2024. március 31.
Balogh Zsolt: A fontos pillanatokban volt válaszunk
Férfi kéziseink kettős győzelemmel jutottak tovább az Ek-ban, a 2. félidőben remeklő átlövőnket kérdeztük.

A férfi kézilabda Európa-kupa negyeddöntőjének második, eperjesi mérkőzésén is három gólos győzelmet aratott férfi kézilabdacsapatunk a szlovák Tatran Presov ellen. Ezzel ott vagyunk a legjobb négy között, ahol a szlovén Krkát búcsúztató görög Olympiakosz lesz az ellenfelünk.

Sok kiemelkedő teljesítményt láthattunk szombat este csapatunkban, az egyik ilyen a születésnapját a meccs előtti napon ünneplő Balogh Zsolté volt, aki a második félidőben kulcsmomentumokban találta meg a labda útját a kapuba.

– Elképesztő hangulatban játszottunk, de nem éreztem azt, hogy ez megzavarta volna a csapatot – kezdte átlövőnk a fradi.hu-nak. – Felspanolt minket, hogy ilyen mérkőzésen dől el a továbbjutás, fizikálisan kőkemény csata volt, elbírtuk azt a nyomást, ami ránk nehezedett.

Többször is vezetett hárommal a Tatran, s ezzel ideiglenesen ledolgozta hátrányát. Sokat számított, hogy ennél tovább nem jutottak a hazaiak.

– Többször előfordult, hogy párgólos előnybe kerültek, és ott voltak a meccsnull kapujában, ezekben a szituációkban mindig volt válaszunk, egy nagy védés, egy védekezés, vagy akár elöl egy gól. Nem hagytuk, hogy átbillenjen az eredmény, lélektanilag nagyon fontos volt ezt megtartani, majd amikor átvettük a vezetést a hajrában, azt éreztem, elengedték, ezért nem is az utolsó pillanatokban dőlt el a meccs.

Az újabb kettős győzelemmel már elődöntősök vagyunk az Ek-ban, s innentől nem is lehet más a célunk, minthogy elmenjünk a legvégéig. Ezzel egyetértett átlövőnk is.

– Megbeszéltük a szezon elején, hogy ha már az idén nem az Európa-ligában indulunk, akkor nyerjük meg az Európa-kupát. Nagyon nehéz lesz, de azt gondolom, hogy van rá reális esélyünk. A következő ellenfelünk, az Olympiakosz szerintem már egy másik polcra helyezhető, fontos lesz majd, hogy a hazai odavágón minél nagyobb előnyt szerezzünk, de erről még kár is beszélni, mert addig a bajnokságban várnak ránk nagyon fontos mérkőzések.

Az elődöntős párharcot április utolsó két hétvégéjén tartják, a másik ágon két tavalyi Európa-liga riválisunk mérkőzik, a Nagybánya találkozik az izlandi Valurral.

„Boldog vagyok, és nagyon remélem, megmarad ez a ritmus!”

Az Európa-kupa negyeddöntő után az FTC-Green Collect vezetőedzője, Pásztor István így értékelte a látottakat:

– A meccs előtt elmondtam, nagyon szeretném, hogy a csapat hozzászokjon a szerda-szombat a ritmushoz, és azt hiszem, hogy a második félidőben már ezt láthattuk. Átlendültünk a holtponton, sokkal koncentráltabbá, tudatosabbá váltunk, végre megoldottuk Hernandezzel szemben azt, amire készültünk, és stabillá váltunk. Győri Kristóf nagyot ment ma, és erre óriási szükségünk volt, kapusteljesítmény nélkül nagyon nehéz nyerni, ma se sikerült volna. Lerohanásban és visszarendeződésben elmaradtunk attól, amit otthon csináltunk, de erre lehetett számítani, hazai pályán még nagyobb lendülettel jöttek ránk. Boldog vagyok, hogy továbbjutottunk, és nagyon remélem, hogy megmarad ez a ritmus, hogy mostantól nem okoz majd komolyabb gondot három naponta meccset játszani.

Fotó: Viktor Zamborský

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin