A Bern legyőzése után a második kalapból várhatta az Európa-kupa nyolcaddöntőjének sorsolását az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata. A Bécsben kedden 11 órakor tartott eseményen nem kellett sokáig izgulnunk, hiszen már a második párban kihúzták a mieinket, méghozzá a török Besiktas mellé.
Riválisunk az előző évadban bronzérmes lett hazája bajnokságában, korábban viszont öt szezonon keresztül a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, a jelenlegi idényben pedig nyolc forduló után százszázalékosan vezeti a török ligát. Az Európa-kupában az első két fordulóból simán, kettős győzelemmel lépett tovább, a 16 közé jutásért pedig az odavágón elszenvedett hétgólos vereség után fordított a horvát Sesvete ellen.
A sorsolás után vezetőedzőnk, Pásztor István értékelt:
– Mindig jobb idegenben kezdeni, még ha az előző fordulóban nem is tűnt így. A legjobb török csapatról van szó, amely százszázalékosan vezeti a saját bajnokságát. Látszik, hogy építkeznek, spanyol, szerb, szlovén és lengyel légióst is találunk a keretükben. A cél természetesen ezúttal is a továbbjutás, de úgy gondolom, a svájciaknál erősebb riválissal találkozunk majd februárban.
A nyolcaddöntős párharcok mérkőzéseit február második (10-11.), valamint harmadik hétvégéjén (17-18.) rendezik, a pontos időpontokat később jelölik ki. Az első mérkőzést Isztambulban rendezik.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
A nyolcaddöntő párosítása:
SSV Brixen (olasz) – Olympiacos SFP (görög)
Besiktas Safi Cimento (török) – FTC-Green Collect
CS Minaur Baia Mare (romániai) – RK Vogosca (bosnyák)
RK Sloboda (bosnyák) – MRK Krka (szlovén)
CSA Steaua Bucuresti (román) – HCB Karvina (cseh)
Valur (izlandi) – RK Metaloplastika Elixir Sabac (szerb)
Förthof UHK Krems (osztrák) – Bregenz Handball (osztrák)
FH Hafnarfjordur (izlandi) – Tatran Presov (szlovák)
Férfi kézilabdacsapatunk az újonc Szigetszentmiklóssal találkozik szombat este.
Férfi kézilabdacsapatunk óriási csatában, a Karlskrona elleni győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.
A magyar férfi kézilabda-válogatott a januári Európa-bajnokságra készül.
Férfi kézilabdacsapatunk biztos csoportharmadikként játszik kedd este a svéd Karlskrona otthonában.
Férfi kézicsapatunk parádés második félidővel tartotta itthon a két pontot az eddig 100%-os Tatabánya ellen.
Férfi kéziseink továbbra is több hiányzóval, de motiváltan várják szombaton az NB I-ben hibátlan Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk megnyerte az utolsó hazai El-csoportmeccsét a portugál bronzérmes ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk kedden Érden a Benficát fogadja utolsó hazai Európa-liga csoportmeccsén.