2025. szeptember 17.
„Az álmunk, hogy a karácsonyt már négyen töltjük!”
Válogatott kézilabdázónkat, Győri Mátyást kérdeztük év végén érkező ikerlányairól és sok minden másról.

Júliusban jelentette be férfi kézilabdacsapatunk válogatott átlövője, Győri Mátyás és felesége, a korábbi FTC-játékos, válogatott jobbszélső, Győri-Lukács Viktória, hogy ikerlányokat vár. Interjúnkból emellett kiderül, hogy honnan jön a közös, 22-es mezszám, de szóba kerül a válogatott, az Európa-liga és a bajnoki bronzéremért folytatott versenyfutás is.

 

– Mit szóltatok, amikor megtudtátok, hogy nem egy, hanem ahogyan ti fogalmaztatok, két új csapattag érkezik a családba?

– Amikor az első ultrahangra mentünk, még nem tudtuk, hogy ketten vannak, tehát ott ért minket ez a nagyon nagy meglepetés és csoda is egyben. Természetesen nagyon örültünk nekik, mert korábban is több gyereket szerettünk volna, én pedig amúgy is nagy családban nőttem fel. Megszoktam, hogy sokan vagyunk otthon.

– Mikorra várható a lányok érkezése?

– Várhatóan decemberben érkeznek majd, a nagy álmunk, hogy a karácsonyt már négyen töltjük.

– Azon az Elek Gyula Arénában készült fotón, amelyen bejelentettétek az örömhírt, csak a keresztnevek kezdőbetűit látjuk. Lehet már tudni a gyerekek nevét?

– Mi tudjuk természetesen, de egyelőre szeretnénk titokban tartani, majd annak is eljön az ideje.

– Ugyanazon a képen látszik, hogy a ti mezszámaitokat „öröklik”. Hogy alakult nálatok, hogy mindketten 22-esben játszottok?

– Ha jól tudom, amikor Vica felkerült a Fradi felnőtt csapatába, akkor az volt a rend, hogy a fiatal játékos nem választhat azonnal mezszámot, hanem kap egyet. Ő akkor a huszonkettest kapta, én pedig gyerekkorom óta viselem ezt, hiszen második hó második napján születtem. Tehát teljesen véletlenül lettünk mindketten huszonkettesek, aztán ki tudja, lehet, a gyerekek is kézilabdázni fognak, akár huszonkettesben.

– Szeretnétek egyébként, hogy így legyen?

– Persze, nagyon. Azt mindenképpen, hogy valamit sportoljanak, Vicával nekünk is gyerekkorunk óta meghatározza életünket a sport. Ha pedig kézilabdáznának, az tényleg egészen extra lenne.

Az előző évadban visszatértél a válogatottba, az Európa-bajnoki selejtezőkön kaptál lehetőséget. Hogy látod a saját helyzetedet a nemzeti együttesben?

– Szerintem most minden poszton nagy a sorban állás és hosszú a névsor – ez igaz az én balátlövő, irányító pozíciómra is. Nehéz megjósolni a szerepemet, a szövetségi kapitány döntése és felelőssége, hogy kit hív be és kit nem. Annyit tudok mondani, hogy bármikor nagyon szívesen megyek, és ezért is dolgozom minden nap, hogy odakerüljek.

– Neked személy szerint hogyan sikerült a nyári felkészülés, illetve a bajnoki rajt? Milyen formában érzed magad?

– Ha teljesen őszinte vagyok, akkor nem úgy sikerült az első két forduló, ahogyan szeretem volna, de sosem helyezem az egyéni teljesítményem a csapat elé. A balatonfüredi győzelemmel úgy vagyunk, hogy az eredmény előtérbe kerül az adott formához viszonyítva, és mindenki boldog azzal a sikerrel. A Veszprém más kávéház, de ellenük is játszhattunk volna jobban, mert most ott sajnos nem volt kérdés, tíz perc után eldőlt a meccs.

– Időközben kialakult az Európa-liga csoportunk programja, szűk egy hónap múlva rajtolunk. Mennyire téma már ez köztetek az öltözőben?

– Igazából már a múlt szezon óta beszélünk róla, amióta megszereztük a harmadik helyet, tudjuk, hogy ott leszünk. Tudni kell az Európa-ligáról, hogy itt már nincsenek rossz csapatok, és nincs könnyű meccs. Lehet vannak, akik lesajnálják a selejtezőből érkező Karlskronát, mert nincs annyira a köztudatban, de a skandináv csapatokat ismerve – elég, ha csak a tavalyi Silkeborg elleni meccsünkre gondolunk – nehéz feladat vár ránk velük szemben is. És akkor még ott a német Melsungen, illetve a portugál Benfica, amely néhány évvel ezelőtt megnyerte a sorozatot. Fel kell vennünk a nyúlcipőt, mert biztos nagy tempó lesz, de az esélyesebb riválisok ellen is mindent meg fogunk tenni a győzelemért.

– Magatokkal szemben milyen elvárásokat fogalmaztatok meg? Teljesen felszabadult játékra számíthatunk, vagy vannak konkrét, kitűzött célok?

– Szerintem mindenki azt várja, hogy mutassuk meg magunkat a nemzetközi porondon is, mert a tavalyi menetelés után bebizonyíthatjuk, hogy meg tudunk fogni csapatokat, és képesek vagyunk jó teljesítményre. Pozitívan állok a dologhoz, de szerintem az egész csapat így van vele.

– A 2022/23-as Európa-liga szerepléshez képest most már nagyobb a keret nemzetközi rutinja. Szerinted ez mennyit számíthat?

– Mindig van annak egy külön pikatériája, amikor valaki először lép pályára a nemzetközi mezőnyben. Előfordulhat, hogy kicsit még izgul, vagy túlságosan is akar, amiből általában görcs lesz. Nálunk szerintem ez már nincs meg. Ha jól tudom, eddig hat szezont játszottam az Európa-ligában, Ancsin Gabor is hasonlóan, és akkor Lékai Máté több mint egy évtizedes Bajnokok Ligája-pályafutásáról nem is beszéltünk… Jó, hogy nem jellemző a nagy jövés-menés a csapat háza táján, és a három évvel ezelőtti keretből is sokan itt vannak még.

– Az Európa-ligához hasonlóan a bajnokságban sem lesz könnyű dolgunk a bronzéremért folytatott versenyfutásban, hiszen erősödtek a nyáron a riválisaink. Te milyennek látod őket?

– Egyetértek ezzel, bár még nem volt sok meccs, úgy tűnik, a Tatabánya igazolásai beválnak, az új játékosok az első fordulókban képesek voltak magas szintű teljesítményre. A Győrt sem kell bemutatni senkinek, klasszis beállót szerződtettek, érkezett még Luka Stepancic, Dean Bombac pedig továbbra is a csapat vezére maradt. Mindenki szépen erősödik, ami változás a korábbi évekhez képest, amelyekben általában Fradi-Tatabánya versenyfutás zajlott a harmadik helyért. Ehhez képest bejött a képbe az ETO, a Balatonfüred és szerintem még a Csurgó is.

– A következő bajnokink Komlón lesz, ahol tavaly vereséget szenvedtünk. Hasonlóan nehéz feladatra számíthatunk szombaton is?

– Biztos vagyok benne, hogy most is nagyon nehéz lesz. Minden meccsük teltházas, és azt látom, hogy a saját pályájukon jóval erősebbek és magabiztosabbak, mint idegenben. Illetve kőkemény a védelmük, ha kilenc méteren belülre ér egy játékos, az biztosan fájdalmas lesz. Hangosak lesznek a szurkolók, de egy élsportoló szerintem szeret ilyen atmoszférában játszani, várjuk a találkozót, és mindent bele fogunk adni!

Cikkajánló

Nem kérdés, a két pont a cél az idegenbeli évzárón!

Férfi kézilabdacsapatunk az újonc Szigetszentmiklóssal találkozik szombat este.

Utolsó pillanatos góllal győztünk Svédországban

Férfi kézilabdacsapatunk óriási csatában, a Karlskrona elleni győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.

Öt játékosunk került be a férfi válogatott bő keretébe

A magyar férfi kézilabda-válogatott a januári Európa-bajnokságra készül.

Északi győzelemmel búcsúznánk az Európa-ligától

Férfi kézilabdacsapatunk biztos csoportharmadikként játszik kedd este a svéd Karlskrona otthonában.

Most nem hagytuk a végére, megnyertük a rangadót!

Férfi kézicsapatunk parádés második félidővel tartotta itthon a két pontot az eddig 100%-os Tatabánya ellen.

Pásztor: „A Benfica elleni küzdőszellemet várom!”

Férfi kéziseink továbbra is több hiányzóval, de motiváltan várják szombaton az NB I-ben hibátlan Tatabányát.

Nagy bravúr Érden, győzelem a Benfica ellen!

Férfi kézilabdacsapatunk megnyerte az utolsó hazai El-csoportmeccsét a portugál bronzérmes ellen.

A csoportelsőségre hajtó portugálok jönnek

Férfi kézilabdacsapatunk kedden Érden a Benficát fogadja utolsó hazai Európa-liga csoportmeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin