A K1 500 méteren elért nagyszerű ezüstérme után Varga Ádám K1 5000-en is vízre szállt a milánói kajak-kenu világbajnokság zárónapján.
Az első kör után versenyzőnk a negyedik helyen szállt ki a futószakaszra, ami bár nem az erőssége, egy helyet így is képes volt javítani, és már támadhatta Lovemore-t. A dél-afrikai jól kezdte a második futószakaszt, növelni tudta előnyét Vargával szemben, akinek védekeznie is kellett a mögötte érkezőkkel szemben.
A negyedik körre fordulva a norvég Vold előzni tudott, a futószakasz után Pimenta is elé került. Kétszáz-kétszázötven méterrel a vége előtt Varga elképesztő hajrát indított, a riválisok nem tudták tartani kiválóságunk tempóját, aki végül harmadikként hozta be hajóját.A versenyt Pedersen nyerte, míg másodikként Lovemore ért célba.
- Elégedett vagyok, nem hittem volna, hogy érmet szerzek - kezdte a futam után Varga Ádám. - A vízen nagyon jól mentem, a futás nem úgy ment. Úgy voltam vele, hogy csinálok egy olyan utolsó 200 métert, míntha síkvízi lenne, hát bejött. A futás részén van még mit javítani, nekem ez volt az első éles futásom. Sokat fogok gyakorolni, sokat edzek majd ezen a területen is, és akkor egy ennél még szebb eredmény is benne van. Örültem, hogy olyan versenyzők ellen tudtam versenyezni, mint Pedersen és Lovemore, eddig csak a tv-ből néztem őket. Összességében jó érzésekkel megyek haza. Dupla annyi érmet szereztem, mint ami eddig volt világbajnokságról, boldog vagyok, hogy már három világbajnoki érmem van - értékelte a világbajnokságot az 500 méteren ezüst-, 5000 méteren pedig bronzérmet nyert Varga Ádám.
A C1 5000 méteres versenyen Adolf Balázsért szurkolhattunk. A táv kétszeres világbajnoka (2021, 2023) nagy taktikai csatát vívott ellenfeleivel, végül az bizonyult döntőnek, hogy hajója megakadt egy bójában, így lemaradt az érmes helyekről, s végül negyedik lett. A versenyt végül a moldáv Tarnovschi nyerte, második helyen a spanyol Duro végzett, míg a dobogó alsó fokára a lengyel Glazunow fért fel.
Szegeden a vb-re kvalifikáló női kajak pótválogatón Hofer Bianka Tölgyesi Flórával győzött K-2 500-on.
Az FTC versenyzője nem lassít: a korosztályos világbajnoki címek után a kontinensversenyen is a legjobb lett.
Az FTC kajakozója mindkét számában továbbjutott csütörtökön az ifjúsági és U23-as Eb-n.
Kajakozónk, Hofer Bianka két vb-aranyat nyert Kanadában, itthon pedig vízre szálltunk vele - VIDEÓ!
Az FTC kenusa utolérhetetlennek bizonyult C-1 5000 méteren.
Minden várakozást felülmúlóan alakul fiatal kajakosunk, Szegedi Angelina első teljes felnőtt idénye.
Az FTC versenyzője négyesben döntőzött a kajak-kenu világkupa pénteki versenynapján.
A Kanadában zajló síkvízi kajak-kenu viadalon Szegedi mellett Adolf Balázs képviseli az FTC-t.