2023. augusztus 25.
Balla megnyerte a B döntőt a vb-n 200 méteren
Háromszoros Európa-bajnokunk egy hellyel csúszott le a fináléról, nincs meg a párizsi kvóta.

Augusztus 23-a és 27-e között a németországi Duisburgban rendezik a kajak-kenusok olimpiai kvalifikációs világbajnokságát. A Ferencvárosi Torna Clubot a női kenusoknál egyesben 200 és 500 méteren is rajthoz álló Balla Virág képviseli az eseményen.

Háromszoros Európa-bajnok kiválóságunk a szerdai nyitónapon 200 méteren harmadikként zárt előfutamában, majd csütörtökön 500-on ötödik lett az első körben, így bár egyik távon sem jött össze a közvetlen finálé, mindkétszer továbbjutott az elődöntőbe.

A sprinttáv kiemelten fontos versenyzőnk számára, hiszen ezen a távon áll harcban a párizsi kvótáért, amelyhez az A döntő első öt helyének valamelyikét kell megszereznie. Így fokozott figyelemmel követhettük a szombat délelőtti elődöntőt, ami a duisburgi pályára lecsapó felhőszakadás miatt az eredileg tervezetthez képest másfél órás csúszással, 11.15-kor kezdődőtt, kenusunk rögtön az első futamban szerepelt. A helyszíni beszámolók szerint annak ellenére indították el a futamokat, hogy az eső változó intenzitással továbbra is esett és a villámlás, dörgés sem múlt el teljesen.

Ballának az első három hely valamelyikén kellett volna végeznie ahhoz, hogy bejusson az A döntőbe, ez végül nem jött össze, versenyzőnk a kínai Lin, az ukrán Luzan és a lengyel Borowska mögött csak negyedikként ért célba, így csak a B döntőbe kvalifikálta magát.

„Szerettem volna bejutni a döntőbe, de a lányok erősebbek voltak nálam. A körülmények sem kedveztek. Én reggel 9.30-kor úgy voltam, mint a vadlovak, hogy menjünk, csináljuk, széttépem. Most kicsit nehezebb volt összeszednem a gondolataimat, de szerintem kihoztam magamból a legjobbat. Van bennem csalódottság, mert nem tudtam megoldani a feladatot, amit kaptam, de azon leszek, hogy a B döntőben minél előrébb végezzek” – nyilatkozta a szakadó esőben az M4 Sport stábjának Balla Virág.

Ezzel az is eldőlt, hogy kenusunk nem tudta megszerezni C-1 200 méteren az olimpiai kvótát. Egy versenyző csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet az országának Párizsra, és ha valaki párosban és egyesben is megfelelő helyen végez, a nagyobb hajóosztályban jut indulási joghoz. A 500 méter páros döntőjében azonban csak három olyan kenus lesz, aki az egyes fináléjában is érdekelt, így Ballának a B döntő esetleges megnyerése sem lenne elegendő a kvótaszerzéshez.

A B döntőt a péntek délutáni program részeként rendezték, és bár a kvótaszerzés lehetősége elúszott, kenusunk becsületből megnyerte a futamot, így összesítésben a 10. helyen zárta a világbajnokság 200 méteres számát.

Balla számára még nem ért véget a duisburgi vb, szombat délután - ha az időjárás nem szól közbe, - 15.20-tól elődöntőzik C-1 500 méteren, a kilencfős futamból az első három helyezett jut be a vasárnap délelőtti döntőbe.

(Fotó: Szalmás Péter/Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Cikkajánló

Magyar bajnok a Varga, Noé kajakpáros

Mellettük a friss világbajnok Adolf Balázs is behúzta a C1 5000 méteres számát.

Varga-arany, Adolf-bronz a kajak-kenu ob tesztversenyén

Az FTC két klasszisa is dobogóra állhatott Szolnokon a különleges, pénzdíjas kieséses versenyen.

VB-arannyal a halhatatlanságba

Adolf Balázs ötödször lett világbajnok, s ezzel az FTC kenusa Örökös bajnok lett. – INTERJÚ!

Adolf-arany, Varga-ezüst a kajak-kenu világbajnokságon!

Szenzációsan zárták az FTC kajak-kenusai a poznani vb-t: Adolf Balázs világbajnok, Varga Ádám ezüstérmes lett.

Szegedi Angelina és a női K4 második lett a B-döntőben

Az FTC-MVM Kajak-kenu versenyzőjének nem úgy sikerült az első felnőtt vb-je, ahogy eltervezte.

Kajak-kenu-vb: újoncunk és Varga Ádám is továbbjutott

Hofer Bianka K2, míg Európa-bajnokunk K1 500 méteren kvalifikálta magát a középdöntőbe.

Kajak-kenu-vb: Szegedi Angelinával középdöntős a négyes

A női K4 500 méteren induló magyar hajó magabiztosan jutott tovább az előfutamából.

Vb-indulás, csodás éremkollekció és vagány poszter

A Fradi kajakosa, Hofer Bianka nem mindennapi bravúrt vitt véghez két ifi vb-, és egy Eb-arany után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin