délután az egyfutamos elődöntő első három helyének valamelyikén kellett végeznie, ez jelentett ugyanis döntőbe jutást. Balla ezt remek evezéssel abszolválta is, szinte végig vezetve, futamgyőztesként jutott be a vasárnap délelőtti világbajnoki döntőbe.

Háromszoros Európa-bajnokunknak a fináléban nem sikerült rosszul a rajt, de fokozatosan szakadt le az élmezőnytől, féltávnál már négy másodperc volt a hátránya a vezető, és végül a világbajnoki aranyat is magabiztosan megnyerő kanadai Katie Vincent mögött. A verseny képe a második 250 méteren sem változott, Balla végül az 5. helyen ért célba, így érem nélkül zárta a duisburgi világbajnokságot.

(Fotó: Szalmás Péter/Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Cikkajánló

Magyar bajnok a Varga, Noé kajakpáros

Mellettük a friss világbajnok Adolf Balázs is behúzta a C1 5000 méteres számát.

Varga-arany, Adolf-bronz a kajak-kenu ob tesztversenyén

Az FTC két klasszisa is dobogóra állhatott Szolnokon a különleges, pénzdíjas kieséses versenyen.

VB-arannyal a halhatatlanságba

Adolf Balázs ötödször lett világbajnok, s ezzel az FTC kenusa Örökös bajnok lett. – INTERJÚ!

Adolf-arany, Varga-ezüst a kajak-kenu világbajnokságon!

Szenzációsan zárták az FTC kajak-kenusai a poznani vb-t: Adolf Balázs világbajnok, Varga Ádám ezüstérmes lett.

Szegedi Angelina és a női K4 második lett a B-döntőben

Az FTC-MVM Kajak-kenu versenyzőjének nem úgy sikerült az első felnőtt vb-je, ahogy eltervezte.

Kajak-kenu-vb: újoncunk és Varga Ádám is továbbjutott

Hofer Bianka K2, míg Európa-bajnokunk K1 500 méteren kvalifikálta magát a középdöntőbe.

Kajak-kenu-vb: Szegedi Angelinával középdöntős a négyes

A női K4 500 méteren induló magyar hajó magabiztosan jutott tovább az előfutamából.

Vb-indulás, csodás éremkollekció és vagány poszter

A Fradi kajakosa, Hofer Bianka nem mindennapi bravúrt vitt véghez két ifi vb-, és egy Eb-arany után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin