2024. március 22.
Előnyt kell szereznünk a visszavágóra!
Férfi kéziseink a Tatran Presovot fogadják szombaton, a Veszprémben visszatérő Csörgő Kristófot kérdeztük.

Az évad egyik legfontosabb szakaszába lépett szerda este az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata, amely a következő hetekben a legnagyobb hazai riválisaival találkozik az NB I-ben, szombaton pedig az Európa-kupa negyeddöntőjének odavágóján a szlovák bajnokság alapszakaszát hibátlan mérleggel megnyerő Tatran Presovot fogadja az Elek Gyula Arénában.

A szerdai, Telekom Veszprém elleni Magyar Kupa-negyeddöntőnek nem a mieink voltak az esélyesei, de a tisztes helytállás így is megvolt, nyolc perccel a vége előtt két gólra megközelítettük a világ egyik legjobb csapatát. A találkozó legszomorúbb történése az volt, hogy az első félidőben Prainer Viktor bokasérülést szenvedett, az idén először pályára lépő és három gólt szerző Csörgő Kristóf játékának viszont határozottan örülhettünk.

– Az volt a mérkőzés célja, hogy magunkra koncentráljunk és persze már a hétvégére is készültünk – árulta el a fradi.hu-nak decemberben megsérült fiatal irányítónk. – Szerintem nagyon jó gyakorlás volt, sokat profitálhatunk belőle szombaton. Jó érzés volt visszatérni, örültem, hogy eljött ez a pillanat, főleg, amiért egy ilyen arénában, ilyen együttes ellen segíthettem a csapatot. Szerencsére a lábam már teljesen jól van, nincs semmi fájdalom, nem mondom, hogy olyan, mint régen, de közeledem hozzá.

Szombat este pedig a Presov ellen is pályára léphet Csörgő, akit mindössze egy találat választ el a századik Fradi-góljától. Mint ahogyan az egész csapat, ő is nagyon számít szombat este a lelátóról érkező támogatásra, ami az előző fordulókban is rengeteget jelentett a játékosoknak.

– Nagyon nagy löketet tud adni a szurkolóknak a segítsége, és úgy gondolom, hogy erre most is szükség lesz. Itthon kezdjük a párharcot, ezért előnyt kellene szereznünk a visszavágóra!

A Csörgő Kristóffal készült teljes interjú:

A szombaton 20 órakor kezdődő találkozóra online a meccsjegy.fradi.hu-n, a helyszínen pedig a meccset megelőző két órában vásárolhatók belépők. A csarnok előterében ajándékboltunk is várja majd nézőinket.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
Negyeddöntő, 1. mérkőzés

FTC-Green Collect – Tatran Presov
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. március 23., 20:00
Játékvezetők: Aleksandr Radcenko, Ralfs Persis (lettek)
Jegyek:

________________________________________________

SZOMBATON A TATRAN PRESOVOT FOGADJUK AZ EURÓPA-KUPÁBAN!

Férfi kéziseink folytatják a menetelésüket az Európa-kupában, a negyeddöntőben a szlovák bajnokság éllovasa a Tatran Presov lesz az ellenfél. A szombaton 20 órakor kezdődő mérkőzésre online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig kedd délután és a meccsnapon a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti pénztárban van lehetőség. Valamennyi bérletes szurkolónk (férfi, női, kombinált) 20% kedvezménnyel vásárolhat belépőt.

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin