2023. április 18.
A nemzetközi kupaindulásért is küzdünk pénteken
A K&H Liga 22. fordulójának rangadóján a közvetlen rivális Csurgót fogadjuk a Népligetben.

Múlt szombaton, Veszprémben hárommeccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát férfi kézilabdacsapatunk a K&H Ligában. Ezzel továbbra is kijelenthető, hogy a negyedik, még nemzetközi kupaindulást érő pozícióért folytatott versenyfutásban a saját kezében van a sorsa, és tapad a harmadik helyezett Mol Tatabánya KC-re.

Pénteken azonban máris jön a következő nagy feladat, közvetlen riválisaink egyikét, a Csurgói KK-t fogadjuk az Elek Gyula Arénában. A két csapat őszi mérkőzésén riválisunk szinte végig vezetve, 31-30-ra győzött, tehát amellett, hogy fontos lenne az újabb két pont, van is miért visszavágnunk.

Mint azt a szezon Európa-liga-találkozóin is érezhettük, az ilyen rangadókon óriási szükség van szurkolóink támogatására, emlékezhetünk, hogyan hajszolta a fiúkat győzelembe a tábor a svéd Ystads vagy éppen pontszerzésbe a világsztárokkal felálló Flensburg ellen.

Hogy ismét a nemzetközi porondra léphessünk, és hasonlóan szép eredményeket érjünk el, ahhoz pénteken is nyernünk kell a Népligetben. A találkozóra a megszokott online felületen érhetők el a belépők, és a meccs napján a mérkőzés előtt lesz helyszíni jegyértékesítés is. Legyünk minél többen, szurkoljuk ki a győzelmet a fiúknak!

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
22. forduló

Ferencvárosi TC – Csurgói KK
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. április 21., 18 óra
Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton
Jegyek: ülő: 2000 Ft, álló: 1500 Ft; online: ITT

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin