2025. július 19.
A „legmagyarabb” német csapattal is találkozunk
A három magyart is felvonultató német sztárcsapat és a portugál bronzérmes is ellenfelünk lesz az El-ben.

Ahogyan a kalapokat látva az várható volt, kőkemény csoportba került férfi kézilabdacsapatunk az Európa-liga pénteki sorsolásán; ősszel a német Melsungen, a portugál Benfica, illetve a lengyel Chrobry Glogow és a svéd Karlskrona párharcának győztese vár ránk. Cikkünkben bemutatjuk négy lehetséges riválisunkat.

MT MELSUNGEN (német)

Vezetőedzőnk, Pásztor István is elmondta a sorsolást követően, a német csapaté az egyik legerősebb keret az Európa-ligában, így természetesen az idei kiírás egyik esélyesének mondható. Ami a klubtörténelmet illeti, nem tartozik a legsikeresebb német együttesek közé, 2005 óta szerepel megszakítás nélkül az első osztályban, de a közelmúltból azért jó néhány szép eredményt fel tud mutatni a hazai mérkőzéseit Kasselben játszó alakulat. A Bundesligában eddig a legjobban éppen az előző évadban szerepelt a Melsungen, sokáig a bajnoki címért is harcban volt a Füchse Berlinnel és a Magdeburggal, végül bronzérmes lett. Emellett háromszor is döntőbe jutott a Német Kupában (2020, 2024, 2025), de egyszer sem nyert.

A nemzetközi porondon a legnagyobb sikerét a 2024/25-ös Európa-liga kiírásban érte el, amelyben egészen a hamburgi négyes döntőig menetelt – az elődöntőben a Flensburgtól, a bronzmeccsen pedig a Kieltől kapott ki.

Nem túlzás azt állítani, hogy a legmagyarabb német csapatról van szó. Sipos Adrián már harmadik melsungeni szezonját kezdi az ősszel, a nyáron pedig két válogatott kapus, Bartucz László és Palasics Kristóf is csatlakozott hozzá.

SL BENFICA (portugál)

Az előző évadban még a Benficának is volt két magyar légiósa, a számuk azonban az őszre nullára csökken, hiszen Palasics Kristóf éppen Melsungenbe, Hanusz Egon pedig a francia Cesson Rennes-be szerződött. A legutóbbi portugál bajnokság bronzérmese viszont nélkülük is kemény riválisnak számít: a 2024/25-ös Európa-liga évadban túlélte mindkét csoportkört, azaz eljutott a playoff-körig, három évvel korábban pedig a döntőben az azóta két BL-t nyert német Magdeburgot felülmúlva lett Európa-liga győztes.

A hétszeres portugál bajnok és hatszoros kupagyőztes együttessel kapcsolatban további érdekesség, hogy

három szezonon át a jelenlegi magyar szövetségi kapitány Chema Rodríguez irányította, nem mellesleg vele nyerték a lisszaboniak az Európa-ligát is.

CHROBRY GLOGOW (lengyel)

A lengyel gárda az előző évadban a negyedik helyen zárta az Ektraklasa alapszakaszát, a rájátszás negyeddöntőjében pedig 2:1-es vereséget szenvedett a Zabrze alakulatától. Az utóbbi két évben az Európa-liga főtábláján szerepelt, igaz, a csoportkörből egyszer sem jutott tovább; a 2022/23-as kiírásban kettős vereséget szenvedett a Tatabányától.

Csapatunk híreit figyelmesen követőknek ismerősen csenghet az ellenfél neve, hiszen 2023 nyarán egy csehországi felkészülési tornán találkoztunk velük, akkor fölényes ferencvárosi siker született. 

HF KARLSKRONA (svéd)

A svéd együttes a múlt szezonban a negyedik helyen zárta a bajnoki alapszakaszt, de a playoffban nem jutott a legjobb négy közé, miután óriási csatában kikapott a szintén El-résztvevő Sävehoftól. Ez azonban így is óriási sikernek számított, hiszen a kétszeres bajnokcsapat negyvenkét év után jutott be a rájátszásba.

Ennek megfelelően az utóbbi években nem láthattuk őket a nemzetközi porondon,

1983-ban viszont egészen az EHF-kupa döntőig meneteltek, amelyben csak az akkor még szovjet Zaporizzsja állította meg őket – ugyanakkor a vereség ellenére is ez a klub történetének legnagyobb eredménye.

 

A mérkőzések sorrendjét később közli az Európai Kézilabda Szövetség, de annyi biztos, hogy az első csoportmeccsek október 14-én lesznek, majd az azt követő hat hétben további öt összecsapás vár ránk.

Cikkajánló

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin