2021. szeptember 1.
Kozák Danuta Aranydiplomát kapott
Az FTC kajakozója ügyvezető alelnökünktől, Nyíri Zoltántól vehette át a klub legrangosabb elismerését.

A Ferencvárosi Torna Club idén nyáron 21 év után ismét olimpiai bajnokot ünnepelhetett, ugyanis a tokiói ötkarikás játékokon kajakozónk, Kozák Danuta aranyérmes lett a női négyessel 500 méteren.

A fantasztikus teljesítményt klubunk Aranydiplomával jutalmazta, az egyesület által adható legrangosabb kitüntetést pedig az FTC ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán adta át a Fradi klasszisának. A díjátadó után Kozák Danuta és Nyíri Zoltán együtt megtekintette az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban található olimpiai bajnokok márványtábláját, amelyre már felvésték kajakozónk nevét.

„Eddig nem tudtam, hogy van ilyen rangos elismerése a Ferencvárosi Torna Clubnak, így nagy megtiszteltetés, hogy megkaptam. Teljesen más érzés volt most átsétálni az Európa-bajnokok nevét viselő márványtáblától ide, az olimpiai bajnokok falához. Nagy öröm ez nekem, hiszen az én sportágamban ez a legnagyobb siker, amit el lehet érni. Egyre jobban kezdem kiismerni, hogy milyen érzés fradistának lenni” – mondta a díjátadó után a Ferencvárosnak az olimpiai bajnoki cím mellett Európa-bajnoki aranyérmet is szerző Kozák Danuta.

Hogy klubunk és versenyzőnk számára mit jelentett a rangos elismerés és az, hogy klasszisunk szinte pihenés nélkül hogyan készül a koppenhágai világbajnokságra, kiderül a Fradi TV szeptember 8-i adásából.

 

Cikkajánló

Adolf Balázs ezüstérmes az Eb-n C-1 5000 méteren

A portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság utolsó napján Varga Ádám K1-5000 méteren ült hajóba.

Varga Ádám: drámai módon érem nélkül

Szegedi Angelina és Varga Ádám is nagyot küzdött a kajak-kenu Európa-bajnokság döntőiben.

Varga Ádám futamgyőzelemmel a döntőben

Az FTC versenyzője hozta a papírformát a kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki napján.

Szegedi Angelinával Eb-döntős a kajaknégyes

Csütörtökön megkezdődött az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokság.

Kajak-kenusaink készülhetnek az Európa-bajnokságra

A világkupákon remekül teljesítő fradisták a portugáliai kontinensviadalon folytathatják.

Adolf Balázs aranyérmes 5000 méteren a világkupán

Kenusunk egyéniben diadalmaskodott a brandenburgi világkupa-állomáson.

Szegedi Angelina kajak négyesben ismét negyedik

Ezen a hétvégén Brandenburgban folytatódik a kajak-kenu világkupa-sorozat.

Varga Ádám és Adolf Balázs is ezüstérmet nyert

Varga K-1 500 méteren, Adolf C-1 5000 méteren lett második vasárnap a szegedi kajak-kenu világkupán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin