2022. november 29.
Amit a keddi El-meccsről tudni érdemes
Szurkolói információk a Benidorm-meccsre, amelyet a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban játszunk.

Kedden 17 órától újabb hazai Európa-liga-csoportmérkőzés vár férfi kézilabdacsapatunkra, ezúttal a spanyol Benidorm lesz az ellenfél. Négy héttel ezelőtt a svéd Ystads ellen varázslatos hangulatot teremtett a közönség, jelentős szerepet játszva ezzel együttesünk első El-pontjainak megszerzésében.

A második hazai találkozót – ahogyan majd a hátralévő nemzetközi mérkőzéseket – is a 17. kerületben található Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban játsszuk, az alábbiakban segítséget adunk szurkolóinknak a létesítménnyel kapcsolatban.

A sportcsarnok címe: 1173 Budapest, Pesti út 86-88. Autóval érkező szurkolóink számára a korlátozott számú gépjármű befogadására alkalmas vendégparkoló a Kaszáló utca felől közelíthető meg. Ha az megtelt, javasoljuk, hogy a környező utcákban tegyék le autóikat.

Tömegközlekedéssel érkező szurkolóinknak a Szent Kereszt tér megálló van legközelebb (mintegy kétszáz méterre) a sportcsarnokhoz, ide az Örs vezér terétől a 97E, a 161-es és a 169E jelzésű buszokkal érkezhetnek, míg a KÖKI irányából a 202E buszra kell felszállni.

Az első mérkőzéssel szemben ezúttal a helyszíni jegyvásárlás mellett elindult az online értékesítés is, arra biztatjuk, nézőinket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

A csarnokba való belépés a létesítmény Pesti út felőli oldalon történik, kérjük, aki előre megváltotta a jegyét, ne a jegypénztárban álljon sorba, hanem a „Beléptetés” feliratú ajtón keresztül érkezzen. Aki a helyszínen szeretne belépőt vásárolni, a „Jegypénztár” feliratot keresse. A belépést követően kérjük, figyeljék az irányítótáblákat, az A, B, C szektort az aulán induló lépcsőn, a D, ED, D, FE és F szektort pedig a földszinten a jobb oldali zöld ajtón keresztül lehet megközelíteni. Az aulában két büfé áll majd rendelkezésre.  

Kérjük szurkolóinkat, érkezzenek időben, hogy mindenki kényelmesen elfoglalhassa a helyét, mire az összecsapás elkezdődik. A kapukat 15:30-kor nyitjuk, a mérkőzés pedig 17 órakor kezdődik – mindenki támogatására szükség lesz ahhoz, hogy csapatunk nagy bravúrt elérve újabb pontokat szerezzen az Európa-liga főtábláján.

Cikkajánló

Az első hazai bajnokin jön a Veszprém

Sorsoltak a férfi kézilabda NB I-ben, kialakult a mérkőzések sorrendje a 2025/2026-os idényre.

Vízparti csapatépítőt tartottak férfi kéziseink

Ez a nyár sem telik el közös strandolás nélkül, férfi kéziseink ismét a Lupa Beach-en jártak.

Elkezdték a közös munkát férfi kéziseink

Visszatért férfi kézicsapatunk; hétfőtől az egyéni edzéseket felváltja a közvetlen felkészülés az új évadra.

A „legmagyarabb” német csapattal is találkozunk

A három magyart is felvonultató német sztárcsapat és a portugál bronzérmes is ellenfelünk lesz az El-ben.

A Melsungen és a Benfica is érkezik az El-csoportkörben

Sorsoltak az Európa-ligában: férfi kéziseink a német és a portugál bronzérmessel is találkoznak a csoportban.

Péntek délelőtt kapunk El-csoportellenfeleket

Férfi kéziseink a második kalapból várják az Európa-liga csoportkörének pénteken 11-kor kezdődő sorsolását.

Gólkirályunk sajnálta volna, ha nem próbálja ki magát

Nagy Bence teremkézilabdában világbajnoki ötödiknek, a strandon pedig immáron Eb-negyediknek vallhatja magát.

Csörgő: „Egész idényben az El-csoportkörért harcoltunk”

Férfi kéziseink irányítóját, Csörgő Kristófot kérdeztük a sérüléséről, az Európa-ligáról és a nyaralásáról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin