2026. május 8.
Szegedi Angelina A-döntős a szegedi Világkupán!
A Maty-éren rendezik a gyorsasági kajak-kenu szakág első idei Világkupa-versenyét.

A magyar kajak-kenu sport központjában, a szegedi Maty-éren rendezik május 8-10. között az idény első síkvízi gyorsasági Világkupáját. A hatalmas mezőnyben az FTC-MVM Kajak-kenu szakosztályát három versenyzőnk képviseli, azaz teljes létszámban jelen vagyunk a rangos eseményen.

A pénteki nyitónapon még csak előfutamot és elődöntőket rendeztek, ahonnan az A-, B- és C-döntőkbe lehetett továbbjutni. 

Kajak egyesben a királyszámban, azaz K-1 1000 méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes klasszisunk, Varga Ádám az ötödik futamot megnyerve jutott be a középdöntőbe, ahol viszont a futamában a hatodik helyen végzett, így majd csak a C-döntőben állhat rajthoz szombat délután.

Szintén a férfiaknál C-1 1000 méteren Adolf Balázs futamában a negyedik helyen végezve jutott be az elődöntőbe. Ott szintén negyedikként ért célba, ami egy szombat délelőtti B-döntőt jelent számára.

A nőknél Szegedi Angelina az előzetesen gyengébbnek, kevésbé esélyesnek gondolt négyesben kapott helyet női K-4 500 méteren, ahonnan ők is futam negyedikként jutottak az elődöntőbe. Ott pedig délután nagyszerűen evezve egy második hellyel lapátolták be magukat a szombati A-döntőbe!

A versenyek a hétvége mindkét napján folytatódnak a Maty-éren. A mieink közül Varga Ádám szombaton K1 500, míg vasárnap K1 5000 méteren, míg Adolf Balázs vasárnap C-1 5000 méteren lesz érdekelt.

Cikkajánló

Adolf Balázs neve is felkerült az FTC dicsőségtáblájára

Kenusunk neve is ott szerepel már a Ferencváros világbajnokainak márványtábláján.

Örökös Bajnok lett Adolf Balázs

Újabb rangos elismerést kapott Adolf Balázs: az FTC kenusa az Örökös Bajnokok közé került.

Magyar bajnok a Varga, Noé kajakpáros

Mellettük a friss világbajnok Adolf Balázs is behúzta a C1 5000 méteres számát.

Varga-arany, Adolf-bronz a kajak-kenu ob tesztversenyén

Az FTC két klasszisa is dobogóra állhatott Szolnokon a különleges, pénzdíjas kieséses versenyen.

VB-arannyal a halhatatlanságba

Adolf Balázs ötödször lett világbajnok, s ezzel az FTC kenusa Örökös bajnok lett. – INTERJÚ!

Adolf-arany, Varga-ezüst a kajak-kenu világbajnokságon!

Szenzációsan zárták az FTC kajak-kenusai a poznani vb-t: Adolf Balázs világbajnok, Varga Ádám ezüstérmes lett.

Szegedi Angelina és a női K4 második lett a B-döntőben

Az FTC-MVM Kajak-kenu versenyzőjének nem úgy sikerült az első felnőtt vb-je, ahogy eltervezte.

Kajak-kenu-vb: újoncunk és Varga Ádám is továbbjutott

Hofer Bianka K2, míg Európa-bajnokunk K1 500 méteren kvalifikálta magát a középdöntőbe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin