2022. február 23.
Újabb nagy igazolás! Nyolcszoros világbajnok a Fradiban
Az FTC-ben folytatja pályafutását a nyolc vb- és hat Eb-aranyat nyerő kajakozó, Medveczky Erika – VIDEÓ!

Kozák Danuta és Balla Virág után újabb, a magyar kajak-kenu sport eredményes versenyzője is a Ferencvárosi Torna Clubban folytatja.

Medveczky Erika Budapesten született és nyolcévesen a Kis-Duna Sportegyesületben ismerkedett meg a sportággal. Nevelőedzője Marczinkó Györgyné volt, majd Básti Attila irányította az edzéseit. Tizennyolc éves korában majdnem abbahagyta a versenyzést, de fél évvel később ismét újra edzésbe állt és hamarosan az utánpótlás-válogatottban szerepelt. A 2008-as milánói Európa-bajnokságon rögtön megszerezte pályafutása első nemzetközi, felnőtt érmét, amikor Faldum Berenikével párban 1000 méteren aranyérmet nyertek. Ezután 2009 és 2012 között az MTK-nál versenyezett a mesteredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin kezei alatt. A klubnál Saurdi Alízzal indult a párosban és a három év alatt két világbajnoki bronzérmet és egy Eb-ezüstöt szerzett.

Visszatért nevelőegyesületéhez, ahol 2016-ig versenyzett. A Kákai Bettinával való közös munka eredményeként 2013-ban Duisburgban megszerezte első világbajnoki címét K1 1000 méteren, majd két évvel később Milánóban ismét aranyérmes lett. Közben Brandenburgban K1 5000 méteren is begyűjtött egy Eb-aranyat. A rövid, 2017-es szegedi kitérő után a Honvédban folytatta pályafutását Csipes Ferenc irányításával. A racicei világbajnokságon K2 1000 és K4 500 méteren is aranyat nyert, a plovidvi Európa-bajnokságon szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel a négyessel. Ezután sorban érkeztek az aranyérmek a nemzetközi versenyekről. Párosban, 1000 méteren Montemor-o-Velhóban, majd Szegeden sem talált legyőzőre a vb-n, a négyessel 500 méteren pedig Belgrádban nyert Eb-címet.

A vírusjárvány miatti egyéves kihagyás után 2021-ben a mindent eldöntő válogató versenyen nem sikerült beverekednie magát a négyesbe az Eb-n és az olimpián, azonban a poznani Európa-bajnokságon, valamint a minszki Európa Játékokon egy-egy aranyérmet nyert. Előbbi versenyen Csipes Tamarával párban, 1000 méteren, utóbbin pedig a négyes tagjaként 500 méteren. A tokiói olimpián viszont Csipessel párban, 500 méteren indulhatott és végül a negyedik helyen zárt.

NÉVJEGY
Név:
Medveczky Erika
Született: 1988. június 19., Budapest
Klubjai: KDSE (1997-2008), MTK (2009-2012), KDSE (2013-2016), Szegedi Vízisport Egyesület (2017), Budapesti Honvéd SE (2018-2021), FTC (2022-
Edzői: Marczinkó Györgyné (1997-2002), Básti Attila (2003-2008), Fábián Lászlóné (2009-2012), Kákai Bettina (2013-2016), Csipes Ferenc (2017-2021), Illés Roland (2022-
Legjobb eredményei:
olimpiai 4. (K–2 500 m, 2021)
8x világbajnok (K–1 1000 m, 2013, 2015; K–4 500 m, 2017, 2018, 2019; K–2 1000 m, 2017, 2018, 2019)
3x vb-3. (K–2 1000 m, 2009, 2011, 2014)
6x Európa-bajnok (K–2 1000 m, 2008, 2021; K–1 5000 m, 2014; K–4 500 m, 2017, 2018, 2019), (K–2 1000 m, 2008; K–1 5000 m, 2014; K–4 500 m, 2017, 2018)
4x Eb-2. (K–4 500 m, 2009; K–2 1000 m, 2014, 2016, K–2 500 m, 2018)
Eb-3. (K–1 1000 m, 2013)

Cikkajánló

Klasszisunk szülés után visszatérve Párizsra koncentrál

Kajakozónk, Medveczky Erika csodálatos kisfiáról és olimpiai álmairól mesélt – VIDEÓ

„Nem titkolt szándékom, hogy ott legyek az olimpián!”

Ismerje meg közelebbről a Fradi többszörös világbajnok új igazolását, a kenus Adolf Balázst – VIDEÓ!

Újabb világbajnok a Fradiban!

A kenus Adolf Balázs büszke rá, hogy csatlakozhatott a Ferencvárosi Torna Clubhoz.

Ott jelent meg Budapesten az FTC-felirat, ahol még soha

Fiatal kajakozóink a kemény munka mellett azért a pihenésre és a csapatépítésre is időt szakítanak – VIDEÓ

Balla nem jutott döntőbe 200 méteren az Előolimpián

Háromszoros Európa-bajnokunk kilenc századmásodperccel maradt le a fináléról a párizsi tesztversenyen.

Kajak-kenu vb: Balla ötödik 500 méteren

Háromszoros Európa-bajnokunknak nem volt esélye az éremszerzésre a döntő futamban.

Balla Virág világbajnoki döntős 500 méteren!

Az FTC kenusa futamgyőztesként jutott be a vasárnapi döntőbe.

Balla megnyerte a B döntőt a vb-n 200 méteren

Háromszoros Európa-bajnokunk egy hellyel csúszott le a fináléról, nincs meg a párizsi kvóta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin