2025. október 21.
„A második félidőre fejben elfáradt a társaság”
A Benfica elleni Európa-liga meccs után férfi kéziseink vezetőedzője, Pásztor István értékelt.

Remek első félidőt játszott, a második harminc percre viszont elfogyott férfi kézilabdacsapatunk a portugál Benfica vendégeként az Európa-liga csoportkör második fordulójában. A találkozót követően vezetőedzőnk, Pásztor István értékelt.

– Egyértelmű, hogy egy jobb csapat ellen játszottunk. Spanyol, portugál és izlandi válogatott kézilabdázókkal, nyolc-tíz Bajnokok Ligája- vagy Bajnokok Ligája-szintű játékossal találkoztunk. Ennek ellenére az első félidőben sok mindent megoldottunk, de ebben szerintem fejben nagyon elfáradt a társaság. Utána túl sok ziccerhiba volt, egy védéssel hoztuk le a második félidőt, ami egyértelművé teszi az eredményt ilyen ellenféllel szemben. Védekezésben most mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor úgy csinálják meg az egy az egy elleni szituációt, hogy utána még tudnak jól dönteni. Ezek a játékosok képesek erre, ezért járnak előttünk.

Vezetőedzőnk kitért a szombati, Csurgó elleni roppant fontos bajnokira is.

– Az a mérkőzés teljesen más miatt lesz nehéz, egy nagyon fizikális, erőnlétileg remekül felkészített ellenfél vár ránk. Másfajta csata lesz, amelyre fejben nagyon fel kell készülni.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
E-csoport, 2. forduló

SL Benfica – FTC-Green Collect 38-25 (18-16)
Gólszerzők: Vailupau 7 (5), Barbeito Soriano 6, Izquierdo 6, Fernández 5, Naranjo 3, Valencia 3, Dranquet 3, Moreno 3, Floreta 2, ill. Nagy 9 (3), Ancsin 5, Füzi 4, Győri M. 4, Csanálosi 1 (1), Juhász 1, Prainer 1.

Cikkajánló

Magabiztos siker a válogatott szünet előtt

Férfi kézilabdacsapatunk a szoros második félidő után nyolc góllal nyert Budakalászon.

Sorozatban a harmadik idegenbeli siker a cél!

Férfi kézilabdacsapatunk szombaton a múlt héten bravúrgyőzelmet arató Budakalász otthonába látogat.

Már az elején eldöntöttük, győzelem Balatonbogláron!

Férfi kézilabdacsapatunk a szezon egyik legjobb teljesítményével kiütéses sikert aratott a NEKA ellen.

Győztes rangadó után újabb két pont a cél!

Nehéz feladat vár férfi kéziseinkre Balatonbogláron, ahol szombaton elvennék a NEKA 2026-os veretlenségét.

„A téli szünet után érkeztem meg tényleg a csapatba”

Csanálosi Richárd kölcsönszerződése után a következő évadban is férfi kézilabdacsapatunk játékosa lesz.

Nagyot léptünk a nemzetközi kupaszereplés felé

Bár még sok van hátra a szezonból, elmondható: férfi kéziseink kulcsfontosságú rangadót nyertek Győrben!

Csörgő Kristóf: „Minden új felállás egy új lehetőség”

Férfi kézilabdacsapatunk irányítóját kérdeztük a szombati, Győr elleni idegenbeli rangadóról.

Szombaton jön az év első Győr elleni rangadója!

Férfi kéziseink jó pozícióból várják a hétvégét, mégis fontos lenne oda-vissza legyőzni az ETO-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin